II. János Pál (1920-2005)

"Szerte a világon, végül a szeretet fog győzni! Kötelezzük el magunkat mindannyian ennek a győzelemnek a siettetésére. Hiszen erre vágyik minden emberi szív." (II. János Pál pápa üzenete a béke 37. világnapjára, 2004. január 1.)

Hazai életHardi Péter2005. 04. 08. péntek2005. 04. 08.
II. János Pál (1920-2005)

A világ az elmúlt hét végén egy idős ember haláltusájára figyelt, ma pedig, temetése napján, milliárdok búcsúznak tőle. A sajtó jóvoltából szinte percről percre követhettük nyomon, amint II. János Pál pápa, hite szerint, méltósággal megtér Urához, s közben százmilliókban éledhetett fel a személyes emlék. Személyes, írom, hiszen az egyházfő számtalan útja során a föld minden szegletébe elvitte a biztatást: "Ne féljetek!"
Előttem egy törékeny, hajlott hátú öregember emléke jelent meg azokban a napokban. Golyóálló üveggel erősített járműből szállt ki 1996 szeptemberében a Győr határában felállított szabadtéri misézőhely mögött. Óvatos léptekkel totyogott a konténerből átalakított öltözőhely felé, hogy hamarosan a pápai ornátusban jelenhessen meg az emelvényen, s megkezdhesse a mise pontifikálását.
A sajtónak fenntartott emelvényről figyeltem a jelenetet, s közben eszembe jutott: vajon van-e valaki, akinek nagyobb szerepe volt Kelet-Európa szabadságának kivívásában, mint neki?
Tudom, persze, a nagy történelmi változások sohasem egyetlen ember tevékenységéhez köthetőek csupán, hanem számos körülmény egybeeséséből következnek, ám a múlt szombaton elhunyt II. János Pál pápa szerepe a kommunizmus kimúlásában vitathatatlan.
Amikor 1978-ban Karol Wojtyla krakkói érseket választották pápává, Jurij Andropov, aki akkoriban a KGB vezetői tisztét töltötte be, azonnal jelentett a szovjet vezetőknek: a döntés különösen kedvezőtlen a szovjet birodalom számára. Andropov helyzetelemzése telibe talált.
Hogy tudatosan választották-e a lengyel főpapot erre a szerepre vagy sem, azt pontosan valószínűleg sohasem fogjuk megtudni, a pápaválasztó testület tanácskozásán elhangzottak szigorúan titkosak. Annyira persze nem, hogy szóbeszéd ne szivárogna ki a Sixtusi kápolna falai közül. Elődjét harminchárom napos pápaság után vitte el a szívroham, így a bíborosok között még nem alakulhattak ki az új érdekcsoportok, s több szavazási forduló után sem sikerült megválasztaniuk az utódot. A fáma szerint a nyolcadik kísérlet előtt aztán felállt Franz König bécsi érsek, s javasolta, válaszszák meg Wojtylát. Vezetői képességei kiválóak, számtalan nyelvet beszél, ráadásul nálánál jobban senki sem ismeri a kereszténység nagy ellenfelét, a kommunizmust, mivel maga is a vasfüggöny mögül érkezett.
{p}
A pápaválasztó testület jól számított, II. János Pál már a következő évben soha nem látott tömeg előtt beszélt szülőhazájában, Lengyelországban az ember méltóságáról, az egymás közötti szolidaritás fontosságáról.
A lengyelekben oldódik a több évtizedes félelem, a következő évben független szakszervezet alakul, amelyet aztán csak rendkívüli intézkedésekkel lehet eltiporni. Az egyház történelemformáló szerepe ezekben az években vitathatatlan.
Ám a pápa nem csak, sőt nem is elsősorban politikus, hanem egyházi vezető, s amennyire egy állam első embere, annyira egy olyan szervezeté is, amelynek fejét ő csak földi helytartóként képviseli. Vagyis ebben a világban képvisel egy tapasztalatainkon túli világot. A kettő összehangolása minden pápa legfőbb feladata. Sokak szerint e két dimenzió összeegyeztethetetlen, s erre II. János Pál sem volt képes. Innen ered, mondják, hogy tanításában konzervatív, eszközeiben korszerű.
Valóban, II. János Pál elődeihez hasonlóan őrizte az egyházi hagyományokat. Olyanokat például, mint az élet feltétlen tisztelete. Hogyan várhattunk volna hát engedményeket tőle azokban a kérdésekben, mint a terhességmegszakítás vagy a kegyes halál?
Lehet, hogy a ma embere csak ingatja a fejét, s túlnépesedést emleget, ám ne felejtsük, az élet tiszteletéből nő ki a szeretet krisztusi parancsa is, egy olyan társadalomrendező erő, amely nélkül vélhetően gyakrabban esnénk egymás torkának.
S ne feledjük azt sem, hogy II. János Pál következetes volt, tudta, hogy az élet tisztelete és az élet méltósága elválaszthatatlan. Társadalmi igazságosságot hirdetett, a tulajdonhoz való jog mellett vallotta a "méltó a munkás a maga bérére" bibliai tanítását is.
Gondolatait nemcsak leírta, hanem maga vitte szerte a világba. Leszállt Szent Péter trónusáról, felült a repülőgépre, s meglátogatta híveit. Hogy ez csak természetes? Nekünk már igen. De vajon nem kellett volna annak tartania elődeinek is, legalább századunkban?
{p}
Elismerte az egyház bűneit, sőt tudott bocsánatot is kérni értük. Ritka nagy erő kell az ilyesmihez, elődei mind gyengék voltak hozzá. Ha ugyan nem éppen az ő vétkeikért vezekelt II. János Pál...
Szóba állt más egyházak, sőt világvallások vezetőivel. Felismerte, hogy a kereszténység ellentettje nem az iszlám, a zsidó vagy egyéb vallás, hanem a vallásnélküliség.
Magától értetődő? Az lehetett volna korábban is.
Kevesen vitatják, hogy az elhunyt pápa történelmi személyiség. A kérdés inkább az, hogy nem jött-e túl későn. A keresztény egyház befolyása ugyanis folyamatosan csökken. Ki tiltja ma már mifelénk, hogy bárki szabadon gyakorolhassa vallását? S mégis, mennyien teszik? Ki tiltotta a Lajtától nyugatra bármikor is? De akkor miért konganak az ürességtől az ottani templomok?
Mindez számokban is kifejezhető: a Vatikán által kiadott évkönyv szerint Európában csak 2002-ben közel hétszázezerrel csökkent a római katolikusok száma.
Európában - de nem mindenütt a világon. Amerikában - annak is elsősorban a latin részén - ugyanebben az évben több mint hatmillióval gyarapodtak. Ma már az Újvilágban él a római katolikusok fele.
Huszonhat évvel ezelőtt bölcs döntés volt Keletről választani az egyház vezetőjét. A kelet-nyugati konfliktus azóta a múlté, az észak-dél ellentét viszont talán soha nem volt olyan éles, mint manapság.
Kelet után méltányos volna Délről választani az új pápát, a keresztény egyház új feje talán segíthet e feszültség oldásában is.
Egy pápa, aki nem európai? Nem kell ettől megijednünk a vén kontinensen, hisz a kereszténység ettől csak erősödhet. S lehet, hogy egyszer még visszatérnek a misszionáriusok. Talán éppen az új pápa vezetésével.

Ezek is érdekelhetnek