Útszéli történetek

Aki autóval utazik, nem tudja nem észrevenni az út szélén strichelő lányokat. Aki nagyobb városban lakik, könnyen felfedezheti, hol található a hozzá legközelebb eső illegális kupleráj. Tény, hogy a sok-sok milliárdot forgalmazó prostitúció virágzó iparág Magyarországon. Az is tény, hogy összefonódik a bűnözéssel, és a feketegazdaságot erősíti. Mindazonáltal megfigyelhetjük a kéjipar kiszolgáltatottjainak, az örömlányoknak az egyéni sorstragédiáját, üres és sivár életüket. Eltöprenghetünk rajta, létezik-e annál nagyobb kizsákmányolás, mint amikor kiállítanak egy lányt az út szélére, s megkeres a testével akár egymillió forintot is egy jobb hónapban, ám a pénzt az utolsó fillérig elszedi tőle a stricije. Csakhogy találtatik a világban emberileg, társadalmilag elfogadhatóbb prostitúciós modell - hogy ez nálunk miért nem valósítható meg, erről is szó esik majd.
{p}
Leadott milliók az útszélről
Kati és Marcsi - persze egyikük sem Marcsi vagy Kati, de lelkemre kötötték, meg ne írjam a nevüket, még csak a keresztnevüket sem -, szóval, Marcsi és Kati a börtönben ismerkedtek össze. Mindketten prostitúcióért kerültek be. Mindkettőjük gyerekkora zaklatott volt, s mindketten ugyanazt a hétfős családot tartják el, s nem tudják, mi lesz később.
- Négyen vagyunk testvérek. Hárman állami gondozásban nevelkedtünk, egyikünket a nagynénénk vette magához. Én hét és fél éves voltam - meséli Marcsi életének indulását.
Hangja tárgyilagos, szemében inkább érdeklődés, mint szomorúság.
- Anyám inni kezdett, aztán elzüllött. Semmi jövedelme nem volt, a lakásban sem fértünk el annyian.
- S az apja?
- Az apám akkor kapott hat évet rablásért. Miattunk tette, hogy legyen mit ennünk - teszi hozzá önérzetesen.
A családjától tehát hétévesen szakadt el Marcsi. Két évig semmihez sem volt kedve, de aztán kezdte jól érezni magát az otthonban. Elvégezte az általánost, s szeretett volna a kereskedelmi iskolába menni.
Nevelője azonban a gyors- és gépíró iskolába íratta.
Semmi kedve sem volt hozzá, mégis örült neki, mert kollégiumba került, naponta kijárhatott. Járt is, mindenfelé, csak az iskolába nem. Fegyelmit kapott - nem izgatta különösebben. Az sem, amikor javítóintézetbe került - lopásért. Illatszereket tulajdonított el az iskolatársaival.
Az intézetből tizenhét évesen került ki, akkor, amikor apja szabadult, s kihozta. Visszaköltözött a szülőfalujába, napszámba járt. Otthon nem sokáig volt maradása. Hamarosan összeköltözött egy falubeli fiúval.
A fiú unokabátyja egy nap elébe állt:
- Gyere föl Pestre! Csinos vagy, jól kereshetnél.
Szó sem lehetett róla, Marcsi nem állt kötélnek. Addig, amíg össze nem veszett szerelmével, aki kirúgta.
- Te még kurvának se volnál jó - vágta a fejéhez.
Igen? Na, majd megmutatja. S felhívta a fiú unokabátyját...
{p}
Másnap már a sarkon találta magát. Az első fiú, akit leszólított, tetszett is neki. Meg is mondta, hogy most kezdte a szakmát. A fiú később még többször visszajárt hozzá, összeszoktak; de hát érzelmekről ebben a szakmában szó sem lehet. Különben is, akkor még hosszú ideig szerelme járt a fejében.
Amúgy jól ment az üzlet, jobb nyári napokon nyolcvan-százezer forintot is összeszedett. Ebből azonban semmi sem maradt neki, a műszak végeztével le kellett adni az egészet az unokabátynak, aki akkoriban igencsak nagy lábon élt. Nem is csoda: több mint tíz nőt futtatott, s egyéb ügyletekbe is belebonyolódott.
