MÉG NEM TUDNI, a mostani esők mennyit használnak a hazai búzatermésnek, de az biztos, hogy sok helyütt a túlélést jelenti. Ugyanakkor mintha a legkedvezőtlenebb forgatókönyv kezdene megvalósulni az árakat illetően.

Gond lehet a búzaárral

Az idén minden kutató és elemző cég úgy véli, hogy sokkal több búza terem a Földön, mint tavaly, így megáll a készletek apadása. Az Európai Unióban legalább 12-15%- kal lesz jobb a termés az egy évvel korábbinál. A világ legnagyobb exportőre, Oroszország is jól áll: 80-82 millió tonna búzával számol, amiből akár 30 milliót is értékesíthet külföldön. E két tényező azt jelenti, hogy az új termés betakarításával a kenyérgabona ára világpiaci és európai szinten is csökkenhet. Ez lehet a magyar gazdák igazi baja az idén: hiába terem legalább 15 – egyesek szerint 25 – százalékkal kevesebb búza itthon, az árak várhatóan csökkennek az aszályos ősz, tél tavasz, illetve a világpiaci és európai árhatások miatt. Kisebb hozamok, alacsonyabb árak: a búza- és árpatermesztés számos helyen veszteséget hoz a gazdálkodóknak. Persze még mindenhol sokat alszik kint a szabad ég alatt a búza, így fordulhat is a trend.

Jelenleg egy tonna étkezési búzát nagyjából 60 ezer forint körül lehet eladni, míg a takarmányozásra szántért 55-56 ezer forintot kérnek. A két ár között alig van különbség, ezért a termelők egyre inkább a gyengébb minőségű, de nagyobb hozamokat adó takarmányfajtákat részesítik előnyben.

Nálunk a mostani helyzet alapján a 962 ezer hektáron elvetett búzának csupán a negyede jó állapotú, a négytizede közepes, a többi pedig gyenge. Egyes szakértők azt várják, hogy az utóbbi években mért 5-5,5 millióhoz képest jó, ha 4-4,5 millió tonna terem. Ez persze még mindig bőven fedezi a hazai élelmezési és takarmányozási, illetve ipari célú igényeket, viszont a megszokotthoz képest nem jut elég exportra. Ha csak nem alakul ki az a helyzet, hogy a jobb minőségű étkezési búzából sokat adunk el, amit olcsóbb – például ukrán – gabona importjával pótolunk.

NÉMETH ANDRÁS PÉTER FELVÉTELE

 

Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.