Itt a nyár, s ezzel egy sor új kihívás elé nézünk a kertünkben. Beindulnak az új kórokozók és kártevők, de még a tavasszal támadókkal is fel kell venni a küzdelmet. Igen sok az ültetési, növénygondozási feladat is.

Nyári tennivalók a kertben

Végre itt az igazi meleg. A hajnalok sem hoznak már bőven tíz fok alatti hidegeket, nyugodtan fejlődhetnek a melegigényes palánták is, kiültethetjük a paprikákat, padlizsánokat. Az uborkák, tökfélék, babok szabadföldi vetésének is itt az ideje.

Az idén a kertünkben szinte mindenhol lesz paprika, legalább ötvenféle hagyományos és a meleg égövből származó csili lepi el a kertet. A fiaim miatt igen sok egzotikus paradicsomfajta is bekerül az ágyásokba. Babokból is nagyobb területet vetünk: fejteni való nagy szemű Juliskát, és a szokásos méteres bab mellett több ágyásba hetente kerül zöldbab, ami az érési időt is szakaszossá teszi. Az uborkával hasonló lesz a helyzet: amikor az első tövek már leteremtek, kezdhet érni a következő fél tucat növény.

A meleggel együtt fel kell készülni a levéltetvek, majd a hónap közepétől a pajzstetvek támadására, és a lótetvek, a burgonyabogár első igazi kártételeire is. A meleg és csapadékosabb idő miatt is egyre többet kell a gyepet, a kerti utakat borító füvet nyírni, illetve még a virágzás idején levágott gyomok is többtalicskányi mennyiséget adnak hetente.

E maradványok nem a komposztra, hanem a különféle zöldségnövények tövéhez kerülnek, mulcsként tesznek jó szolgálatot. Sok vizet kötnek meg, szinte visszafojtják a gyomokat, aztán elkorhadva táplálják a talajt. Főleg a paradicsomnál fontos, hogy az öntözés és a nagyobb esők miatt ne verődjenek fel talajszemcsék a növényre, mert a gombák szaporítószerveit teríthetik. Ezt is megakadályozza a mulcsozás.

Mindenesetre most sem hagyjuk ki a megelőző permetezéseket: rezes szereket használunk a paradicsom és a padlizsán gombás betegségeinek kialakulása ellen.

A kertekben lassan töltögetni kell a burgonyát: ahogy a szár eléri a bő fél métert, fele magasságig érdemes a talajt felhúzni a tövekre.

Figyelni kell a fóliára, mert megjelentek az első atkák: apró sárgás pontok láthatók a paradicsom, paprika, uborka levelén. Ellenük a legjobb védekezés, ha folyamatosan párás környezetet biztosítunk, illetve egy-egy atkairtás is belefér még a termésig.

Szedjük a kevés még meghagyott epret, lassan érik az egres, majd jönnek a ribizkefélék, illetve öreg, de megfiatalított korai cseresznyefánkon is zsendülni kezd a termés.

Hozzászólások

Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.