Hétszeres teher az égen

Nehezen tudunk időpontot egyeztetni. Ezért is hív a tököli repülőtérre, ám még itt is szabadkozik: "Novemberig saját magammal is alig van időm találkozni." Többszörös műrepülő világbajnok, légi bravúrjaival százezreket kápráztat el. Mégis szerény ember benyomását kelti. Az ismert pilótával, Besenyei Péterrel beszélgettünk.

Hazai életHardi Péter2005. 06. 24. péntek2005. 06. 24.
Hétszeres teher az égen

- Mindig ilyen elfoglalt?
- Szezonban igen. Télen persze az időjárás a földre kényszerít.
- Olyankor mivel tölti az idejét?
- Nem unatkozom. Síelek, búvárkodom vagy éppen horgászom, hogy csak néhányat említsek a szenvedélyeim közül. El ne felejtsem, korábban karatéztam is.
- A hangár mélyén versenyautót is látok.
- Indultam néhány versenyen, de abba kellett hagynom, mert az időpontok állandóan ütköztek a repülőbemutatókkal.
- Szereti a sebességet?
- Imádom.
- Miért éppen a műrepülés lett a hivatása?
- Hatéves voltam, amikor a budaörsi repülőtér mellé költöztünk. Azonnal tudtam, hogy repülni akarok. Tizenöt évesen szálltam először gépbe, tizenhat voltam, amikor először önállóan vezethettem gépet. Azóta harmincnégy év telt el...
- Sohasem unta?
- Soha. Azt nem állítom, hogy a szerelem ugyanolyan lángoló, mint az első időkben, mivel majdnem mindennap repülök, de megunhatatlan. Amit unok, az inkább a járulékos papírmunka: a szervezés, a szervizelés, a vámoltatások, egyebek.
- Az ilyen munkára találták ki a titkárt.
- Sajnos nem az én esetemben. Próbálta átvenni a párom a papírmunkát, de hiába. Ameddigre elmagyarázom, mit, hogyan, addigra magam is megcsinálom. Évente hatvan-hetven helyszínen repülök. Csak én tudom, mit vállalok, mit nem. Egyedül egy technikusom van, aki a gépet felkészíti a repülésre.
- Mi a vonzó a repülésben?
- Mind a három dimenzióval élhetek.
- Sohasem félt?
- Csak amíg nem próbáltam. Az első repülés vagy az első ejtőernyős ugrás előtt nagyon féltem. Aztán megtanultam, hogy ha észnél van az ember, s betartja a szabályokat, nem lehet gond.
- Ön mindig betartja?
- Előfordult már, hogy nem, viszont mindig tudom, hol a határ, és sohasem kockáztatok. Tudom, mire vagyok képes, mire képes a gépem. Ezért, ha időben oda kell érnem valahová, nem szállok le feltétlenül olyan időjárási körülmények között, amely a szabályok szerint azt indokolná, hogy esetleg le kellene tennem a gépet.
- Nem is késett el még soha?
- De, a harminc év alatt már kétszer...
- Lehet baj a repülővel is.
- Olyan baj, ami végzetes lehet, aligha. Előfordult például, hogy kigyulladt a motor a gépemen, ám attól még le lehet szállni.
- A közvélemény mégsem hiszi, hogy a repülés veszélytelen.
- Azért, mert nem ismeri. Az autózás veszélyesebb. A közelbe, mondjuk Ausztriába, autóval is el-elmegyek, de a párom mindig kér, inkább repüljek, az sokkal biztonságosabb.
- Azt hallottam, utasszállító gépen viszont szokott félni.
- Ez túlzás, ám kétségtelen, hogy nagyobb biztonságérzetem, ha én vezetem a gépet. Magamat ismerem, az utasszállító pilótáját viszont nem...
{p}
- Ezek szerint csak a néző lélegzete áll el, amikor látja, mit művel a levegőben.
- Néha azért az enyém is, igaz, a szó szoros értelmében. A műrepülés ugyanis, a látszat ellenére, komoly fizikai erőnlétet igényel. Oroszlánrészem volt egy új versenyzési forma megalkotásában, a vízen fölállított kapuk közötti szlalomozásban. Eközben a pilótára saját súlyának a hétszerese is nehezedhet.
- Pedig inkább szikár, mint izmos ember benyomását kelti.
- Amióta abbahagytam a karatézást, valóban leadtam tizenkét kiló izmot, de a repüléshez így is megfelelő az erőnlétem.
- A honlapján olvastam, hogy több mint ötezer órát töltött már a levegőben. Miért repül ilyen sokat?
- Hogy tanuljam.
- Viccel? Besenyei Péter tanulja a repülést?
- Akkor inkább úgy fogalmazok: hogy még többet tudjak. A milliméterek pontosságáért. Minél többet repülök, annál jobb a technikám.
- Miért akar még jobb lenni?
- Saját magam miatt. Mert tudom, hogy mindent még nem hoztam ki magamból. Meg persze azért is, mert ha nem vagyok még jobb, akkor jobb lesz a versenytársam.
- Nem érezte még, hogy elég volt?
- Sohasem, ám arra már gondoltam, hogy abbahagyom, számos csapattársamhoz hasonlóan. A kilencvenes évek közepén az állam már nem támogatta a műrepülést, a szponzorokat viszont még nem sikerült megtalálnom. Ez a sportág nagyon drága mulatság, egy olyan gép, amivel versenyzek, nyolcvanmilliót ér, nem beszélve a fenntartásáról. Szerencsére az eredményeim miatt láttak fantáziát bennem...
- Egy fiatal, akinek a kora miatt még nem lehetnek eredményei, hogyan törhet ki e csapdából?
- Csak a magam példáját tudom hozni: végtelen akarással, konoksággal.
- A konokságot az ön esetében hány évre kell lefordítani?
- Csak az első húsz volt nehéz.
- Ennyi kell ahhoz, hogy valaki műrepülő világbajnok legyen?
- Ez, meg még valami. A megérzés. Amire nem lehet felkészülni, de a repülés közben, egy ezredmásodperccel a manőver előtt tudom, mit kell tennem. Egyébként így van ez más sportágakban is.
- Ezt szokás tehetségnek nevezni?
- Igen, így is lehet mondani.
- Egyszer majd abba kell hagynia a repülést. Tart attól az időszaktól?
- Nem tartok, már csak azért sem, mert ebben a sportban negyvenéves korára érik be a versenyző, s olyan ötvenöt éves koráig a csúcson maradhat. De nyertek már világbajnokságot hatvankét évesen is.
- Végül is, boldog ember?
- Boldog vagyok, s ennek alapja az elégedettségem. De ez, ahogy mondtam, nem jelenti azt, hogy ülhetek a babérjaimon, és nem kell még többre törekednem.

Ezek is érdekelhetnek