Aztán lekapcsolták, tizenhét évet kapott.
A lányok szétszéledtek, Marcsi visszakerült szülőfalujába. Egy darabig abból az aranyból élt, amit a futtatójától kapott, amikor azonban elfogyott, munka után kellett néznie.
Ismét csak a sarkon találta magát.
Katinál húzta meg magát, akivel még akkor ismerkedett meg, amikor néhány hónapra hűvösre tették. Egyikük sem fizette be a tiltott kéjelgés miatt kapott csekkeket, azt váltották át börtönre.
Kati a nagynénjénél lakik. A nagynéninek férje van s két gyermeke. A férfinak megtetszett Marcsi, egymásba szerettek, s a nő hamarosan fiút szült neki.
- Mit szólt mindehhez az asszony? - kérdezek rá. Nagy drámára számítok, ám erről szó sincs.
- Semmit - von vállat a nő. - Én tartom el őt is. De már ez sem az igazi. Néha úgy érzem, betelt a pohár.
Mégiscsak féltékeny, gondolom, ám ismét tévedek. Nem a feleséggel van gond, hanem a férjjel.
Megunta Marcsit.
{p}
Földi Ágnesnél, a prostituáltak érdekvédelmi szervezetének vezetőjénél beszélgetünk. Amíg Marcsi történetét hallgatom, Kati hol neki dobál csókokat, hol nekem, vihorászik, bolondozik. De amikor helyet cserél a barátnőjével s mesélni kezd, elkomorodik.
Tizennégy éves volt, amikor az apja meghalt, tizenhét, amikor az anyja az ország egyik szegletéből a másikba költözött részeges élettársához. Katinak nem volt maradása. Pestre költözött, rokonokhoz. Tengett-lengett, s egyszer csak kiállt az utcára. Egy gyerekkori ismerőse biztatta, aki már régóta űzte a mesterséget. De nem volt ellenére a dolog a házigazda rokonnak sem, csak a rendőrök zaklatását nem tudta kivédeni. Már másfél éve ült, mindenféle ítélet és - mint kiderült - jogalap nélkül, amikor egy emberi jogi szervezet tucatnyi prostituálttal együtt kihozta a börtönből.
Néhány hónap után ismét az utcán találta magát.
Azóta a két barátnő elválaszthatatlan, együtt járnak strichelni is. Neki ugyan nem megy úgy a bolt, mint Marcsinak - kisebb a cicije, ahogy mondta -, ám napi harmincezret egy átlagos napon így is összeszed.
Kati ismét egyre mozgékonyabb, láthatóan nő benne a feszültség.
- Mennünk kell - böki ki végül.
- Ma még nem dolgoztunk semmit, s mit mondunk, ha nem lesz pénz?
Kiderül, egy vidéki megyeszékhelyen van a törzshelyük, félnek, hogy lemaradnak a buszról.
- Mi volna, ha este azt mondanák, ma nem dolgoztak?
- Mi volna? Hát balhé! - vágja rá Marcsi.
- Balhé? Hiszen ahogy számolgatom, átlagosan havi egy-egy milliót leadnak. Ennyiből élhetnének, mint Marci Hevesen.
- Ezt mondom nekik én is - szól közbe Földi Ágnes. - Ők azon kevesek közé tartoznak, akik, ha akarnának, el tudnának szakadni a tartójuktól, mégsem teszik.
Mindketten a lányokra nézünk, talán magyarázattal szolgálnak, ám ők csak hallgatnak.
- De megmondom én az okát - folytatja Földi Ágnes. - Mert az égvilágon senkijük sincs, s így legalább tartoznak valahová, még ha az illető kihasználja is őket. Hiszen igazi társa, akivel mélyebb kapcsolatuk lehetne, legalábbis férfi, egynek sincs. Érti? S az egyedülléttől való félelem nagy úr, annál a kiszolgáltatottság is jobb.
Kérdezem a lányokat, ők is így gondolják-e, de egyikük sem válaszol. Csak bólintanak végül.
