Babaszoba a barátok közt

- Amikor Annát beadtuk a bölcsődébe, tudatosult bennem, hogy pici lábacskáin - a szó fizikai és átvitt értelmében is - elindult a saját útján. Én viszont akkor váltam igazán felnőtté - meséli az elszakadás pillanatát Varga Izabella.- Számomra soha nem volt kérdés, hogy egyszer majd lesz gyerekem, azt hiszem, ez a legfontosabb az ember életében. Anna eljövetelére tudatosan készültünk a férjemmel, jóval előtte abbahagytam a dohányzást, vitaminokat szedtem, és egyikünk sem ivott egy korty alkoholt sem. Nagyon élveztem a terhességet, egy percig sem aggódtam, hogy milyen anya leszek. Zsigereimben éreztem, hogy mindent tudok, ami fontos, és bíztam az anyai ösztöneimben - vall a kezdetekről a fiatal édesanya.
Azért elismeri, némi félsz mégiscsak lappangott benne, hiszen a Barátok közt-ben olyan nőt alakít, akinek nem lehet gyermeke, ezért férjével örökbe fogadnak egyet.
- Féltem, hogy lelkileg hatni fog rám a történet, hiszen a szerepem szerint rengeteget sírtam, szenvedtem, amiért nem lehet gyermekem. Szerencsére a valóság másképp alakult. Úgy gondolom, a gyermektelen pároknak megoldás lehet az örökbefogadás, mert a legnagyobb sorscsapás egy nő életében, ha nem szülhet. De vallom, hogy a társadalmi elvárásokkal ellentétben azt is el kell fogadni, ha valaki gyerek nélkül akar teljes életet élni.
Varga Izabella nagy szerencsének tartja, hogy egy végtelenül türelmes, kiegyensúlyozott emberrel hozta össze a sors. Színházi rendező férje az első pillanattól kezdve ugyanolyan gyengédséggel és odaadással törődik Annával, mintha a "másik anyja" lenne. Pelenkázta, fürdette a kislányt, de a háztartási munkákból is kivette a részét, még a főzéstől és az ingvasalástól sem riadt vissza.
{p}
- Egyenrangúak vagyunk, egyikünk sincs alárendelve a másiknak, szerintem ez a jó házasság egyik titka - állítja a színésznő. - Amikor Anna féléves volt, ismét elkezdtem forgatni. Hetente kétszer-háromszor kellett jönnöm, hordtam magammal a stúdióba. Kialakítottunk egy babaszobát, a kollégáim elfogadták, hogy háromóránként szoptatok, ha pedig kell, pelenkázok. Anna másfél éves volt, amikortól a férjem otthon tudott maradni vele, ezután nem kellett hurcibálni, fél év múlva pedig bölcsődébe adtuk. Biztos voltam abban, hogy csak jól érezheti magát húsz hasonszőrű apróság társaságában - mellesleg én három hónapos koromtól óvodába jártam, mert a nagynéném óvó néni, és a szüleim beadtak hozzá megőrzésre. Anna hagyományos bölcsődébe járt, most is önkormányzati óvodába írattuk. Fontos, hogy mennyire sokfélék vagyunk, s már ebben a korban valós keresztmetszetet kapjon a világról. Mindkét választásunk helyesnek bizonyult, hiszen Anna imád oviba járni. Rengeteget mesélünk, énekelünk közösen, tágítjuk a világképét. Igaz, nem tévézhet, és mi választjuk ki, hogy milyen mesét nézhet videón vagy DVD-n. Végre elköltöztünk a fővárosból, Budapesttől harminc kilométerre élünk egy kertes házban, Anna is teljesen más életet élhet, mint a zajos nagyvárosban.
A fiatal színésznő Becsén nőtt föl, ahol nem ismerték a munkanélküliséget. A helybéliek többsége elégedett volt, prosperált a környék, kiszámítható és tervezhető volt az élet.
- A gyerekemnek már nem adatik meg, hogy ilyen légkörben nevelkedjen - vélekedik Varga Izabella, aki szerint most sokkal több bennünk a félelem, a szorongás, a bizonytalanság, mint évekkel ezelőtt. - Sokan elveszítették a biztonságérzetüket, életük pillanatok alatt összeomolhat. A gyerekeket is fel kell készíteni erre a világra, ezért mi azt tanítjuk Annának, nyilván az ő kis világának megfelelően, hogy annak a jónak örüljön, ami itt és most megadatott neki. A rossz szerves része az életnek, de a problémákat mindig megoldani kell, nem pedig félretolni vagy siránkozni felettük.