Tanulójárat

Az év első hónapjai az európai uniós számolgatás meg az eddiginél szigorúbb papírmunka jegyében teltek. Az előzetes aggodalmakkal szemben a magyar gazdák szorgalmasan töltögették a regisztrációs űrlapokat, megkeresték és bejelölték földjüket a térképeken, de főleg osztottak, szoroztak: most akkor mennyi is lesz az annyi?
Nos, a májusi uniós csatlakozás meglehetős pontossággal osztotta fel a magyar agrárvilágot vesztesekre és nyertesekre. A sertéshizlalók és baromfitartók gyakorlatilag semmit sem kaptak Európától. Aki viszont nagyobb területen gabonát termel, van raktára és esetleg szárítója is, az minden eddiginél nagyobb biztonságban érezheti magát, mert az új regula ötszörös alaptámogatást és elfogadható garantált felvásárlási árat hozott neki. Ha azonban a napi agrármatek számainál messzebbre tekintünk, mást is észrevehetünk. Kiderült például, hogy a mi gazdáinkat sem kell olyan nagyon félteni az uniós bürokráciától, legtöbbjük akkurátusan megfelel még a legszigorúbb regulának is. Van köztük persze, aki az egyszerű regisztrációs lap kitöltéséhez is kér segítséget, de a lényeget pontosan érti, és a feladatot pontosan el is végzi. Sok szakértő tartott attól, hogy nem automatikusan járó, úgynevezett pályázati pénzösszegek esetleg az európai és hazai költségvetési bugyrokban maradhatnak, mert az uniós pályázati szabályok esetleg túlságosan szigorúak lesznek. Ám nem egy esetben azért kellett leállítani a meghirdetett pályázati formát, mert egyszerűen kimerült a költségvetési célkeret. Ez önmagában akár rossz hír is lehetne, de nézzük a dolgot a másik oldaláról: csaknem százmilliárd forint így eljutott, eljut az ágazatba, és ennek döntő része konkrét fejlesztésekben, modernizációban ölt testet. Persze van is mit behoznunk: az átlagos uniós műszaki színvonaltól tizenöt évvel marad el mezőgazdaságunk.
Azt még a legkritikusabb elemzők is elismerik, hogy az uniós csatlakozás adott valamiféle lendületet a magyar agrárágazatnak. Ezt - és most néhány tiszteletlen mondat következik - megérezte az úgynevezett felső tízezer, az üzleti és politikai élet csúcsain létező honfitársunk is. Bár még - néhány nagy port felverő politikust vagy bankárt érintő esettől eltekintve - egy-két éve csak búvópatakként zajlik a folyamat, tény: egyre keresettebbé vált Magyarországon az eladó szőlő, a termőföld vagy a működő agrárvállalkozás. Egyre többen érzik megint nyerőnek beszállni a mezőgazdaságba, ami egyszerre lehet áldás és átok is. Az új "földesurak" megjelenése felgyorsíthatja az ágazat modernizációját, de szinte biztosan rontja sok kisebb, anyagiakban jóval szerényebben elengedett gazdálkodó versenyhelyzetét. De hát kapitalizmus van, az erősebb kutya boldogul. Esetleg mondhatjuk azt is, hogy valójában éppen mostanában fejeződik be a hazai agrárium rendszerváltása: a nagygazdaságok szétmérésétől eljutunk az újabb nagybirtokok kialakulásáig. Szép, kerek történet.
A folyamatnak egyelőre nincs vége, akár hasznot is láthat belőle a magyar vidék."Tanulójárat volt" - ezt az érzékletes kifejezést Békés megyei gazdálkodó ismerősünk használta a minapi csabai kolbászfesztiválon. Így értékelte mindazt, ami az agrárius világban mifelénk 2004-ben történt.