Menni vagy maradni

Többször nekifutunk a témának. Osztunk, szorzunk, hitellehetőségeken gondolkodunk. Sehogy sem stimmelnek a számok. Képtelenek vagyunk 10-15 milliót előteremteni - illetve majdan törleszteni - havi fix fizetésünkből úgy, hogy közben népes családunk mindennapi betevőjére, iskoláztatására is jusson.
A felnőttek tervezgetése, későbbi szócsatája közepette aztán a négy és fél éves gyermek is előáll az igényével. Milyen jó lenne, ha olyan házban laknának, ahol van kert, szép virágokkal, kutyussal, és ahol hintázni, labdázni és homokozni is lehet. Merthogy ő már úgy unja a tizedik emeleti lakást. "A gondolat nem is olyan rossz!" - néznek össze a szülők.
{p} Igen, igen! Az egyetlen megoldás, ha a férj vidéken élő szüleivel leülnek egy mindent átfogó beszélgetésre, s beleegyezésüket kérik, hogy kertjük végében "felhúzhassák" könnyűszerkezetes házukat. Miért is ne? Ez talán még megfizethető egy kedvező kamatozású kölcsönből, ráadásul a település alig húsz perc autóval, illetve autóbusszal a megyeszékhelyig, a munkahelyig. Kibírható, de már nem is olyan csábító. No és mi lesz, ha a kislány megkezdi iskolai tanulmányait? Nincs ugyan rossz híre a falusi iskolának, de jobban szeretnék, ha a gyerek városban tanulna. Úgy, mint a nagyobb testvérei. Meg aztán ott vannak a barátai, az összes jól bevált orvos ismerős, no és a bábszínház, amelynek a kicsi egyéves kora óta rendszeres látogatója. Így elmélkedtek a szülők, majd fontolóra vették a feleség napi munkáját is, amit a várostól elszigetelt kicsinyke településen "ragadva" nem lehet megfelelően végezni. Még akkor sem, ha ez a falu maga a paradicsom, a béke és a nyugalom szigete. A tollforgatónak bizony gyakorta kell utaznia ide-oda a megyében s azon túlra is. Megoldást jelenthetne, ha két kocsival rendelkezne a család. De ez a luxus nem adatik meg.
Érvek bőven adódtak pró és kontra. Annak pedig külön lélektana van, miként lesz a városlakóból egyszeriben falun élő ember.