{p}
Bordélyok és számbavétel
- Minden bajok forrása a New York-i egyezmény, amelyhez Magyarország is csatlakozott, s amely nemcsak a bordélyházak létesítését tiltja, hanem az örömlányok számbavételét is - állítja Földi Ágnes.
Ha pedig ez így van, akkor az egyezményt fel kellene mondani - legalábbis részlegesen, mert például a kiskorúak prostitúcióra kényszerítése vagy az emberkereskedelem tilalmával egyet kell érteni. Az egyezményt hazánk mégsem mondja fel. Csak találgathatjuk, miért.
Földi szerint javítana a mostani állapotokon a bordélyházak létesítése. Az utca, az utak helyett épületekben kínálhatnának szexuális szolgáltatást a prostituáltak, s ez a strichelő lányok látványától viszolygókat megnyugtatná, a lányok kiszolgáltatottságát csökkentené. Úgy, ahogy ez, mondjuk, Amszterdamban vagy Hamburgban tapasztalható. Végre megszűnne a prostituáltak tevékenységének szabályozását célzó 1999-es törvény által előidézett áldatlan állapot. A törvény szerint ugyanis a prostitúció védett övezeteken kívül legális tevékenység egészen addig az időpontig, amíg a türelmi zónákat nem jelölik ki. A törvény végrehajtásával két fő gond adódik. Az egyik az, hogy állandó a vita a rendőrök és a prostituáltak között arról, egy bizonyos hely kívül esik-e a védett övezeteken vagy sem, vagyis, hogy vannak-e háromszáz méteren belül közintézmények, ötven méterre főútvonal és egyebek. A másik gond, hogy az önkormányzatok hatodik éve nem jelölik ki a türelmi zónát.
Ha a prostituáltak vállalkozókként dolgozhatnának, akkor zaklatás esetén védelmet is várhatnának a rendőrségtől. S ne hagyjuk figyelmen kívül azt az előnyt sem, hogy bevételükből adót, járulékokat fizetnének, és a kezükön megforduló milliárdokat nem az őket futtató stricik és családjuk zsebelné be - véli Földi Ágnes.
{p}
Ég a piros lámpa Debrecenben
Ötvenezer forint nélkül nem indul vendég mulatóba. Ennyit költ az elithez tartozó férfi, ha elmerül az éjszakában. Az ital és a lányok árát pincér szedi. Más világ, más törvényekkel.
Az Éjszakai mulató névre keresztelt piroslámpás ház sejtelmesen vibráló fényben úszik. A hangszigetelés tökéletes, a környéken élők nyugalmát senki és semmi nem háborítja. A tulajdonos ügyel a részletekre. Az időpont: szombat, késő este. A helyszín Debrecen egyik csendes lakótelepének hangulatos kis utcája.
A vendégek többnyire férfiak, akik kisebb társasággal érkeznek, általában taxival. Pár perce már kint ácsorgunk, mögöttünk még öt-hat vendég, amikor az ajtó kicsiny ablakrésén egy malacképű férfi kukucskál ki. Összetalálkozik a tekintetünk. Úgy rám mered, hogy a vér is meghűl bennem. Arra kíváncsi, hogy kivel vagyok. Kísérőm gyorsan elém pattan, s mentegetőzik a biztonsági őr előtt. Hamar kiderül, hogy ebbe a nívós "kuplerájba" idegeneket nem szívesen engednek be. Bemenni csak olyan személlyel lehet, akit az őrök jól ismernek. Fő az elővigyázatosság. Végre bejutunk, mögöttünk morgolódó törzsvendégek.
- Kérem az ötezer forintokat! - szigorkodik a malacképű. Kísérőm nyújtja a pénzt, odaadja az én részemet is. A malacképű hosszasan méreget, vizslató tekintetével zavarba hoz.
- Beszállsz te is, vagy csak nézni akarod? - kérdezi kissé kajánul.
