Riport

Tetézi a bajt, hogy az asszonyt egy éve rosszindulatú daganattal operálták, s ha a legnagyobb veszély már el is múlt, az ellenőrzésekre még mindig rendszeresen vissza kell járnia. Nemrég, április 19-én kellett volna bevonulnia a nyíregyházi büntetés-végrehajtási intézetbe, de ő nem hagyta magukra a gyermekeit. Most tehát várják a következményeket.
{p}- Én inkább felakasztom magam! Mert börtönbe nem megyek - mondja eltökélten Lázár Istvánné a Nagycserkeszhez tartozó Bánfibokorban, s magához öleli legkisebb gyermekét, a most tíz hónapos Istvánt. - Más képes embereket eltétetni láb alól, milliárdokat sikkaszt, s lehet, hogy mégsem görbül még a haja szála sem. Nekem meg börtönbe kéne mennem, mert elmaradtunk egyhavi kötelező biztosítással. Nem megyek.
Gyönyörű tavasz van, a nyírségi tanyabokorban minden fa virágban, aki él és mozog, kint dolgozik a földeken. Lázárék sem pihennek. A férj a ház előtti gyepet kapálja, az asszony meg kis kupacokba gereblyézi a gizgazt. A kisfiú a gyerekkocsiban szunyókál, egyik nővére egy viharvert biciklin kerekezik.
A ház bizony eléggé megviselt, de a hatalmas kert tökéletesen rendben. A majd' egyholdas portán már kiültetve sorakoznak a nyári virágtövek, lent pedig szépen sorol a zöldség, a sárgarépa. Krumpli most nem lesz, mert a rendes vetőgumó rettenetesen drága, a visszaültetett burgonya pedig nem ér semmit. Annyit sem terem, amennyit a földbe tettek. Lesz viszont helyette petrezselyem, meg a murok, amiből reményeik szerint majd a piacra is jut.
 - Szükségünk van minden forintra - magyarázza Lázárné -, hiszen a férjem képtelen állandó munkahelyet szerezni, kénytelen napszámba eljárni. Az meg bizonytalan, mint a kutya vacsorája. De meglennénk mi így is, csak az az átkozott büntetés ne volna.
{p}A harminckét éves fiatalasszony az ötödik gyermekkel volt állapotos tavaly, amikor egy rutinvizsgálat után közölték vele a lesújtó hírt: méhnyakrákot fedeztek fel nála.
A tizenkilencedik hétben volt, már nem lehetett elvenni a gyermeket. Ő azonban boldogan vállalta így is a szülést. Igaz, attól kezdve állandó lakója lett a nyíregyházi kórháznak.
- Nem is nekem, hanem a férjemnek volt a legnehezebb - teszi vissza a kisfiút a gyerekkocsiba. - Egyedül kellett gondoskodnia a négy Itthon maradt kislányról, s dolgozni is eljárt, mert meg kellett élni valamiből. Mindennap bejött hozzám a kórházba. Én minden reggel kint, a kapuban vártam, már messziről megismertem az öreg Skodánk hangját.
A szülés előtt volt pár héttel, amikor megtörtént a baj. Kint állt azon a reggelen is a kórház előtt, amikor azt látja, hogy igazoltatják a rendőrök a férjét. Nem gondolt semmi rosszra, csak az volt a gyanús, hogy túlságosan hosszú az ellenőrzés. Jön aztán az ura, hogy baj van, másfél hónapja be kellett volna fizetniük a kötelező biztosítást.
 - Hiába magyarázkodtam én, hogy van nekem épp elég bajom - kapcsolódik a beszélgetésbe a férj is. - A rendőrök nagyon udvariasak, de nagyon kimértek is voltak egyben. Semmi együttérzést sem letetett látni rajtuk. Vitatkozhattam volna, meg könyörgőre is foghattam volna, hogy ott a négy gyermek, a feleségem súlyos betegen szülésre készül, hogy lassan fejünkre rogy a tető... Nem sok értelmét láttam. Bent a kapitányságon azért már más volt. Egy főhadnagynő foglalkozott velünk, a legszívesebben meg sem büntetett volna bennünket. Azonban már nem lehetett semmissé tenni a feljelentést. Annyi kedvezményt tudott csak adni, hogy a büntetés alsó határán maradt.
{p}- Az volt a huszonötezer forint?
- Az. De hát ez sem sokat segített. Mert egyszerűen képtelenek voltunk elvenni azt a huszonötezer forintot a gyermekek szájától. Mert higgyék el, ezzel őket rövidítettük volna meg.
- De miért a feleségének címezték a büntetést?
- Mert az ő nevén volt a kocsi. Egy öreg csotrogány volt, most adtuk el tízezer forintért, de nagy hasznát vettük, mert innen a tanyáról, ha baj van, csak autóval lehet kimozdulni. S ahol öt gyermek van, baj is akad mindig. De másért is jó. Hogy mást ne mondjak, jobb munkát is könynyebb találni vele. Míg megvolt a Skoda, egy kőműves mellett dolgoztam. Ha kellett, ötre, ha kellett, hatra is mehettem, este pedig addig maradtam, amíg csak kellett vagy amíg láttunk. Az autó nélkül azonban az autóbuszhoz van kötve az ember. Azt pedig nem érdekli, hogy már csak néhány kanállal kell a vakolás befejezéséhez. Úgyhogy most muszáj volt olyan helyen munkát találni, ahonnan elérem a buszt. Kerteket építünk, gyepet telepítünk. Szép munka, csak a pénz kevesebb. Meg nem is kell menni mindennap. Ma is ezért vagyok itthon, talán holnap lesz csak munka.
