Könnyű elkapni a hitelfrászt!

- Mindannyian a túloldalról jöttünk, ugyanis korábban hiteleket helyeztünk ki. Aztán megszólalt a lelkiismeretünk, ezért most megpróbálunk segíteni az embereken. Mi legalább tudjuk, hogyan őrölnek az ellenfél malmai - mondja Lénárd Mariann, az idén februártól működő egyesület titkára, végzettsége szerint közgazdász, külkereskedő. A budapesti bérelt lakásban kialakított irodában egymásnak adják a kilincset a pórul járt emberek. Az alapítókat is meglepte az ügyfelek rohama, jelenleg több száz pártoló tagjuk van. Jó néhány sikersztori erősíti már az önkéntes szakértők önbizalmát.
Az adósságot vissza kell fizetni - mondogatják az egyesületben ténykedő szakemberek. Nem azt ígérik tehát, hogy segítenek kibújni a felvett kölcsön törlesztése alól. Abban az esetben állnak csak szorítóba az adós védelmében, ha azt tapasztalják, hogy a bank vagy más intézmény visszaél gazdasági erőfölényével, azaz úgy próbálja érvényesíteni jogait, hogy megszegi az aláírt hitelszerződést, s ezzel megkárosítja ügyfelét.
- Vidéki ember vagyok, azt hittem, ha én nem bántok másokat, engem sem bántanak - vág bele történetébe az öltönyös, nyakkendős panaszos (nevezzük Gézának). A férfi, aki néhány éve már a fővárosban él, 2001 szeptember elején döntött úgy: megérdemel egy jobb autót. Összekuporgatta a beugrót, s felvett hétszázezer forint hitelt, hogy övé lehessen a vágyott négykerekű. Még örült is neki, hogy a bank nem kötelezte a casco-biztosítás megkötésére, így jóval kisebb összeget kellett havonta postára adnia. Ám másfél hónap múlva az elegáns kocsinak lába kelt.
Géza nem adta fel: meghirdette a rádióban az elveszett járművet. Hamarosan csörgött is a mobilja. Egy ismeretlen hang azt ígérte, tőlük visszakaphatja a kocsit. Cserébe "csupán" annyit kért Gézától, hogy ne szóljon a rendőrségnek, ellenben tegyen borítékba háromszázezer forintot, s azzal induljon el a sztrádán, kifelé a fővárosból. A férfi engedelmeskedett. Barátja kocsijába pattant, és a 19-es kilométerkőnél az utasítások szerint kidobta a borítékot. Persze fölöslegesen, a telefonáló soha többet nem jelentkezett. A vidéki fiú tehát bedőlt a csalók bevált trükkjének.
{p}
- Balek voltam, de leszurkoltam a tanulópénzt - mérgelődik ma is az átejtett fiatalember.
Nyelte a mérgét, majd utána még másfél évig nyögte a autórészleteket, immár a semmiért. Végül nagy nehezen összeszedte a maradék pénzt, s egy összegben rendezte a tartozását, persze kamatostul, ahogy a kölcsön folyósítója előírta.
- A bank kockáztatott, amikor nem kért cascót. Érdemes bírósághoz fordulnunk, hogy visszapereljük legalább a kamatokat, de talán a tőkét is - tanácsolja Lénárd Mariann.
Aztán elmeséli az első bravúrjukat, mely épp erre az esetre rímel. Egy idős asszony azért vásárolt vadonatúj kisautót az egyik bank lízingcégétől, ugyancsak casco nélkül, hogy negyvenesztendős fogyatékos fiát hozhassa-vihesse vele. Az indulóösszegbe a gyámhivatal is besegített. Három napra rá azonban az édesanya kitekintett a kőbányai panellakás ablakán, s döbbenten látta, a kocsinak nyoma veszett. A bank azonban követelte az 1,3 millió forintos hátralékot. A kétségbeesett asszony az egyesülethez fordult, s megkezdődött a több hónapos küzdelem. Időközben a lízingcég, mivel nem tudta behajtani az adósságot a nincstelen családon, eladta a követelését egy olyan részvénytársaságnak, amely épp ilyen, "reménytelennek" ítélt hátralékok bekasszírozásából él. Itt következett a váratlan fordulat. Az egyesület szakértői ugyanis kiderítették, hogy a bank még az elején fedezetbiztosítást kötött, melynek díját a törlesztőrészlet tartalmazta. A biztosítótársaság annak rendje-módja szerint kiegyenlítette a tartozást; igaz, az összeg már az adósságbehajtó cég számlájára folyt be. Ha, tegyük fel, az idős hölgy megijed a felszólításoktól, s törleszt a lopott kocsi után, a lízingcég kétszer kapta volna meg a pénzét.
