Száztizenhét éve vágott bele Ziegler József a kenyérsütésbe, s a műhelyben lassan az ötödik generáció veszi át a stafétabotot. A Ziegler ostyák világszerte népszerűek, ahogyan a saját fejlesztésű ostyasütő gépek is. Az egyik leszármazott, a 80 éves Ziegler János a mai napig tervez gépeket, míg az utódok az egészségtudatosság jegyében bővítik a termékpalettát. A sport szerves része a Ziegler család életének, anélkül más emberek lettek volna.

Generációkon átívelő ostyagyártás

 

Egy százéves ostyakészítő forma egyedi vésésű középkori motívumokkal (fotó: Németh András Péter)

Mindennap reggel hétkor itt vagyok. Olyan ez a bolt, mintha a gyerekem lenne – mondja Ziegler Judit, akinek 1964-ig fogalma sem volt arról, mi fán terem a Ziegler ostya. Akkor ismerkedett meg Ziegler Jánossal, hamarosan összeházasodtak, és Judit élete összeforrt a nagy múltú ostyával.

A Pest megyei Zsámbékon vagyunk, a hatalmas klinkertéglás gyár utcafrontján 19 éve nyílt a hangulatos üzlet. A polcokon ínycsiklandó nápolyik és a világszerte híres sajtos tallérok sorakoznak, a falon 1943-ban készült fekete-fehér fotók láthatók. Mindegyiken Judit apósa és anyósa látható az egykori kenyérgyáruk falai között.

Egy régi karácsonyi rendezvény emlékeit látni az irodában (fotó: Németh András Péter)

A család története jóval korábbra, 1903-ra nyúlik vissza, amikor Ziegler János nagyapja, Ziegler József pékmester Erdélyből Budapestre költözött. A Kisgömb utcában kezdett kenyereket sütni. A kis vállalkozás hamarosan a főváros második legnagyobb sütőüzemévé nőtte ki magát, egyszerre húsz kemencében sült a kenyér.

– Emlékszem az ízére – mondja Ziegler János, és gyorsan hozzáteszi, péknek lenni komoly szakma, nem akármilyen tudás kell hozzá. Ziegler János édesapja hiába tanult péknek, a nagypapa gyárát a világháború után államosították, szögre kellett akasztania a pékkötényt.

Gazdálkodással próbálkozott, százholdas birtokot bérelt, de hamarosan kuláknak nyilvánították, ezért a Tüzépnél lett sofőr. Nagy Imrének köszönhetően 1953-ban jött némi enyhülés, kiadták az első iparengedélyeket, de pékséget nem lehetett nyitni, mert a „dolgozó nép” kezébe csak a gondoskodó állam adhatott kenyeret.

– Így jött az ostya ötlete, apámék erre váltották ki az ipart. A szüleim a Kodály köröndön, a családi lakásunk konyhájából alakítottak ki egy kis üzletet, ebből lett a Ziegler Ostyaüzem. Iskola után mi is segítettünk az öcsémmel, emlékszem a kígyózó sorokra, és hogy apám sokszor az utcán sütötte az ostyát. Élelmiszeripari technikumot végeztem, kézenfekvő volt, hogy továbbvisszük az apai örökséget. A boltot az öcsém működtette tovább, én 1970-től új vállalkozást indítottam. A feleségemmel Pasaréten laktunk, a házunk garázsában kezdtünk ostyát sütni. Pontosabban ő sütötte, miután otthagyta a tanári állását, én pedig elkezdtem ostyasütő gépeket tervezni és készíteni. Egyrészt Nyugatról nem lehetett gépeket venni, mert megfizethetetlenek voltak, másrészt Jutka alig bírta napi nyolc-tíz órában a sütőlapokat emelgetni és tartani az edényt, amiből merte a folyékony masszát, sokszor majd’ leszakadt a válla. Automatizáltam az adagolást, a gép világszabadalom lett. A sajtos tallér titka a márványsajtban rejlik, naponta tíz kilót kellett lereszelni. Ez is komoly fizikai munka! Hogy megkönnyítsem a feleségem életét, arra is kitaláltam egy gépet, ami szintén világszabadalom lett.

Mivel csak félig titkos a recept, elárulják, hogy a márványsajt fontos
alapanyag (fotó: Németh András Péter)

A gépekkel és az ostyákkal együtt fejlődött, cseperedett a házaspár egyetlen gyermeke, ifjabb Ziegler János. Édesanyja a garázsajtón lévő ablakon kukucskált ki, hogy megnézze, mit csinál a kis János, aki tizenévesen már csavarokat válogatott, segített, amiben tudott. Élelmiszeripari gépészmérnök lett, majd közgazdászdiplomát szerzett, a rendszerváltozás után pedig papíron is csatlakozott a céghez.

