Trombitával a közöny ellen

Gecse Attila derűs lénye, humora, viccek iránti fogékonysága először engem is meglepett. Nem ez jut először eszébe az ember lányának egy papról. A családos fiatalember saját gyülekezetén kívül hat éve lelkésze a miskolci Semmelweis Kórháznak, rendszeresen jár szociális és szeretetotthonokba, állandó rádióműsorában napi gondjaikról beszélget a betelefonálókkal.
- Nem szeretem a savanyú embereket - mondja. - Mostanában sok, jogos kritika éri a történelmi egyházak képviselőit: túl gyászosak, túl elvontak és fennköltek vagyunk, mindig feketében járunk, mint a varjak. Persze én is látom, hogy a világ nem felhőtlen, de az a dolgom, hogy a borút derűre változtassam. Például a zenével, amely egyenesen vezet lélektől lélekig, s amelyet nemrég behoztunk a kórházi falak közé. Karácsonykor a pszichiátrián koncerteztünk. Tavaly tavasszal alapítottuk meg a Jerikó református fúvóskvartettet. A négytagú proficsapatban egyedül én fújom a trombitát lelkes amatőrként. Az isszilveszter idején a lelkész és a családi környezetükből kiszakított betegek egyaránt átgondolhatják életüket, azt, hogy valóban a szeretetről szóltak-e az eddigi ünnepek. Embert formáló napok ezek. Adok és kapok, miközben nem a létszám, az ágyszám, a mennyiség számít. Ilyenkor azokkal töltöm a legtöbb időt, akikről tudom, hogy magányosak, akikhez nem jönnek rokonok. Édességet, gyümölcsöt ajándékozok a szavak mellé, és simogatást, mosolyt, verseket kapok tőlük. Ma már ünneptől függetlenül tudom, hogy nincs értelme megváltói szerepkörben reggeltől estig rohangálni, vigasztaló szavakat itt-ott elpotyogtatni. Lelkészként lehet egész nap semmit és pár órában sokat is tenni.
- Zárt körben mozgok, visszaköszönnek arcok, sorsok. Azokéi, akik, immár velem együtt, éveken keresztül bolyonganak az egészségügy útvesztőiben. A hospice részleg öreg férfi betegei például többnyire a legénykorukból vett pikáns történetekkel szórakoztatnak. A pszichiátrián "újratermelődő Jézusok" némelyike hihetetlen éleslátással váltja meg a világot. Az otthonok idős lakói panaszolják, hogy valaki megint ellopta a cukorkájukat. Mások beavatnak titkaikba: jövőre építkezni fognak, és olyanok is vannak, akik mindig megdicsérik a reverendámat. Nagyokat nevetünk. Enélkül szegény lenne a hétköznap s az ünnep.