Bent minden olyan, mint a filmekben. A színes félhomályban, a gomolygó cigaretta- és szivarfüstben majdhogynem felismerhetetlenek az asztaloknál ülő emberek. Lehetnek vagy húszan. A pult mögött két jóképű férfi méri a méregdrága italokat, a felszolgálásban pedig egy copfos és egy kopasz pincér szorgoskodik. Pókerarccal. Leülünk, közel a színpadszerű porondhoz. A belépő ötezresben egyetlen korsó sör vagy két deci minőségi bor és a lányok látványa foglaltatik.
Nem akarok finnyáskodni, de miután a harmadik táncosnő is körülvonaglotta a központi rudat a felülről érkező narancsos világításban, kérdően nézek a kísérőmre.
- Ez lenne a felhozatal? - csodálkozom.
- A gyengébbeket, a kevésbé jó csajokat előreengedik - feleli a törzsvendégek tájékozottságával. - Közülük kettő ukrán, az alacsony, bögyös pedig román. Keveset beszélnek, mert törik a magyar nyelvet, ráadásul elég butácskák szegénykéim. De jól forognak az éjszakában, s gyakran elviszik őket. Állítólag ők többet is adnak a vendégnek, mint ami a harmincezerben benne van. Ennyibe kerülnek a lányok háromnegyed órára, extrák nélkül. Ha többet akar valaki a hagyományos szexnél, előre kell jelezni a pincérnek, s úgy is kell rendezni az anyagiakat. A csoportos szex a legdrágább, azért ötvenezret gombolnak le.
{p}
- Megér ez ennyi pénzt? - kérdezem, miközben a vendégsereget fürkészem.
- Nézd meg azt a két barna nőt! - mutat a férfi a rúd felé, ahol már új lányok tekeregnek csillogó bikiniben.- Ezekért a világból is kimennék havonta egyszer. Felváltva. Mind a kettő szuper. Ők magyarok, főiskolára járnak. Nem afféle lelketlen, agyonhasznált ribancok.
- Mégiscsak prostituáltak... - jegyzem meg.
- Persze, hogy azok. Egyelőre. Szükségük van a pénzre, a jó cuccokra. Majd ha befejezték a főiskolát, valószínűleg rendes családanyák lesznek. Az első három lány, akiket csúnyának tartottál, alighanem sosem tudnak kiszállni az iparból...
Egy szöszi, akit korábban még egyáltalán nem láttam, az asztalunk mellett kezd vonaglani. Nehéz eldönteni, hogy nekünk szól a külön produkció vagy a szomszédos asztalnál ülő közismert férfiaknak. (Merthogy e nevezetes helyre többnyire a város felsőbb köreiből érkeznek szórakozni.) A rangos vendégek kéjesen hátradőlnek, lazítanak a nyakkendőjükön, italaikat kortyolják, majd intenek a szöszinek. A buta szemű, de kétségtelenül szemrevaló, dús keblű lány leveti a bikinifelsőt. Máris az asztalnál terem a pókerarcú pincér. Ruhaszalvétával lefedett tálcát tesz az asztalra. Az egyik férfi rácsúsztat egy ötezrest. A bikinialsóért újabb ötezrest kell fizetni. A meztelen lány áttetsző kendőt helyez az egyik vendég ölébe, majd légiesen ráül a térdére. Szól a lágy zene, ők meg édesdeden bájolognak. A férfi zabálja a műmosolyt, a műsimogatást.
- Ilyenkor nincs mit tenni, illik elvinni a "pipit" - magyarázza nagy szakértelemmel asztaltársam. - Figyeld meg, a pasi a pincérrel fog egyezkedni. Mindig neki kell jelezni, ha szobára akarják vinni a lányt. A pénzt is a pincér teszi el. Előtte persze még biztosan rendel a csaj egy koktélt, ami többnyire málnaszörp, de kétezret azért is elkérnek.
- Mibe kerül egy ilyen "kéjutazás"?
- Adjuk össze! - vágja rá a kísérőm, majd gyors fejszámolást végez. - Ötvenezer alatt nem lehet megúszni. Csak kukkolni legfeljebb egyszer-kétszer lehet, utána már rossz szemmel néz rád a személyzet, ha nem viszed el valamelyik lányt a nyolc közül. A csajokat ritkán váltogatja a tulajdonos. Ilyen szempontból elég konzervatívak az itteni vendégek...