Holdújév előtt Mikulás

- Ez egy nyugisabb ország - mondogatta az öccse Lónak, amikor ő Kínát elhagyva előbb Moszkvában próbált szerencsét, s ott megkéselték és kirabolták. Így hát Lo, követve két testvére példáját, Magyarországra jött.

Hazai életCsászár Jenő2004. 11. 05. péntek2004. 11. 05.
Holdújév előtt Mikulás


A kínai kereskedő az első bevándorlók közt érkezett hazánkba. Sokan rácsodálkoztak Egerben, amikor meglátták frissen nyílt ruhaüzletének ázsiai cégtábláját.
- Ennek már több mint tíz esztendeje. Akkoriban még biztos voltam benne, hogy a magyar nőknek nem tetszenek a keleti férfiak. Azóta máshogy gondolom - meséli Lo.
- Főleg, mióta megszületett a kisfiunk - mosolyodik el Dani Barbara, miközben a bogárszemű csöppség épp az asztal lábába kapaszkodva gyakorolja a felállás nehéz műveletét. A szőke, kékszemű fiatalasszony meglehetősen nagy feltűnést keltett a hevesi faluban, Besenyőtelken, amikor egy nálánál húsz évvel idősebb kínai férfit választott párjául. Azt azonban senki sem foghatta rá, hogy elhamarkodta döntését. Az ázsiai férfi ugyanis másfél évig udvarolt neki, mire Barbara rábólintott.
- Előbb csak megsajnáltam. Sok búja-baja volt az első időkben, s én gyakran segítettem intézni az ügyeit. Később barátok lettünk. Nem is akartam ennél többet, mert a balul sikerült első házasságom után elegem lett a férfiakból. Lo azonban kitartó volt. Minden délután ott várt az óvoda előtt, ahova a lányomért mentem - meséli a most 29 éves asszony.
A magyar lány családja először hallani sem akart a szokatlan kapcsolatról, s maga Barbara sem jósolt neki nagy jövőt. Ám nem lett igaza. Hét éve élnek együtt, szépen összecsiszolódtak. Egerben építkeznek, tíz hónapos a fiuk, akit magyarosan csak Csinkónak becéznek.
Ami a nyugis országot illeti, arról kicsit megváltozott a kereskedő véleménye: négy éve egyetlen éjszaka betörtek több üzletébe, s elvitték az összes ruhát, cipőt. Azt gyanítja, egy honfitársa fosztotta ki irigységből, ám a tettes nem került elő. Előfordult az is, hogy a rendőrök foglalták le a készletét, és mire visszakapta, hiányzott belőle százhatvan télikabát. Ilyenkor rendszerint Barbara kilincselt a hatóságoknál, mert bántotta, hogy a kínai bevándorlóval lekezelően bánnak a hivatalnokok.
{p}
Messzi történet
Előkerül a besenyőtelki pár fényképalbuma. Minden fotó egy-egy mozaik, s lassan kikerekedik a hazánkba bevándorló kínaiak jellegzetes története.
Az első képen Lo édesapja ül. A kilencvenöt éves aggastyán néhány éve még begyalogolt a tőlük kilométerekre fekvő városba. Születésnapját tavaly hétszáz vendég ünnepelte a kínai falucskában. A família az ottani viszonyokhoz képest mindig módosnak számított, de a beszolgáltatási rendszer miatt még egy fej káposztát sem ehettek meg abból, ami a földjükön termett. Napjában és fejenként egy háromdecis pohárnyi rizst kaptak vissza a közösből, ezzel kellett beérniük.
A családból három fiú vágott neki a világnak. Mindhárman hazánkban telepedtek le, és közös céget alapítottak. Egyikük Gyöngyösön vett egy nagyáruházat, másikuk Debrecenben, a harmadik fivér, Lo pedig Egerben vert gyökeret. Arcképet látok, rajta a negyedik fivér, aki orvos lett, Kínában maradt.  Saját gyermekei mellett felnevelt még két kislányt. A piacon vette mindkettőt. Ott, ahová a koldusszegény szülők kiviszik a lánygyerekeiket, ha etetni sem tudják őket. A kínai családokban ugyanis csak a fiúkat tartják nagy becsben, hiszen ők viszik tovább a nevet és az üzletet. A lányok kötelessége ugyanakkor, hogy öregségükben eltartsák apjukat, anyjukat. Az éhező csemetéken rendszerint egy jelképes összegért adnak túl, nagyjából annyiért, amennyiből egy hónapra való élelmet vehetnek az otthon maradottaknak.