- Az öcsém problémájával jöttünk. Kezesnek hívták egy nyolcvanezer forintos személyi kölcsönhöz, s most kiderült, hogy ő az adós. Pedig egy fillért sem vett fel. Gyanús, hogy a hitelszerződést nem hajlandók nekünk megmutatni, azt mondják, az titkos - méltatlankodik a következő ügyfél, egy taksonyi fiatalasszony. A történet a csőbe húzás tipikus példája: főleg a falvakban élők postaládáit szórja tele csábító ígéretekkel az a cég, amely könnyen és gyorsan megkapható, rendszerint százezer forintnál kisebb kölcsönöket ígér. Általában a kispénzű, megszorult emberek csapnak le a lehetőségre, máskor meg nyugdíjas nénik, akik bíznak benne, hogy a tojáspénzből kigazdálkodják a szombatonként esedékes három-négyezer forintos részletet. Bele sem gondolnak, hogy a hetenkénti törlesztéssel a felvett összeg kétszeresét vagy akár négyszeresét hajtják be rajtuk egy év alatt. Ezt a pimasz uzsorakamatot ráadásul nem egy bank, hanem egy pénzügyi részvénytársaság veti ki, amely szabály szerint nem is foglalkozhatna hitelezéssel. Gyakorta nem is létezik érvényes szerződés, csak egy adósságelismerő nyilatkozatot íratnak alá, tehát az ügyfél jogait nem védi semmi. A rámenős ügynökökkel dolgozó cég így könnyen ráteheti a kezét egy-egy kiszolgáltatott család tehermentes vidéki házára.
A Banki Hitelkárosultak Egyesületét egyre gyakrabban keresik fel fiatal házasok, akik 10-15 millió forintos államilag támogatott lakáshitelt vettek fel, ám nem tudnak törleszteni, mert egyikük vagy akár mindketten elvesztették a munkahelyüket. Párkapcsolatuk válságba került, pedig még gyermekeket is vállaltak a szocpolért. Az egyesület és az esélyegyenlőségi minisztérium most közösen próbálja kiókumlálni, milyen fizetési könnyítésekkel segíthetne az állam az átmenetileg állástalanná vált fiatalokon.
Megtalálták az irodát a lakásmaffia áldozatai és a nyomor szélére került "adóssághalmozók" is. Akad olyan fiatalember, aki tizenkét banktól vett fel kölcsönt csak azért, hogy befizethesse az adóhivatali bírságát. Egy asszonyka pedig egy bús délutánon vásárolt húszezer forintos mikrohullámú sütőre fázott rá. Nem törlesztett rendesen, ezért aztán lakásának minden ingóságát kipakolta a végrehajtó. Szép számmal vannak olyanok is, akik a saját hiszékenységüknek köszönhetik, hogy pórul jártak.
- Csalókra bíztam volna a pénzemet? - ezzel a kérdéssel állított be az egyesülethez egy másik panaszos. Az idős úr elmesélte, hogy egy kft. négymillió forintos hitelt ajánlott neki, ehhez azonban némi  előtörlesztést kért. A férfi lepengetett százezer forintot, s vállalta, hogy havonta ötvenezer forintot utal át a társaságnak. Ám a beígért milliók egyre késtek. Amikor a sajtóban is híre kelt a modern pilótajátékkal foglalkozó cég kétes üzelmeinek, az öregúr besietett a céghez, s kérdőre vonta az alkalmazottakat. Ha pénzt nem is, de magyarázatokat kapott. Mi több, arra is rávették, hogy szerződésmódosítás címszó alatt újabb százezer forintot fizessen be. Cserébe azzal biztatták: karácsonykor sorsolást tartanak, s ő biztosan a szerencsések közé kerül. Ha Fortuna rámosolyog, akár az áhított kölcsönt is megkaphatja...