Erdő fogja borítani az Alföldet?

Több száz hektárnyi erdőt, kocsányos tölgyet, hazai nyárt és akácot telepít a Délalföldi Erdészeti Zrt. (Dalerd Zrt.) Békés és Csongrád megyében - tájékoztatta Fazekas József, a cég vezérigazgató-helyettese az MTI-t.

GazdanetSzabad Föld Online2009. 10. 11. vasárnap2009. 10. 11.
Erdő fogja borítani az Alföldet?

A szakember elmondta: összesen 650 hektár földterület került a Dalerd Zrt. kezelésébe, amelyek korábban nem hasznosított területek voltak, vagy a földért életjáradékot program keretében váltak állami tulajdonná, és legjobban erdőgazdálkodás útján hasznosíthatók.

Tavasszal már 40 hektárt betelepítettek, most ősszel pedig további 320 hektáron kezdték el a munkát. A földterületek nagyobb része Békés megyében található, ide, a kötött réti talajra kocsányos tölgyet, míg Csongrád megyébe, a Homokhátságra hazai nyárt és akácot ültetnek - közölte a vezérigazgató-helyettes.

A legnagyobb, 240 hektáros betelepítésre váró terület Szarvas közelében, egy korábbi halastó-rendszernél van, de a cég szakemberei ültetnek fákat Gyula, Csorvás, Nagymágocs, Hódmezővásárhely és Ásotthalom közelében is.

A 320 hektáros terület betelepítésének teljes költsége mintegy 250 millió forint, ez magában foglalja azt a fafajoktól függően 4-10 éves utógondozási munkát is, ami a csemeték megerősödésig tart - tette hozzá Fazekas József. A Dalerd Zrt. éves szinten mintegy 140 közmunkást foglalkoztat, tevékenységük mintegy negyedét teszi ki az erdőtelepítéshez kapcsolódó előkészítő munka, a csemeték ültetése és a terület ezt követő gondozása - közölte a szakember.
 

Ezek is érdekelhetnek