Elhunyt Szabó István

Meghalt Szabó István, volt országgyűlési képviselő, a volt MSZMP Központi Bizottságának és Politikai Bizottságának tagja, az egykor híres nádudvari Vörös Csillag MGTSZ elnöke, a KITE elnöke, majd örökös elnöke.

GazdanetO. Horváth György2017. 06. 19. hétfő2017. 06. 19.
Elhunyt Szabó István

„Halló, fiam!” Szinte havonta egyszer hallotta ezt a cselekvésre ösztönző beköszönést a rendszer váltás utáni évtizedekben az agrárújságíró. Nádudvarról jött a hívás, aztán már a mobiltelefonról az ország bármely pontjáról, akkor, amikor Szabó István, alias „Pista bátyám” valami olyat olvasott, vagy tapasztalt, melyet meg kellett osztania, úgymond kissé irányítva a fiatalabb szakírók szemét, közben gondolkodásmódját is formálva. Szabó István, a már akkor is éltes, de örökké aktív agrárpolitikustól, agrárszakértőtől, megmondó embertől, aki nyugdíjas sosem volt. Nem nyugodott, mert élete volt a mezőgazdaság, a vidék. Tett és tenni akart, figyelt és figyelmeztetett,folytonosan járta az országot, előadásokat, tanácskozásokat látogatott. A legtöbbször csak hallgatott. Holott a legbefolyásosabb politikusok közé tartozott a 60-as évektől a rendszerváltásig, utána pedig a nádudvari KITE-első embereként az, ország mezőgazdaságát szinte leginkább befolyásoló óriásvállalkozás vezetőjeként. Annak, hogy az ország falvai, az igazi vidék úgy néz ki, ahogy abban óriási szerepe volt és van. Aktív részes volt a téeszesítésnek, a háztájizás térhódításának, az integrált termelésnek, felvásárlásnak, feldolgozásnak. És utolsó éveiben kesergett, szégyent érzett, mert képtelen volt megoldani - még saját településén belül sem! - a munkanélküliség problémáját, a hatékony vidékfejlesztési módszer mikéntjét – erről sokat mesélt utolsó interjújában, melyet a Szabad Földnek adott. És folyamatosan jobbítani akart, mert tudta, látta, hogy ez az ágazat jobb sorsra érdemes, hogy a magyar vidéknek nem kellene ott tartania, ahol most tart.

„25 éve egyik kormány sem fogta fel, hogyha nincs rendben a falu, akkor a hatalom sincs. A politikának az utóbbi évtizedekben nem volt fontos a paraszt. Egyik kormány sem dolgozott ki, hajtott végre agrárstratégiát. Pedig cél nélkül csak odáig lehet jutni, mint most: a viszonylag sikeres növénytermesztés sem képes azt produkálni, mint 30 éve. Az állattenyésztés is katasztrofális: 1,7 millió szarvasmarha helyett van 800 ezer, 8–10 millió sertés helyett 3 millió, a baromfiállomány megfeleződött, a legelők üresek. 65–70 százalékát tudjuk annak, amit 1990-ben.” - vetített átfogó képet a kialakult helyzetről az interjúban.

Most halt meg, a hétvégén. 93 évet élt. Emlékét az sem felejtheti, aki akarná, bárhová nézünk az országban az általa képviselt egykori agrárpolitika nyoma nem múlt el, és az aktív részvételével létrehozott újkori KITE-integráció nélkül pedig nem működne a mai mezőgazdaság.
 

Ezek is érdekelhetnek