Újabb fotó: a vörösre festett kínai építmény előtt fiatal nő nézelődik. Az egri lányt Adriennek hívják, őt Lo unokaöccse, Ping Quing vette feleségül. A fiatalember a szerelmi bánat elől menekült Magyarországra. Családja ugyanis olyan szegény volt, hogy még telket sem vásárolhattak a házépítéshez, ezért a hegyekben húzták meg magukat. A "hegyen élőket" lenézik Kínában, még a nősülés is szörnyen nehéz számukra. Főben járó bűnnek számított hát, hogy Ping Quing egy nála módosabb lányra vetett szemet. A szülők az ütlegektől sem riadtak vissza, hogy megakadályozzák a rangon aluli házasságot. Így esett, hogy a kínai fiú végül magyar lányt vett el. Három mandulaszemű gyermekük született. A borsodi kisvárosba, Edelénybe költöztek, mivel Egerben már egymást érik az olcsó ruhaboltok. Az egykor nincstelen "hegylakó" mára tehetős lett, és azt tervezgeti, hogy hamarosan családostul visszatelepül Kínába. Hogy mit szól ehhez Adrienn? Arról nem szól a fáma. Ázsiai férje ugyanis így előzi meg a vitát: "Nem ő tudni. Én tudom."
- A páromat gyakran ugratják, hogy nálunk bezzeg én hordom a nadrágot - meséli Barbara. A fiatalasszony szívósan küzd érte, hogy a párja rokonai elfogadják. A hangyaszorgalmú ázsiaiak azt tartják, hogy mi, magyarok meglehetősen lusták és pazarlók vagyunk, s ezt az előítéletet csak rengeteg munkával oszlathatjuk el. Barbara bízik benne, hogy egyszer eljut Lo hazájába. Titkos vágya, hogy örökbe fogadjon egy kislányt a piactérre tereltek közül.
A besenyőtelki családban kínai konyhát vezetnek, ám jobbára magyarul folyik a szó. Az ázsiai apa azonban mindig anyanyelvén szól a fiához, és ha Csinkó jövőjéről van szó, igencsak eltökéltnek mutatkozik.
- Muszáj vissza Kína, tudni írni - szögezi le mindannyiszor. Azt tervezi tehát Lo, hogy a kis Csinkót három és fél évesen visszaviszi a hazájába, s ott a családja gondjaira bízza. Az ő szokásaik szerint mindez teljesen kézenfekvőnek tűnik, a többi bevándorló is így csinálja.
{p}
Kínaiul, Magyarországon
A magyar anyuka azonban ebbe nem tud beletörődni, ő azt szeretné, ha a kisfia Magyarországon ismerkedne meg a pár ezer jelből álló kínai ábécével. Szeptember óta már ez sem lehetetlen.
- Józsinak hívnak - mutatkozik be a tanár úr, s a kézfogáshoz keleti módra kissé meghajol. Eredeti neve távol áll a Józseftől: Guo Jia Ming a főváros XV. kerületében megnyílt magyar-kínai két tannyelvű iskola egyik igazgatóhelyettese.
- Nem jól sikerült a biznisz. Én nem olyan ember vagyok. A tanári munka jó munka, nemcsak a pénzről szól - így magyarázza, miért is tért vissza eredeti hivatásához. Hét esztendeje kínai szőnyegekkel érkezett hazánkba, de a kereskedést most szíves-örömest felcserélte a katedrával. Akárcsak a kollégái: az új általános iskola tantestületében hét kínai pedagógus oktat. Legtöbbjük eddig pincérként, eladóként kereste a kenyerét, diplomával a zsebében. Tizenegy magyar pedagógus is dolgozik itt, mindegyiküknek valami köze volt a keleti nép kultúrájához, egyikük például kung-fuzott, másikuk buddhista főiskolára járt.
