Átmeneti évek jönnek a mezőgazdaságban

– Az aratás első napjait éljük. Mondhatni, normalizálódott az időjárás, a korábbi, csaknem féléves aszály utáni nagy esőzések Medárd előtt véget értek, aztán már jött a meleg és a vele járó záporos idő. Mennyire sínyli meg a termés a felsoroltakat?

– Ha sok az eső, akkor azt hallhatjuk, hogy a gazdák a vízzel küzdenek, nem tudnak dolgozni, ha pedig süt a nap és meleg van, akkor sok ember meg arra panaszkodik, holott a mezőgazdaságnak nagyon kell az eső, a meleg. Nézze meg a határt, rá sem lehet ismerni a három hónappal ezelőtti földekre, amikor porzott minden. Kizöldült a vidék, bizakodásra ad alkalmat a látott kép. A szélsőséges időjárás jelenti a kihívást, amikor hónapokig alig van csapadék, aztán hirtelen lezúdul egyhavi mennyiség, és szélviharok jönnek. A természet azonban csodálatos, az itteni klímához szokott fajták sokat bírnak, sokat kompenzálnak. Az viszont tény, hogy az olyan ágazat, mint például a méhészet, megszenvedte az idei tavaszt: amikor a méheknek gyűjteniük kellett volna, s akkor esős, hideg idő volt.

– Az időjáráshoz hasonlóan kiszámíthatatlan ma az uniós agrárpolitika jövője. Egy éve is látszott, hogy képtelenség lesz 2020-tól bevezetni az új támogatási, szabályozási rendszert?

– Sok a bizonytalanság, mivel az Európai Bizottság által javasolt új rendszer lényegi elemei tekintetében eddig nem sikerült egyezségre jutnia a tagállamoknak. Az uniós választások után most az Európai Parlamentben is sokat változhat a helyzet.

– Az agrárpolitika, röviden a KAP mennyiben köthető a most is zajló, uniós szintű pártcsaládok között zajló pozícióosztozkodáshoz?

– A KAP elvszerű politika, alakítása kevésbé köthető a pártcsaládokhoz, inkább az egyes kérdésekben összeálló országcsoportok lobbizása határozza meg, hogy milyen irányba fordulnak az agrárügyek. Szövetségeseket kell találnunk egy-egy ügy vagy éppen az egész KAP kialakítására. Nekünk e kérdésekben szövetségesünk a V4-országok csoportja, a Baltikum és a francia gazdák érdekei is csaknem mindig egybeesnek a magyarokéval. Remélem, ahogy lecsendesülnek a politikai egyezkedések, ismét a szakmai döntések kerülnek előtérbe.

– Mi várható? Továbbra is az agrárköltségvetés jelentősen csökkentése mellett dönt az új vezetőséggel felálló unió?

– Eddig semmi sem dőlt el. A korábbi javaslatot majdnem mindenki elutasította, viszont az irányokat nem. Azaz az EU 2020-tól fő célkitűzésként olyan agrárpolitikát akar, amely nagyobb mértékben járul hozzá a környezetvédelmi célokhoz, segíti a generációváltást, valamint a digitalizációra épülő gazdálkodás elterjesztését, a kutatás-fejlesztés erősebb támogatását szolgálja.

– Mikorra alakulhat ki valami konkrétum?

– A következő év első felére lezárulhat a 2020–2027 közötti évek költségvetéséről szóló tárgyalás. Ezután lehet eldönteni, hogy ezt miként osszuk szét a KAP-on belül.

– E menetrend szerint garantáltan csúszni fog a KAP 2020-as indítása.

– Sőt az is egyre valószínűbb, hogy nem egy, hanem két év csúszással kell számolnunk.

– Akkor viszont 2023-ig nem lesz új forrás?

– A területalapú támogatások kifizetése a mostani szabályok szerint mehet tovább, ahogy a nemzeti támogatások biztosítása is garantált. A beruházások támogatása a stratégiai terv benyújtása után, de még annak elfogadása előtt is már meghirdethető nemzeti kockázatra. Amennyiben a jogszabályok elfogadása késne – erre nagy az esély –, akkor a jelenlegi szabályok szerint, de a következő időszak keretének terhére is lesz lehetőség beruházási pályázatok meghirdetésére, amennyiben az Európai Bizottság is jóváhagyja azokat. Éppen e helyzet miatt már most azon dolgozunk, hogy hazai forrásokat biztosítsunk a magyar gazdálkodók és élelmiszer-feldolgozók számára a várható átmeneti évekre.

– Nem veszélyes, hogy tavaly év végén már 620 milliárd forintnál is nagyobb volt az ágazat hitelállománya? Másik kérdés, ami sokak szerint veszélyt hordoz, hogy nem lesz túl sok a magyarországi gabonatermésre alapozott ipari vállalkozás – gondolok itt a bioetanol-gyártástól kezdve a keményítőn át az izocukorig?