– Apám technikai zseni, 37 országban vannak ott a gépei, összesen 176 darab. Harminc évvel ezelőtt már Új-Zélandra repültünk, hogy ott szereljük össze a gépeket, és megtanítsuk az alkalmazottaknak, hogyan kell kezelni. A ’90-es évek elején sok egykori ’56-os magyar jött haza, imádták a termékeinket, és látták, hogy milyen jól megy a családnak. Gondolták, ők is belevágnak az ostyázásba, így kerültek a gépeink Kanadába, Ausztráliába és Izraelbe. Akkor még nem lehetett exportjogunk, egy külkereskedelmi vállalaton keresztül bonyolódott az üzlet. A gépek nemzetközi sikerének köszönhetően soha nem volt kérdés, hogy az ostyagyártás mellett a gépgyártás lesz a fő profilunk. Apám a mai napig tervez gépeket, egyfolytában fejleszt, számára ez szenvedély. Hozzám tartozik a gépek eladása és minden, ami az ostyával kapcsolatos.

Ziegler János korántsem mellesleg
élelmiszeripari gépészmérnök és közgazdász is (fotó: Németh András Péter)

– A cégnél több mint 50-en dolgoznak, fele-fele arányban a sütőgép-, illetve az ostyagyártásban. A múlt héten számoltuk fel az édes ostyák gyártását, csak a csokis tallér marad és a különböző ízesítésű sajtos. Eddig is a sajtos adta a forgalmunk jelentős részét, és erre van a legnagyobb kereslet, évente 600 tonnát gyártunk. Az édes termékeket a nagybátyáméktól vesszük majd, akik szintén folytatták az ostyagyártást, mindig is tökéletesen megfértünk egymás mellett a piacon.

A zsámbéki gyár 20 éve épült, több 100 millió forintos beruházásból. Minden pontosan megtervezve, hová érkeznek a szükséges alapanyagok és hol távoznak a kész termékek. Ez a gépeknél különösen fontos, pár napja még egy 12 méter hosszú sütőgép uralta az egyik csarnokot. Már úton van Lengyelországba, a váz egyben maradt, daru emelte az 5,5 tonnás monstrumot egy kamionba, az 50 darab sütőlapot majd a helyszínen szerelik be.

A gépek többsége számítógéppel vezérelt, a gépgyárak fülsüketítő zaja már a múlté. Akkurátus rend uralkodik mindenhol, még a kézi vezérlésű esztergagép körül is. Egy komolyabb gép 4-5 hónapig készül, az egyszerűbbek egy-két hónap alatt csatasorba állíthatók.

Ha egy-egy alkalmazott betegség vagy más ok miatt nem tud munkába állni, a 80 éves János boldogan veszi át a helyét, bármelyik gép mellett. Az eladott gépeket már nem ő üzemelteti be, utoljára négy éve, Oroszországban szerelt össze egy sütőgépet. Nem nagy élmény, három-négy napba is beletelik, igaz, a feleségével így járták be a fél világot. A gépeknek köszönhetően jutottak el Egyiptomba, Izraelbe, Svédországba, Indiába, Kanadába és szinte az összes volt szocialista országba.

Magunk mögött hagyjuk az olajszagot, az udvaron átsétálunk az ostyákhoz, messziről érezni a sajt ínycsiklandó illatát. Dobozokba csomagolva tornyosulnak a kész tallérok, 60 százalékuk exportra megy. A recept szerint összekevert masszát egy tartályba töltik, onnan csorog az egymás mellett sorakozó sütőlapra, a csomagolásig minden automatikusan működik.

Mivel csak félig titkos a recept, elárulják, hogy a márványsajt fontos alapanyag (fotó: Németh András Péter)

Egy 10 dekás csomagba 78 darab ostya kerül, a hajszálvékony tallérokkal úgy kell bánni, akár a hímes tojással. A rezgő szalagon óvatosan haladnak előre a megsült tallérok, a végén oszlopokba rendeződnek, csak a kézi csomagolásra várnak. Gyorsan járnak a kezek, nejlonzacskóba kerülnek az illatos rágcsálnivalók.

