Hétszeres teher az égen

- Mindig ilyen elfoglalt?
- Szezonban igen. Télen persze az időjárás a földre kényszerít.
- Olyankor mivel tölti az idejét?
- Nem unatkozom. Síelek, búvárkodom vagy éppen horgászom, hogy csak néhányat említsek a szenvedélyeim közül. El ne felejtsem, korábban karatéztam is.
- A hangár mélyén versenyautót is látok.
- Indultam néhány versenyen, de abba kellett hagynom, mert az időpontok állandóan ütköztek a repülőbemutatókkal.
- Szereti a sebességet?
- Imádom.
- Miért éppen a műrepülés lett a hivatása?
- Hatéves voltam, amikor a budaörsi repülőtér mellé költöztünk. Azonnal tudtam, hogy repülni akarok. Tizenöt évesen szálltam először gépbe, tizenhat voltam, amikor először önállóan vezethettem gépet. Azóta harmincnégy év telt el...
- Sohasem unta?
- Soha. Azt nem állítom, hogy a szerelem ugyanolyan lángoló, mint az első időkben, mivel majdnem mindennap repülök, de megunhatatlan. Amit unok, az inkább a járulékos papírmunka: a szervezés, a szervizelés, a vámoltatások, egyebek.
- Az ilyen munkára találták ki a titkárt.
- Sajnos nem az én esetemben. Próbálta átvenni a párom a papírmunkát, de hiába. Ameddigre elmagyarázom, mit, hogyan, addigra magam is megcsinálom. Évente hatvan-hetven helyszínen repülök. Csak én tudom, mit vállalok, mit nem. Egyedül egy technikusom van, aki a gépet felkészíti a repülésre.
- Mi a vonzó a repülésben?
- Mind a három dimenzióval élhetek.
- Sohasem félt?
- Csak amíg nem próbáltam. Az első repülés vagy az első ejtőernyős ugrás előtt nagyon féltem. Aztán megtanultam, hogy ha észnél van az ember, s betartja a szabályokat, nem lehet gond.
- Ön mindig betartja?
- Előfordult már, hogy nem, viszont mindig tudom, hol a határ, és sohasem kockáztatok. Tudom, mire vagyok képes, mire képes a gépem. Ezért, ha időben oda kell érnem valahová, nem szállok le feltétlenül olyan időjárási körülmények között, amely a szabályok szerint azt indokolná, hogy esetleg le kellene tennem a gépet.
- Nem is késett el még soha?
- De, a harminc év alatt már kétszer...
- Lehet baj a repülővel is.
- Olyan baj, ami végzetes lehet, aligha. Előfordult például, hogy kigyulladt a motor a gépemen, ám attól még le lehet szállni.
- A közvélemény mégsem hiszi, hogy a repülés veszélytelen.
- Azért, mert nem ismeri. Az autózás veszélyesebb. A közelbe, mondjuk Ausztriába, autóval is el-elmegyek, de a párom mindig kér, inkább repüljek, az sokkal biztonságosabb.
- Azt hallottam, utasszállító gépen viszont szokott félni.
- Ez túlzás, ám kétségtelen, hogy nagyobb biztonságérzetem, ha én vezetem a gépet. Magamat ismerem, az utasszállító pilótáját viszont nem...
{p}
- Ezek szerint csak a néző lélegzete áll el, amikor látja, mit művel a levegőben.
- Néha azért az enyém is, igaz, a szó szoros értelmében. A műrepülés ugyanis, a látszat ellenére, komoly fizikai erőnlétet igényel. Oroszlánrészem volt egy új versenyzési forma megalkotásában, a vízen fölállított kapuk közötti szlalomozásban. Eközben a pilótára saját súlyának a hétszerese is nehezedhet.
- Pedig inkább szikár, mint izmos ember benyomását kelti.
- Amióta abbahagytam a karatézást, valóban leadtam tizenkét kiló izmot, de a repüléshez így is megfelelő az erőnlétem.
- A honlapján olvastam, hogy több mint ötezer órát töltött már a levegőben. Miért repül ilyen sokat?
- Hogy tanuljam.
- Viccel? Besenyei Péter tanulja a repülést?
- Akkor inkább úgy fogalmazok: hogy még többet tudjak. A milliméterek pontosságáért. Minél többet repülök, annál jobb a technikám.
- Miért akar még jobb lenni?
- Saját magam miatt. Mert tudom, hogy mindent még nem hoztam ki magamból. Meg persze azért is, mert ha nem vagyok még jobb, akkor jobb lesz a versenytársam.
- Nem érezte még, hogy elég volt?
- Sohasem, ám arra már gondoltam, hogy abbahagyom, számos csapattársamhoz hasonlóan. A kilencvenes évek közepén az állam már nem támogatta a műrepülést, a szponzorokat viszont még nem sikerült megtalálnom. Ez a sportág nagyon drága mulatság, egy olyan gép, amivel versenyzek, nyolcvanmilliót ér, nem beszélve a fenntartásáról. Szerencsére az eredményeim miatt láttak fantáziát bennem...
- Egy fiatal, akinek a kora miatt még nem lehetnek eredményei, hogyan törhet ki e csapdából?
- Csak a magam példáját tudom hozni: végtelen akarással, konoksággal.
- A konokságot az ön esetében hány évre kell lefordítani?
- Csak az első húsz volt nehéz.
- Ennyi kell ahhoz, hogy valaki műrepülő világbajnok legyen?
- Ez, meg még valami. A megérzés. Amire nem lehet felkészülni, de a repülés közben, egy ezredmásodperccel a manőver előtt tudom, mit kell tennem. Egyébként így van ez más sportágakban is.
- Ezt szokás tehetségnek nevezni?
- Igen, így is lehet mondani.
- Egyszer majd abba kell hagynia a repülést. Tart attól az időszaktól?
- Nem tartok, már csak azért sem, mert ebben a sportban negyvenéves korára érik be a versenyző, s olyan ötvenöt éves koráig a csúcson maradhat. De nyertek már világbajnokságot hatvankét évesen is.
- Végül is, boldog ember?
- Boldog vagyok, s ennek alapja az elégedettségem. De ez, ahogy mondtam, nem jelenti azt, hogy ülhetek a babérjaimon, és nem kell még többre törekednem.