Száz alsós kisdiák tanul az újpalotai két tannyelvű általános iskolában. A tucatnyi magyar diák kivételével mind félig vagy egészen kínai származásúak, egyharmaduk vegyes házasságból született. Jár ide ukrán-kínai és arab-kínai házaspár gyereke is. Sokan már óvodába is Magyarországon jártak, de szép számmal akadnak, akik tavaly még Ázsiában csapták hátukra az iskolatáskát. Reggelente busz szedi össze a nebulókat. A legtöbben persze a Józsefvárosban, a zsúfolt és sáros Négy Tigris piacnál szállnak föl, ott, ahol egész város épült bódékból és konténerekből.
A nálunk letelepedett családokban már két-három csecsemő is születik. A szülők többsége attól tartott, hogy utódaik az új hazájukban elfelejtik az anyanyelvüket, ezért is fogadták örömmel az iskola alapításának hírét. Nemcsak Magyarországon, de az egész közép-európai térségben egyedülálló ez az intézmény. A magyar tanterv szabta tudnivalók mellett itt a négyezer éves kínai kultúrával - a festéssel, zenével, sporttal - is megismerkednek a nebulók, akik közben szorgalmasan tanulják az angolt is. Ebből aztán az következik, hogy a gyerkőcök napjában hét órát ülnek végig. Ám a szülők ezt csöppet sem bánják, sőt külön kérték, hogy a tanárok hétvégére is minél több leckével terheljék a kicsiket, ne legyen idejük otthon unatkozni.
Ugyancsak az anyukák szavazták meg, hogy az újpalotai napköziseknek ne kínai menüt, hanem magyar ételeket tálaljanak. Amikor kedvenc ételükről faggatom a kisdiákokat, előbb említik a pizzát és a hamburgert, mint a pekingi kacsát. Úgy tűnik, a pálcikát már csak az otthoni, szertartásos étkezéshez tartogatják.
- Csilla vagyok. Az anyukám játékokat és cipőket árul. Az apukám nem csinál semmit. Otthon pihen - csicsereg az ebédelni indulók közül egy mandulaszemű kislány. Hamarosan odasomfordál egy kisfiú is, majd kiböki:
- Én Fiatal Fa vagyok - így fordítja le számomra a kínai nevét. - Apám meg Fiatal Kő. De most egy raktárban dolgozik...
- Ez egy olyan hely, ahová a Mikulás is bekopogtat, s ahol a holdújévet is megünnepeljük - magyarázza Vigh Péter igazgató. Színes plakátokkal díszített szobájába invitál: emitt a Nagy Fal, amott egy taoista templom fotója. A véletlen úgy hozta, hogy sok éve turistaként három hetet Kínában töltött, s most bekereteztette a szekrényben lapuló úti emlékeket. Az igazgató majd' harminc évig vezette a budapesti orosz-magyar két tannyelvű gimnáziumot, ezért is kérték meg, hogy pályázza meg az állást.
- Jó napot kívánok! - kicsit furcsa, amikor az 1. b osztály termében így köszönnek ránk kórusban a hollófekete hajú nebulók. Egyetlen szőke kisfiú akad közöttük, őt Őrbottyánból hordják ide. Jogász apukája bizonyos benne, a magyar gyereknek jól jön még, hogy ismeri a hatalmas ázsiai ország nyelvét.
Az osztályfőnök, László Tiborné gyöngybetűivel ezt írja a táblára: "sál, sás". Mit jelentenek ezek a szavak? Kezek nyúlnak a magasba. A pedagógusnő kihív egy copfos kislányt, majd jutalmul puszit nyom a feje búbjára. Abban a pillanatban kiugrik a padból egy kerek arcú fiú, a tanító nénihez rohan, és hevesen átöleli.
- Ugye engem is szeretsz?