– A svédek ragaszkodnak a zacskóhoz, pedig a legtöbb országba papírtálcás változatban szállítjuk az ostyákat, úgy kevésbé törnek. Több külföldi forgalmazó saját márkás termékként árulja az ostyáinkat, ez azt jelenti, hogy egyáltalán nem kerül rá a nevünk a csomagolásra – mondja az idősebb János, és amikor arról faggatom, mégis milyen érzés nyomtalanul „eltűnni”, könnyedén válaszol. – A piac diktál, alkalmazkodnunk kell. Az akciófilmekben sem tudja senki a kaszkadőrök nevét, miközben nélkülözhetetlenek. A színész aratja le a dicsőséget, valahogy ez történik velünk is.

Többnyire papírtálcára csomagolják a termékeiket, de a svédek ragaszkodnak a zacskós kiszereléshez (fotó: Németh András Péter)

Természetesen nem kell aggódni, hogy a Ziegler név ismertsége veszélybe kerül, és ebben nagy szerepet játszik, hogy a minőségből egy fikarcnyit sem engednek. Ziegler Jánosék többek között ezért hagytak föl a nápolyigyártással, mert az üzleteket elárasztó olcsó nápolyival, csokiparánnyal nem tudnak versenybe szállni.

– Sokan lisztet kevernek a krémbe és pálmazsírt használnak, mert úgy hosszabb ideig eltartható. Számos multinak az eladott mennyiség a fő szempont, és nem a minőség, de mi nem akarunk „szemetet” gyártani. Állandóan fejlesztünk, egyre több bio- és az egészséges életmódot szem előtt tartó, diabetikus és gluténmentes termékünk van – mondja ifjabb Ziegler János, aki azt is elárulja, hogy a múlt évben, a koronavírus-járvány alatt több megrendelést kaptak, mint az előző években. Egyszerű a magyarázat, az emberek többet vannak otthon, és több ostyát ropogtatnak.

Termékeik hatvan százaléka exportra készül (fotó: Németh András Péter)

A család életében nemcsak az ostyáknak, a gépeknek, hanem a sportnak is fontos szerepe van. Idősebb Ziegler János profi jéghokis volt, először a Vörös Meteorban, majd a Fradiban játszott. Negyvenötszörös válogatott, a csapattal járták a világot, és 1964-ben ott voltak az innsbrucki olimpián.

– Ötvenegy évvel ezelőtt választanom kellett a sport és az ostya között, az utóbbi mellett döntöttem. Hosszú ideig a jég közelébe sem mentem, aztán húsz éve Ausztriában vettem egy gyönyörű korcsolyát, azóta hetente összejövünk a budapesti öregfiúk csapattal, és ütjük a korongot. Sokat köszönhetek a sportnak, megtanultam csapatban „játszani”, tudom, hogy a kitartásnak és a kemény munkának megvan az eredménye.

A Ziegler család három generációja. A legfiatalabbaknak is vannak fejlesztési elképzeléseik (fotó: Németh András Péter)

A fia is hasonlóképpen gondolkozik, aki az olvasztott jéggel került közeli kapcsolatba, hétéves kora óta szenvedélyes vitorlázó.

– Volt egy hajónk a Balatonon, és a véletlen összehozott egy edzővel. Szinte minden hétvégén a vízen voltam, a nyarakat vitorlástáborban töltöttem. Pár év múlva már versenyeztem, két éve az új-zélandi világbajnokságon hatodikak lettünk, az Európa-bajnokságon pedig 80 hajóból a tizenegyedikek. A hajózáshoz elengedhetetlen a jó taktikai érzék, és sokszor a legváratlanabb helyzetben kell gyorsan dönteni. A lényeg, hogy minden körülmény ellenére partot kell érni. Más ember lennék, ha nem sportoltam volna, ezért is örültem, hogy a fiam is belevágott a vitorlázásba.

Ziegler Kristóf 22 éves, most végezte el a Műszaki Egyetem Gazdasági Karának alapszakát, húga, a 20 éves Kata ugyanitt tanul. Ő még nem tudja, beszáll-e a családi vállalkozásba, de Kristóf számára egyértelmű. A tanulás mellett mindketten besegítenek a cégbe, most éppen egyszerű irodai munkára „osztották be” őket.

– Az ostyagyártás a zsigereimben van, mi szinte a gyárban nőttünk fel. Műszaki beállítottságú vagyok, ugyanúgy érdekelnek a gépek, ahogyan a nagyapámat. Tudom, korai ezen fantáziálni, de jobban ráállnék a biotermékekre, és több újítást is véghezvinnék. Akkora értéket kapunk örökül az elődeinktől, amivel csak okosan szabad gazdálkodni.

 

Hozzászólások

Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.