Ez a falu város

Marad tehát maga a városi rang, amely azonban nehezen váltható aprópénzre. Az idén mindenesetre újabb tizennyolc település kapta meg a városi rangot Magyarországon, ezzel 274-re emelkedett a városok száma. Ettől az évtől kezdve Abaújszántó, Adony, Badacsonytomaj, Balkány, Bélapátfalva, Berhida, Cigánd, Dunavarsány, Dunavecse, Fót, Hajdúsámson, Jánossomorja, Kenderes, Lábatlan, Örkény, Szigethalom, Tompa és Velence lakói is elmondhatják magukról, hogy többé nem faluban, hanem városban élnek. Bár a lista, jó magyar szokás szerint, meglehetősen hosszú, az új városnevek különösebbet nem árulnak el a várossá válás folyamatáról, a döntés tényleges okairól. A felsorolás hűen mutatja, hogy a magyarországi falvak mai állapota még mindig színes, sokrétű, ám mindez cseppet sem befolyásolja az urbanizációs törekvéseket. A magyar településszerkezet viszonylagos elmaradottsága annak is folyománya, hogy a második világháború utáni szocialista iparosítás időszaka, a kollektivizálási folyamat jelentős mértékben derékba törte az évszázadok alatt kialakult településarculatot. Az egyéni gazdaságon alapuló gazdálkodást felváltotta a bérmunkások gazdasága, az ország a munkahely híján a városba kényszerülő emberek társadalmává vált.

{p} A vidék iparosítása és az erőltetett városiasodás kifejezetten a faluhelyen feleslegessé vált munkaerő "felszívását" volt hivatott biztosítani.  Hazánkban a falu és a város közti merev különbségtételnek történelmi okai is vannak, ugyanis évszázadokra visszamenően hierarchia, illetve verseny alakult ki a települések között. A nagyobb, tehát nagyobb mellényű, szerencsésebb, a tűzhöz közelebbi településeknek mindig nagyobb volt a presztízse és támogatottsága. Az ilyen városok kedvezményezettsége messze megelőzte a falvakét, és ez a helyben megtermelt értékek központi visszaosztásakor aranyat ért. Valójában egészen napjainkig fennmaradt a két településtípus közti mély szakadék. Ezt jelzi, hogy a közmű- és szolgáltatási díjak a városokban még mindig jóval olcsóbbak, mint a falvakban, és a városokban rendre jut központi pénz útépítésre, gázbevezetésre, közértépítésre és elfogadható tömegközlekedésre. Rendszerváltás ide vagy oda, egy aprócska falu lakosaként továbbra is lényegesen nehezebb hozzájutni vállalkozási lehetőségekhez, egészségügyi és kulturális szolgáltatásokhoz, mint egy ötezer lakosú település lakójaként, és még összehasonlíthatatlanabbul kedvezőbb helyzetben vannak a városban élők. Szakértők szerint az elmúlt több mint fél évszázadban majdhogynem kivétel nélkül politikai döntés eredményeként lépett előre a ranglétrán egy település, sohasem számított igazán a helyi ipar és infrastruktúra tényleges színvonala a városi rang odaítélésekor. Ráadásul az új városi cím sokáig a szocialista urbanizációs modell, a modern infrastruktúra és a telepszerű lakásépítés erőltetett ütemű központi programjának egyik legfontosabb eszköze, katalizátora is volt.

{p} A városok számának kampányszerű bővítését ugyanakkor közvetlenül befolyásolta a gazdasági, iparfejlesztési és politikai célok megvalósítása is. Az ötvenes években egyedül a szocialista ipari településeket, vagyis az új városokat fejlesztették, minden más településtípus sorvadásra volt ítélve. Nem titkolt politikai célként lebegett a politikai döntéshozók előtt, hogy a "kirakattelepüléseken" megpróbálják utolérni a fejlett nyugat-európai városok életszínvonalát, egyszersmind megoldják a munkásosztály szervezett keretek közötti letelepítését, átnevelését. A legtöbb új város a "szocialista életmód" gyakorlati megvalósításának propagandaterepéül is szolgált - még ha a többnyire a munkások lakótelepévé alakított, közigazgatási múlttal nem rendelkező települések nem is voltak tekinthetők klasszikus értelemben vett városoknak. Hiányzott az agglomerációs kisugárzásuk, az utak állapota és a településszerkezet alig vál