Petőfivel cimborált

A vaskos mappába fűzött levéltári és egyéb hivatalos dokumentumok másolataiból kiderül, az Emewdiek - ahogy azt 1238-ban először bejegyezték - lengyel származású, nemesi család sarjai. Beszélgetőtársam dédnagyapja, Emődy Dániel az 1848/49- es forradalom és szabadságharc idején parancsőrtisztként szolgált Dembinszky altábornagy mellett. A köztiszteletben álló, jogász végzettségű férfit jó barátság fűzte Petőfi Sándorhoz, hazafias elkötelezettség Kossuth Lajoshoz. Mit jegyeztek le mindebből a krónikások, s mit az utódok? - erről beszélgettünk a minap a dédunokával.
- Emődy Dániel, aki 1802-ben látta meg a napvilágot, a márciusi ifjak egyike volt, Debrecenben végezte a jogi tanulmányait - mesélte a leszármazott. - Petőfihez fűződő barátsága is a cívisvárosban kezdődött, ami persze Pesten sem szakadt meg. A forradalom idején, 1848 márciusában már a fővárosban, a Pesti Naplónál dolgozott újságíróként. Ebben az időben gyakran megfordult ő is a Pilvax kávéházban, a felvonulásokon is részt vett. Fennmaradt róla, hogy egyszer éppen a Pilvaxban viccelte meg az igen lobbanékony természetű költőt. A Kutyakaparó című verset kezdte szavalni Petőfi, amikor dédnagyapám közbeszólt: "Te, Sándor! Ezt a verset nem is te írtad, két nappal ezelőtt már hallottam valaki mástól." Erre a poéta iszonyatos dühbe gurult, ki akarta rántani a szablyáját, de akárhogy rángatta, nem sikerült neki. Aztán persze rájött a költő, hogy csak ugratja a dédapám. Egyes feljegyzések egyébként arra utalnak, hogy Emődy Dániel azon kevesek egyike volt, akivel Petőfi Sándor harag nélkül, jól ki tudott jönni.
{p}
- A költő úti naplójában név szerint is említi az ön ősét.
- Így van. Azt írta a feljegyzésében: "Elkísért Vácig Emődy Dániel... Lássák egyszersmind leghívebb, legönzéstelenebb és legtisztább lelkű barátim egyikének nevét is. Barátja vagyok, mert ő is barátom. De barátja vagyok még inkább azért, mert ő jellem, olly erős jellem, amillyen e gyönge korban kevés van. Amillyen csak az lehet, kinek a szegénység volt a dajkája és nevelője. Urak, tiszteljétek az illyen embereket, kik kenyeret esznek, bár kalácsot ehetnének..."
- Kapott-e a felmenője valami fontos megbízatást a forradalom idején?
- Kossuth kinevezte a Földművelésügyi Minisztérium fogalmazójának. De, mint a legtöbb fiatalember, ő sem tudta megszeretni a hivatalnoki munkát. Később aztán, 1849 áprilisában Dembinszky mellett parancsőrtiszt lett, ami olyasfajta feladat volt, mint a szárnysegédség. A dédapám az altábornagyot mindenhová követte mindaddig, amíg Kossuth júliusban Debrecenbe nem rendelte, a kormány hivatalos lapjához, a Közlöny szerkesztőjének. Ezt a feladatot a szabadságharc bukásáig látta el. Amikor pedig júniusban megkezdődött a kétszázezres orosz haderő bevonulása Magyarországra, a kormányzó felkérte, hogy Beöthy Ödönnel készítse elő a politikai vezetés menekülési útvonalát Törökországba. Csak Brassó határáig jutottak, az ottani harcok miatt vissza kellett fordulniuk.
- Mi lett Emődy Dániel sorsa a szabadságharc bukása után?
- Ő is ott szerepelt Haynau listáján, a 42 halálra ítélt magyar író közt. Tisza gróf kedvelte a dédnagyapámat, ezért eljárt az érdekében, és azt mondta Haynaunak, hogy Emődy nem író, hanem írnok volt. Így került le a halállistáról. A szabadságharc bukását követően 1852-ig még Pesten maradt, álnéven írogatott a Pesti Divatlapba, ügyvédként is dolgozott. Később, 1863-ban a sárospataki jogi akadémia tanára lett, 1891-ben halt meg.
- Miért fontos önnek a család múltjának kutatása?
- Mindenkinek meg kell jelölnie a gyermekei számára, hogy honnan jöttek, és azt is, hogy merre tartsanak. Hét gyermekem van, akiknek legfőbb örökségül éppen ezt a tekintélyes családi krónikát hagyom. Hogy megbecsülik-e, megtartják-e mindazt, ami a múltunkból következik? Nem tudom. Az utat mindenesetre megmutattam számukra.
- Mi a családi program március 15-én?
- A dédnagyapám emléke előtt tisztelegve ellátogatunk Sárospatakra, oda, ahol emléktábla is őrzi a nevét.