Tengernyi lesz a tengeri? Megéri kukoricát, napraforgót termeszteni

Nyárra, ősz elejére akár 20 százalékkal is mérséklődhetnek a szemes termények és a belőlük készült termékek árai. Most azonban még tart a csúcs közeli állapot, ha megfordulni is látszott az eddig felfelé tartó ármozgás. A kialakult helyzetben sokkal jobban megéri kukoricát vagy napraforgót termeszteni, mint például kenyérbúzát. Ez tavasszal megfontolásra késztetheti a gazdákat.

GazdanetO. Horváth György2021. 03. 20. szombat2021. 03. 20.

Kép: Kiskunfélegyháza, 2006. október 10. Kukorica betakarítás Bács- Kiskun megyében. Fotó: Ujvári Sándor

Tengernyi lesz a tengeri? Megéri kukoricát, napraforgót termeszteni
Kiskunfélegyháza, 2006. október 10. Kukorica betakarítás Bács- Kiskun megyében. Fotó: Ujvári Sándor

Rájön, aki oszt-szoroz, hogy jobban megéri kukoricát, napraforgót termeszteni, mint például kalászost. Legalábbis a mostani árszintek megalapozhatják, hogy a gazdák e két tavaszi vetésű növényt a tavalyinál sokkal nagyobb területen fogják termeszteni.

Egy tonna kukorica ára már majdnem a búzáéval azonos, s miközben a búza itthon átlagosan hektáronként 5-6 tonnát terem, a kukorica kis odafigyeléssel akár 9-12 tonnát is hozhat. A napraforgó 3-4 tonnás termést adhat itthon, az ára tonnánként 150-165 ezer forint között is mozoghat. Tehát sokkal nagyobb a kukoricával, napraforgóval elérhető profit, ráadásul a tavasszal vetett növényt már kora ősszel lehet aratni.

Meddig tarthatók ezek a magas árak, melyek legalább 30 százalékkal vannak felette az egy évvel ezelőttinek? Aratásig biztos – mondják a szakértők, akik szerint a február végi, március elejei tőzsdei árcsökkenésnek csak az lehetett az oka, hogy sokan realizálták a befektetésüket, azaz magas áron adtak el. Úgy tűnik, ennek vége, mert egyre kisebb mértékben csökkennek a szemes termények árai, a korábbihoz képest kicsivel alacsonyabb szinten kezdenek stabilizálódni, de vélhetően nyárig kitartanak.

Ez kellemetlen az állattartóknak, akik szinte profit nélkül dolgoznak a magas takarmányárak miatt, s az átadási áraik növelése még nem vagy alig indult el különböző okok miatt. Ezért egyre hangsúlyozzák, hogy a hús- és a tejtermékek árainak emelkedése elkerülhetetlen. A takarmányok világszerte tapasztalható 30–50 százalékos drágulása mindenhol komoly nehézséget okoz. Ez az áremelkedés a vágóhidaknál és a feldolgozóüzemeknél is meg fog jelenni, így végül a fogyasztói árak is fokozatosan emelkedhetnek a következő hónapokban.

Nőtt az export

A növénytermesztés árai emelkedésének is köszönhető, hogy a 2020. március–decemberi agrárexport 1,7 százalékkal, 7873,6 millió euróra emelkedett az előző év azonos időszakához képest, az agrárimport pedig 5201,5 millió euróra, 1,4 százalékkal csökkent, azaz a statisztikai adatok szerint a koronavírus-járvány alig érintette az agrár-külkereskedelmet. Mindezek eredőjeként az agrárgazdaság külkereskedelmi egyenlege 2020. március–decemberben 2672,1 millió euró volt, ami 8,3 százalékkal több 2019 azonos időszakánál.

Ezek is érdekelhetnek