Utóbb megkapom a jelenet magyarázatát. Kínában az a szokás, hogy a hat-hét esztendős csemetéiket már nem kényeztetik az anyák. Gondoskodnak ugyan róluk, de csak három lépés távolságból. Az érintéstől, az érzelmek kimutatásától tartózkodnak. Így aztán a kicsik vadak lesznek, mint a csikók, és szeretetéhségüket ott csillapítják, ahol tudják.
Az első osztályban akadnak olyan kisdiákok, akik egyáltalán nem tudnak magyarul. Vannak olyanok is, akik meg kínaiul nem beszélnek. Úgy tűnik, ez a "bábeli nyelvzavar" mégsem zavarja a kicsiket: láthatóan szót értenek egymással, s a kétnyelvű környezetben hihetetlenül gyorsan ragad rájuk a tudás.
- Ez az, amire vágytam! - döbbent rá László Tiborné, amikor meglátta az Újpalotán létesült iskola pályázati felhívását. Egy percig sem gondolkodott, s otthagyta előző munkahelyét, ahol már húsz éve állt a katedrán. Az igazgatóhelyettes hét éve okítja nyelvünkre a hazánkban letelepült kínaiakat. Előbb a szomszédjukba költöző házaspárnak adott órákat, aztán az ázsiai baráti társaság egyre több tagjának: üzletembereknek például, akik tolmács nélkül szerettek volna tárgyalni magyar vevőikkel.
Így lett tanítványa egy híres cipőgyáros is. Ő eredetileg azért jött Magyarországra, mert bár gyönyörű képek kerültek ki a keze alól, a szülőhazájában nem tudott megélni a festészetből. Később rádöbbent, hogy ebből nálunk sem fog. Mit volt mit tennie, hűtlen lett a művészetéhez. Letette az ecsetet, és a sportcipőbizniszből lett milliárdos.
{p}
A cél: megkapaszkodni
Hazánkban a hivatalos becslések szerint húszezer kínai él, nevükre 3500 céget jegyeztek be. A valóságban azonban akár a százezret is elérheti az országunkban tartózkodó kínaiak száma. Hihetetlen akarattal és munkabírással próbálnak itt megkapaszkodni. Gyakorta előfordul, hogy a feleség jön előre az idegen országba. Beáll egy piaci bódéba, gürcöl hajnaltól napestig, egy szál egyedül igyekszik megteremteni a bevándorlók egzisztenciáját. Ebédre barnára sült kacsafejet rágcsál a közeli büfében, éjjel bérelt szobában alszik, s közben csak küldi haza a pénzt. A férje jó ideig otthon intézi az áru gyártását, szállítását, majd ő is követi a feleségét. Legutoljára - ha jól megy a bolt - a gyereket is kiveszik a kinti hetes iskolából, és magukkal hozzák.
A kivándorlást olykor furfanggal intézik, nem ritka, hogy többen utaznak egyazon útlevéllel. Állítólag a New York-i kínai negyedben voltak olyan évtizedek, amikor "hivatalosan" egyetlen ember sem halt meg. Az elhunytak papírjait ugyanis hazajuttatták Kínába, s azzal érkezett a következő bevándorló. Sokak szerint nálunk is hasonlóan folyhatnak az ügyek, a fővárosban például alig néhány sírkőre véstek kínai nevet. Aki teheti, temetni és szülni hazamegy; ha lehet, gyógyulni is. A családok általában csak egy-egy társadalombiztosítási kártyát váltanak, és azt felváltva használják. Azért trükközhetnek, mert az ázsiai neveket, éppúgy, mint az arcokat, nehezen különböztetik meg hazánkfiai.
A bevándorlók gyorsan elsajátítják a nyelvet és az illemszabályokat, ugyanakkor igen zárkózottak. Pénzről, üzletről még maguk közt sem beszélnek, ez tabu. Olykor még a közeli rokonok sem árulják el egymásnak, hogy miből élnek. S ezt bölcsen is teszik, hiszen a legtöbb bűncselekményt épp honfitársaik sérelmére követik el az ázsiaiak.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a Szabadföld Google News oldalán is!

Ezek is érdekelhetnek