Vályogputritól a gagyi kastélyig

Már a közeljövőben nagyon is húsbavágóak lehetnek ezek a kérdések, mert az összes magyar önkormányzatnak legkésőbb 2007-ben rendelkezniük kell a település hosszú távú rendezési tervével - hivatalos nevén a helyi építési szabályzat ez -, amelynek igencsak hangsúlyos részletei lesznek éppen ezek a szabályok (is).
Ez a bizonyos terv azonban meglehetősen bonyolult produkció. Elvileg már az elmúlt év végéig mindenütt el kellett volna készülnie, de egy tavalyi törvénymódosítás nyomán a kistelepülési önkormányzatok három év haladékot kaptak. Ennek fő oka - természetesen - a pénz volt: a település hosszú távú fejlesztéséről szóló, építési és területelrendezési alapelveket rögzítő vaskos dokumentumot arra szakosodott tervezőirodák készíthetik el (persze a képviselő-testület ajánlásai alapján), s ez bizony drága mulatság. A legolcsóbb komplett terv hárommillió forintba kerül, de különleges esetben - például üdülőkörzetek vagy kiemelt jelentőségű iparterületek esetében - akár tízmilliós tétel is lehet.
{p}
A települések összképének jogszabályi rendezése a közösség érdeke, hiszen azzal egyfajta önmeghatározást testesít meg a falu vagy a város - mondta lapunknak Kálmán Erzsébet építészmérnök. Ez pedig, bár térségenként lehet akár gyökeresen különböző is, az adott lakóterület egységes, vagy legalábbis nem zavaróan vegyes képe az ott lakók komfortérzetét és a külső megítélést egyszerre javíthatja. Megfogalmazása szerint a jogszabályra már jóval korábban szükség lett volna, mert a magyar faluképet egyre inkább kettészakítja két tényező: az egyik az ízlés, a másik a pénz. Úgy véli, mind több településen okoz gondot, hogy a legelesettebbek lényegében csaknem kizárólag szociálpolitikai kedvezményből épülő, néhány milliós "egyenházai" mellett megjelenik a "méregdrága gagyi" oroszlános kapuval, pezsgőfürdővel, esetleg használatba soha nem kerülő, de kézi faragású, nemes fából készült kültéri szaunával.
A magyar falu képe napjainkban száz éven belül a harmadik nagyarányú átalakulásán esik át. Az első a húszas évek közepétől indult, s nagyjából a második világháborúig tartott. Ez volt a "telkesítés"-nek (a közigazgatási határon belüli, kedvezményes áron megszerezhető önálló házhelyek kimérésének) az időszaka s a vályogvető cigányok sikerérája: egy felmérés szerint 1924 és 1941 között több mint félmillió lakóházat húztak fel a ma reneszánszát élő építőanyagból. A második számottevő változás a hetvenes évek közepére tehető, amikor a "háztájizós" mezőgazdaságból származó jövedelem, no meg a majdhogynem kamatmentes állami hitel nyomán a vályogházak helyén, illetve az új építési telkeken sorra épültek a kockaházak. A mostani folyamat - mint azt a mérnök megfogalmazta - kétarcú: miközben sok faluban a házak harminc százaléka lakatlan, aközben a kedvező lakásépítési hitelkonstrukciókat felhasználva modern, a faluképet nemegyszer gyökeresen megbontó épületek, lakóparkok emelkednek fel néhány hónap alatt.
A jogszabály persze nem mindenható. Az ízlést törvénnyel szabályozni nem lehet. Ám azt igen, hogy például egy évtizedek óta egységes képet mutató utca látványát egy gagyi kastéllyal ne lehessen megbontani.
A szakember szerint az új szabályozásból rengeteg vita lesz. Például akkor, ha kiderül, hogy egy újgazdag építtető méregdrágán elkészíttetett terve nem illeszthető be a település saját építési rendjébe, netán valamelyik, ipari területnek minősített teleksoron lakóparkot akar felhúzni egy tehetős vállalkozó. Az sem kizárt, hogy valahol a tervezett elkerülő út építése okoz majd parázs veszekedést - ilyenkor néhány méter kijelölése körül is képes ölre menni néhány érintett ingatlantulajdonos.