A kőművesek mellett naponta megvolt a négyezer forint is. Itt csupán háromezer, nagyon jó esetben háromezer-ötszáz. A buszjegy Nyíregyházáig oda-vissza ötszáz, egy zsemle húsz forint, húsz deka felvágott két-háromszáz forint, mert az olcsó parizert hiába veszi az ember, azzal nem lehet tolni a földdel megrakott furikot. Jobb, ha szalonnát visz ebédre az ember, az olcsóbb is, laktatóbb is. Meg dolgozni is jobban bír tőle.  
{p}- Mikor esznek meleget?
- Este. Én megeszem akár minden második nap a rántott vagy tojáslevest is, csak leves legyen. A gyerek persze más, rajtuk nem lehet spórolni. A disznóhúsról sajnos már le kellett szoknunk, azt mi már nem tudjuk megfizetni. Nyolcszázötven-kilencszáz forint egy kiló comb a boltban... Amikor a parasztnak kilónként kétszáz forintot löknek. Maguk értik ezt?
- Ha disznóra nem jut, akkor milyen húst esznek?
- Csirkét. De nem combot, vagy mellehúsát! Meg néha, amikor bejutunk Nyíregyházára, és valamelyik nagy üzletben akció van, akkor darált húst veszünk. Csak ahhoz is szerencse kell. Mert Nyíregyháza nagy város, mire megtalálnánk a keresett boltot, sokszor már a darált húsból nincsen több.  
A gyes huszonegyezer, a családi pótlék harmincötezer, meg amit az időszaki munkával hozzá keres a családfő, nyolcvan-százezer forint, egy hónapig meg kell élniük enynyiből. S a lányok nőnek, a legidősebb már tizennégy éves, akinek már nem mindegy, hogy reggel milyen ruhában mehet iskolába. És ilyen korban már nem csak az öltözködésére figyel a gyermek.
- A múltkor is azzal jön haza, hogy neki mobiltelefon kéne - mondja, még most is hitetlenkedve, az anyja. - Mert lassan már mindenkinek van. Akinek nincs, azt lenézik, kicsúfolják. A szívem akart megszakadni... De honnan vennénk mi neki mobiltelefont!? Először a vízóránkat kéne megjavíttatnunk, meg a háztetőt, aztán meg a kerítést kiegészíteni, a vizet bekapcsolni, hogy ne kelljen az utcai kútra járnunk... Jaj, ezer helye volna a pénznek!
{p}- Meg a büntetést befizetni. Vagy bevonulni a börtönbe.
- Én bizakodom... Valahogy csak ki tudjuk szorítani azt a huszonötezer forintot. Bent a faluban, az önkormányzatnál nagyon rendesek, ők intézték el a haladékokat. De sajnos pénzt ők sem igen tudnak adni. Szegény a falu, még a gyermekeink étkeztetését sem tudja állni. Az igazat megvallva jobban járunk, ha nem hagyjuk el Nyíregyháza határát. Ott gazdagabb az önkormányzat, legalább a gyermekek ebédjéért nem kellett fizetnünk.
Három éve adták el a városi házukat, s költöztek ki a tanyabokorba. Hárommillió forintot kaptak, de mire kifizették ezt a portát, s törlesztették a városi házra felvett tartozásaikat, tulajdonképpen egy vasuk sem maradt.    
Aztán jöttek a betegségek. És a hosszú, kemény telek. Meg a hosszú, forró nyarak. Amikor hiába öli bele a pénzt az ember a futóbabba vagy a kordonos uborkába. Itt, ha egy hétig nem esik, kisül minden. És általában akkor jön az aszály, amikor már termésbe fordul a virág. Amikor szüretelhetne az ember.
- Csepegtető öntözés kéne - áll meg a kert közepén Lázár István, akinek van rendes szakmája: géplakatos (de ki keres ma Nyíregyházán géplakatost!) -, az talán még segítene. Mert itt öntözés nélkül aligha boldogulunk. Az igazi megoldás persze az lenne, ha a szakmájában találna munkát az ember. Mert, higgyék el, nincs ennél rosszabb, mint kiszolgáltatva élni.
Kismotor fékez mellettünk, jókedvű postás kászálódik le róla. És, mint a mesében, vékony, rózsaszín cédulát ad Lázárné kezébe, aki nemsokára boldogan lobogtatja a papírt. Huszonötezer forintot kaptak ajándékba egy besenyődi kft.-től. 
Pont annyit, mint a büntetés!
Lázárné néz körbe hitetlenkedve. Alig tudja elhinni, hogy megúszta a börtönt, a bírságot.
Pedig megúszta. Mert tápszer helyett befizeti a pénzt az államnak. Mind a huszonötezer forintot.