Mao évente kétszer fürdik

Ernyőt, botot, kabátot a nézőtérre bevinni hatóságilag tilos! - a régi Fővárosi Operettből elcsent felirattól indul az idegenvezetés a Bognár-lakásban. Az egykori színészbejáró táblája láttán már érett bennem a gyanú. Mikor a következő pillanatban a mobiltelefon rázendített a Hajmási Péter, Hajmási Pál-ra, egyértelművé vált bábszínész vendéglátóm operett iránti rajongása.
Biztos, ami biztos (ki tudja, hogyan hat majd a szokatlan gyűjtemény?), először is felhajtunk egy kupica szíverősítőt. Szigorúan névre szóló porceláncsészéből!
- Először a családtagokkal indítottam. De miből isznak majd a barátok meg a kollégák? Így dagadt lassan a gyűjtemény. Nincs megállás, most már minden keresztnévre hajtok, majd csak lesz hozzá ismerős is.
Péter a konyhát mint helyiséget sajátosan értelmezi, ugyanis a mennyezetig érő polcokon itt laknak a Hupikék törpikék. Szám szerint 332-en. Az olimpiai lánggal futó "alapító tagot" egy atléta házaspártól külföldről kapta 1983-ban, mikor még nálunk nem is vetítették a rajzfilmsorozatot. Mikor a jugó adón megismerte a kék figurákat, nem volt visszaút! Azóta kapja, keresi, cseréli, üldözi őket.
{p}
A gumitörpök (Kinder-műanyag kizárva!) természetesen rendszerezve sorakoznak. Sportolnak és zenélnek, dolgoznak meg farsangolnak, rács mögött vagy hintaágyban hűsölnek. A fanatikus gyűjtőkkel ellentétben, akik megérinteni sem engedik "kincseiket", Péternél a vendég gyerekek nyugodtan leszedhetik, és játszhatnak a figurákkal. Egy dolog agyrém szerinte: a 332 figura fürdetése évente kétszer.
A törpök szomszédságában kapott helyet a több mint hétszáz darabos kulcstartógyűjtemény. A legdrágábbat, egy tűzzománc Maót sok évvel ezelőtt a hongkongi repülőtéren vette nyolc dollárért - igaz, ennyiért legalább integet a valahai kínai vezető.
- Időnként selejtezek, mert mindig jönnek újabbak. Amit nem szeretek, kidobom a kukába. Minek tenném dobozba?! A kedvenceket látni kell. Alapelvem, hogy minden tárgy értem van, semmi sem felesleges.
Hatalmas albumokat ütünk fel. Egyikben sportcsillagok, a másikban színészóriások, a harmadikban az operett halhatatlanjainak képei és aláírásai, bejegyzései.
- Mint az istenekre, úgy néztem fel Fedák Sárira, Bajor Gizire, Honthy Hannuskára meg Latabár Kálmánra, Feleki Kamillra, Rátonyi Róbertre. A Csárdáskirálynőt majdnem százszor láttam, minden név- és születésnapomat az Operettszínházban ünneplem.
Csoda-e ezek után, hogy a nappali egyik sarkában egy kis házi szeparé áll?! A vörös függöny mögött Honthy és Rátonyi bábuja ül, előttük az asztalon pezsgősvödör. A fogason Németh Sanyi és Latyi frakkfelsője.
- Igazából Feleki cilinderjére vágytam a Luxemburg grófjából, de ezeket sikerült kilopnunk - kacsint cinkosan, és a gondosan megtervezett hangulatvilágításban máris felcsendül a Hej, cigány...
Január óta 3600 fénykép rendszerezése köti le minden idejét. - Hogy érek a végére?! Nyár óta vastagbélrákom van - árnyalatnyi szünet után felnevet. - Nem mondtam még, hogy a gyűjtemények mellett a másik őrületem a hipochondria?! Mindenféle betegséget beképzelek, és pár hétig beleélem magam. Orvoshoz persze nem megyek, csak várom a "gyógyulást". Közben pedig haldoklom és végrendelkezem. Mi kerüljön az életművemből a siófoki Kálmán Imre Múzeumba vagy az Operett vitrinjébe...