Előáll a számlazsonglőr

Ráuntak erre az illetékesek, s nemrég elrendelték újbóli előzetes letartóztatását, úgyhogy nemsokára - hacsak valami égbekiáltó dolog közbe nem jön - smasszer kíséri majd a dutyiból Justitia szentélyébe a megtévedt banki alkalmazottat.
Régen kezdődött a történet, amelyről teljes három évig mit sem sejtettek az asszony munkahelyén, az egyik nem is olyan kicsiny bank kaposvári fiókjában. Az ügyintézőből vádlottá változott hölgy először 2000 januárjában gondolta úgy, hogy segít magán némi pénzecskével; utóbb még százötvenszer támadt hasonló ötlete, úgyhogy 2003 márciusáig több mint ötvennyolcmillió forinttal gyarapította fondorlatos módon saját bankszámláját. A milliárdos stiklik korában persze akár legyinthetnénk is: mi az a csekély csaknem hatvanmilliócska. De ha a másik végéről nézzük a dolgot, s kiszámítjuk, hogy a statisztikai átlagember mennyi fizetést visz haza Magyarországon, akkor azért elgondolkodhatunk.
A rendőrök tavaly semmi különöset nem találtak a sikkasztó nő otthonában, sőt viszonylag szegényes körülményeket leltek. Ezzel szemben a család sokszor járt külföldön, ebeiket kutyakiállításokra vitték, kényelmes szállodákban laktak... A lebukás után a nyomozók jelentős összeget sehol sem leltek, elmorzsálódtak a milliók.
A vállalkozói folyószámlák kezelésével, tranzakciók indításával, betétek lekötésével s hasonlókkal ügyködő pénzintézeti alkalmazott azután nyúlt először ahhoz, ami nem az övé, amikor férje és veje munkanélküli lett, lánya egyetemre járt, s közelgett a csőd. A több tenyészebet tartó családban a bankban dolgozó asszony maradt az egyedüli kereső. Nagyon meg voltak már otthon szorulva. Ezért egy közületi, lekötött betétből a saját - persze másik banknál vezetett - számlájára utált át egy tisztes összeget. Egyszer bevált. Gondolta: miért ne válna be máskor is? És hasonlót tett még sokszor, olykor ismét magának, máskor a családtagjai számlájára juttatva a forintokat. Ebből éltek az emberek és a kutyák. A hiányt más számlákról pótolta, figyelvén, mikor kap az ügyfél egyenlegértesítőt, a kiküldött iratok tehát mindig rendben voltak. Természetesen a kétmillió forintot sohasem érte el egy-egy alkalommal a maszek útra terelt összeg, így nem kellett kiemelt ellenőrzéstől tartania a sikkasztónak.
{p}
Egy rutinellenőrzés mégis lebuktatta. A revizoroknak szemet szúrt, hogy több vállalkozás, egyesület, alapítvány számlájáról rendre egy-két magánszámlára vándorolnak szép kis összegek. Szűkítették tehát a kört, s - lám csak! - kiderült, a gyanakvásra okot adó átutalásokat mindig ugyanaz a munkatárs indította el...
Az asszony, amikor először találkozott a rendőrökkel, nem volt különösebben meglepve. Azt mondta: tudta, hogy előbb-utóbb vége szakad az egésznek, nem tagadott, beismert szép sorban mindent, elmesélte, merrefelé jártak szerte Európában az ebekkel együtt. Meg kell hagyni, azokhoz értettek, hiszen díjaiknak se szeri, se száma, az üzlethez ellenben valószínűleg kevesebbet konyított a família, mert kutyatenyésztésből - mint jó néhány példa mutatja - tűrhetően meg lehet élni. Négy hónapig volt a gyanúsított előzetes letartóztatásban. Azután szabadlábra helyezték, s előírták neki, hogy nem hagyhatja el lakhelyét, jelesül Kaposvárt. Nem is távozott Somogyország fővárosából, csak az volt a bökkenő, hogy a bírósági tárgyalásra - immár vádlotti minőségben - ilyen-olyan ürügyekkel nem ment el. Főképpen orvosi kezelésekkel, kórházi megjelenéssel mentette ki magát; de az utolsó esetben hibázott, mert nem jelentette be, hogy távol marad. Ekkor a bíróság alaposabban utánanézetett a történteknek, és kiderült, hogy az asszony mindig csak az adott tárgyalási napokon került rossz állapotba, akkor szorult orvosi ellátásra, előttük s utánuk kutya baja sem volt. A türelem elfogyott, következett az újabb előzetes letartóztatás.
A jogi bikkfanyelven különösen nagy értékre üzletszerűen és folytatólagosan elkövetett sikkasztás bűntettével vádolt asszony, amennyiben bűnössége efféleképpen bebizonyosodik, "alapjutalomként" egytől öt évig terjedő időt lesz kénytelen rács mögött tölteni.
Mi meg elgondolkozhatunk rajta: ha tudta, hogy előbb-utóbb le fog bukni, akkor miért tette, amit tett?