KICSI ÁGAZAT A SPÁRGATERMELŐKÉ, de nagy benne a bizonytalanság. Pedig a sívó homokon is jövedelmező növény lenne, ha a szereplők hatékonyabban tudnák képviselni az érdekeit. Egyelőre segítséget sem kapnak.

Elszakadt a cérnájuk

– Sajnos a magyar nép nem igazán spárgaevő: jobban szereti a sertés-, mint a spárgapörköltet – mondja Kelebián Gillényi Endre, aki időskori nyugdíj-kiegészítésként termel a kertjében 4500 tő spárgát. Azért lenne jó, ha létezne számottevő hazai fogyasztás, mert akkor a termelők nem lennének ennyire kiszolgáltatva az exportnak. 

Április elején kezdődött a két hónapos szezon, de a múlt évben történtek miatt már az idény elején nagy a bizonytalanság. Tavaly ugyanis a szezon kezdetén 20-25 Celsius-fokos hőmérsékletek voltak, nagyon gyorsan nőttek a sípok. Más országokban is hirtelen túltermelés alakult ki.

– Egy kiskőrösi cég vásárolta fel tőlünk a spárgát, egy hét után azt mondták: egy kiló sem kell több. Még azt sem vitték el, amit aznap leszedtünk. 

– Nem kötöttek szerződést? 

– Szóbeli megállapodásunk volt. A községházán, nyilvános rendezvényen jelentették be, hogy minden kategóriában átveszik a teljes mennyiséget az egész szezonban. Ha lett volna írásos szerződés, azzal sem mentünk volna sokra, olyankor a felvásárlók más farbával jönnek elő: ez egészségügyileg nem felel meg, ez a baja, az a baja. Ők az erősebbek.

Pedig a spárga egyike annak a kevés zöldségnek, amely a gyenge homokháti talajokon is jelentős jövedelmet hozhatna. Igaz, idényszerűen és nagyon kemény kézi munkával. A térségben – Kelebián kívül Ásotthalmon, Öttömösön, Csengelén – az 1980-as években háztáji növényként terjedt el. Gillényi Endre szerint az jó világ volt: csak termelni kellett, volt felvásárló, rendes árat adott, és nemcsak ígérte, hanem ki is fizette.

A '90-es években úgy tűnt, a spárga hozzájárulhat a térség népességmegtartó képességének fennmaradásához. Csengelén például felbukkant egy német cég, termeltetett és felvásárolt spárgát. Azokban az időkben kezdték a szezonmunkára Romániából érkezett, olcsó vendégmunkásokat alkalmazni. Ám később az uniós támogatások a szántóföldi tömegkultúrát ösztönözték, és az agrárpolitika nem akart vagy tudott ezen változtatni. A spárgatermelés pedig kicsi ágazat, a szereplői nemigen tudták megszervezni magukat.

– Miért nem szerveztek például értékesítő szövetkezetet, esetleg máshová való termelőkkel összefogva terméktanácsot? – kérdem Oltyánné Kozla Erika jegyzőtől, aki a családjával maga is spárgatermelő.

– Kicsik vagyunk mi ahhoz, hogy a piacot befolyásoljuk. Szövetkezetet próbáltunk szervezni, de nem jött össze, mert az idősebb termelők azt mondták, ők nem látják ennek előnyét, és nem fognak pénzt adni az alakításhoz, mert hátha azt is elveszítik, amit már megkerestek.

A mostani idény úgy indult, hogy egy ásotthalmi cég vásárolja fel az öttömösi termelőktől a spárgát. Szerződés nincs, felvásárlás is csak addig, amíg a kereskedőnek megéri. A termelők szerveztek teherautót és sofőrt, aki esténként túrajáratban összeszedi a spárgát, hogy ne egyenként kelljen a szomszéd faluba vinniük.

– Naponta két-három alkalommal kell szedni, mert ami kibújik, egy-két óra alatt elszíneződik, és így sokat veszít az értékéből – magyarázza Gillényi Endre. – Mi használunk takarófóliát, ez pluszköltség, de nem éri a fény, így elég naponta egyszer szedni. Románok már nemigen jönnek, otthon is tudnak keresni, ha dolgozni akarnak, vagy elmennek Németországba, ahol ugyanezt csinálják, csak több pénzért. A mamával meg egy idősebb rokonunkkal hajladozunk a bakhátak között.

Ásotthalmon az extra minőségért kilónként 700 forintot kap Gillényi Endre, minden további minőségi osztályban 100-100 forinttal kevesebbet. Ennyivel „gyalázzák” a munkájukat. Évi 7-800 ezer forinttal tudják kiegészíteni a nyugdíjukat, de annak egy része is költség. Például a csapadékhiány miatt rengeteget kell öntözni. A szezon vége előtt semmilyen vegyszert nem használnak, utána azonban muszáj védekezni, mert a kártevők tönkretennék az ültetvényt.

Nem véletlen, hogy a fiatalok már nemigen foglalkoznak spárgával. Nemcsak a nehéz munka taszítja őket, hanem a piaci bizonytalanság is. A jegyző asszony és a nyugdíjas spárgatermelő körbemutat a falu szélén:

– Akármerre néz, parlagföldet lát vagy erdőt. Az emberek kínjukban beültetik akácfával a földjüket. Harminc év múlva majd lesz belőle tüzelője valakinek. De ezzel nemcsak a saját földjüket teszik tönkre, hanem a szomszédét is.

UJVÁRI SÁNDOR FELVÉTELE

 

Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.