– Az első kérdésére azt tudom válaszolni, hogy minden egyes agráriumba fektetett forint busásan megtérül. Ameddig élünk, ennünk kell, márpedig a Föld lakossága folyamatosan gyarapodik, így 2050-re 70 százalékkal kell több élelmiszert termelni. Tíz éven belül 40 százalékkal több állati és növényi eredetű fehérjére lesz szüksége az emberiségnek. A fogyasztási szokások változását, új trendeket is ki kell szolgálni. Óriási fejlődés előtt áll az állateledel piaca is. Tehát az agrártermelés piaci oldalról nem korlátozott, sőt. A másik felvetésére, miszerint sokan féltik a magyar gabonát a különféle iparágaktól, azt tudom mondani, hogy én addig mérges leszek, ameddig az országot egyetlen szem feldolgozatlan gabonamag is elhagyja. Ez persze túlzás, de tény: ha itthon dolgozzuk fel a gabonát, akkor óriási értéket állítunk elő ahhoz képest, hogy most hány millió tonna feldolgozatlan olajmag, kukorica, búza megy ki az országból. Nem mellékesen szinte az összes feldolgozási mód után marad fehérjében gazdag melléktermék, amely sok tízezer tonna import – döntően génmódosított – szójadarát vált ki.

– Ha már a takarmányozást említette: mi a helyzet az állattenyésztéssel? Szinte kettévált a mezőgazdaság: a növénytermesztés sikeres, míg az állattenyésztés sokszor veszteséges, egyre kevesebben művelik.

– A két nagy ágazat közötti egyenlőtlenség oka leginkább az uniós támogatáspolitikában rejlik. Ám az állattenyésztésen belül is változó a helyzet. A baromfitenyésztésnél 80 százalékos a szervezettség, hasonló helyzet alakul a sertéstenyésztésben. A tejtermelés uniós és hazai támogatásokkal fenntartható. A juhászok egyelőre nem tudtak kialakítani egy stratégiát, melyhez fejlesztési pénzeket lehetne nyerni. Ráadásul nincs hazai juhhúsfeldolgozás, az a néhány feldolgozó, amely pedig sikeresen működik, még túl kis kapacitást jelent. A halászati ágazat kicsi, de az egyik leginkább fejlődőképes ág a jövőt tekintve. A nyúltenyésztők is aktívak. Ha mindehhez a hazai fogyasztást is sikerül emelni, akkor az állattenyésztés is biztosíthat elegendő jövedelmet.

– A jövedelem megszerzésének módja és mértéke is befolyásolja az ágazat jövőjét. A mai fiatalok azt látják, hogy nehéz, az időjárás szeszélyének kitett munka és bizonytalan jövedelem jellemzi az ágazatot. A többség inkább a fix béres, könnyebb életért elhagyja a falut. Mit lehet ez ellen tenni?

– A generációváltás alapjáról beszélt az imént. A fiataloknak biztos jövőt kell tudnunk felvázolni. Az sem mellékes, hogy a rendszerváltás után gazdálkodásba kezdő emberek többsége mostanában megy nyugdíjba. Ha a gazda – legyen nagy vagy kis gazdaság vezetője – látja, hogy lesz utódja, akkor fejleszt, ha nem, akkor inkább leépíti a gazdaságát.

– A gazdálkodást gyakorta nehezíti a földhiány. Az erős versenytársakra szinte lehetetlen rákínálni egy-egy adásvétel során. Aztán az osztatlan közös ügye is nehezíti a normális birtoképítést. Az uniós döntések miatt bizonytalanná lett a magyar földjog.

– Az uniós bíróság legutóbbi döntése a zsebszerződéseknek teremthet újbóli terepet, ami ellen minden eszközzel fellépünk. A tárca dolgozik azon, hogy megfelelő választ adjon arra a bírósági ítéletre, amely szerint jogellenes a haszonélvezeti jog korlátozása.

– A földforgalmi törvényt fogják módosítani, mi lesz a sok tízezer érintett kártérítésével?

– A kormány dolgozik az ügy mindenki számára megnyugtató megoldásán.

– És az osztatlan közös ügye?

– Várhatóan ősszel kerül az Országgyűlés elé egy törvénycsomag, mely megakadályozza az osztatlan közös földek további elaprózását. Például az öröklés egy ilyen tényező. Sok olyan közös tulajdon van, melynek a tulajdonosa nem ismert vagy nem válaszol a megkeresésekre. Olyan szabályt kell alkotnunk, amely alapján ki lehet jelenteni, hogy mondjuk egy hektár alatt nem lehet tovább osztani öröklés okán a földterületeket. Ez megállíthatja a folyamatot. Az ilyen földek kimérésének támogatása is segíthet, ahogy az állam valamilyen formában fel is vásárolhatná e területeket.

– Lassan 25 éve okoznak gondot az osztatlan közös földek, mikorra zárható le az ügy?

– Nem vagyok naiv. Mindez jelenleg 2,5 millió hektáron mintegy 4 millió tulajdonosnak nagyjából harminc éve okoz gondot, de ne feledjük, senki nem kötelezhető arra, hogy kiméresse az ilyen földjét, és a jövőben is csak önkéntes alapon történhet meg ezek lassú, fokozatos rendezése.