Logisztika

"Amennyiben sikerül megoldani a logisztikai, financiális és a market-off tevékenységekkel kapcsolatos problémákat, az ágazat hosszú távon feltétlenül perspektivikusnak tekinthető." E gyönyörű mondat egy nemrégiben készült agrárkutatói elemzésben olvasható, s a lényeget tekintve arról szól, hogy a magyar gabonaágazatnak minden nehézség ellenére lehet jövője ("perspektivikus"). Csak néhány idézőjeles apróságot kell még elintézni. Például, hogy az áru tárolható és szállítható legyen ("logisztika"), a betakarítás és értékesítés közti időszakot a gazda pénzzel is bírja ("finanszírozás"), no meg el kéne adni a gabonát ("market-off").

Hazai életBalázs Gusztáv2005. 06. 17. péntek2005. 06. 17.
Logisztika

Egyszerű a képlet ugyebár - legalábbis a papíron.
Nem kell különösebb jóstehetség ahhoz, hogy megállapítsuk: két héttel Péter-Pál-nap, az aratóünnep előtt súlyos feszültségekkel teli betakarításra kell felkészülnie a gabonatermelőknek. Az öröm és a gond kéz a kézben jár: ha katasztrófa nem történik, az idén is összejön a tizenhétmillió tonnás gabonatermés (ez jó hír), viszont ennek legalább harmadát nem lesz hova tenni, mert a raktárak tele vannak (ami viszont súlyos gond).
A helyzet tehát bonyolult.
A szakkormányzat természetesen látta már egy évvel ezelőtt is, hogy gond lehet, ezért raktárépítési programot hirdetett, ami azonban költségvetési kényszerek okán lelassult. Talán másfél-kétmillió tonnás raktárkapacitás épülhet fel őszig, a kukoricabetakarítás kezdetéig. Már ha egyáltalán. Most ugyanis csaknem ezerötszáz pályázat vár elbírálásra, s ameddig ügyükben nem dönt az arra illetékes hivatal, addig egy szöget be nem üt a gazda, mivel állami segítség nélkül rossz üzlet a raktárépítés. Márpedig egy rendes betonalapozás megszilárdulása több hét, utána jöhet a felépítmény elkészítése, s hogy aztán a tároló "uniós" lehessen (vagyis, hogy az úgynevezett intervenciós felvásárlásban részt vehessen), újabb, akár hónapokat is felemésztő hivatalos eljárás indul meg - addig pedig a raktár csak puszta fal, nem egyéb.
A magyar gabonaágazat legsúlyosabb gondja változatlanul az, hogy bár minőségi mutatóink, éghajlati és termőhelyi adottságaink a világ élvonalába sorolhatnak bennünket, a szem fizikai elhelyezése, vagyis a raktározás és a szállítás, másfél évtizede - leszámítva az aszályos éveket - rendre gondot okoz. Tengeri kikötőnk nincs, folyami betárolási lehetőségeink korlátozottak. A tavalyi állami intervenciós felvásárlás bebizonyította azt is, hogy ahol nincs néhány kilométerre befogadó raktár, ott a gazda a fuvarra, rakodásra, miegyébre biztosan ráfizet.
Mi hát a megoldás?
A nyolcvanas évek elején ugyanekkora (sőt, nagyobb) termést könnyedén elbírt az ágazat "logisztikája", hiszen - hogy csak lehetőséget említsünk - akkoriban tízmilliós volt a magyar sertéshízó-létszám; ma talán négy és fél millió. De említhetnénk baromfi- és tejelőmarha-statisztikákat is - akkoriban főként "bőrbe kötve", húsként hagyta el az országot a gabona. Ez az idő elmúlt. Most raktár kell, de sok és gyorsan. Mert annál kiszolgáltatottabb helyzetbe aligha kerülhet a gazda, mint hogy levágja a gabonát, aztán nincs hova vinnie.
Ilyenkor megjelenik a "táskás karvaly", az árut fillérekért kombájn alól megvásároló ügynök, aztán a termelő zokogva számolgathatja, mit és mennyiért csinált, szinte bizton fölöslegesen az idén. Fel sem merem tételezni, hogy netán ebben néhány döntéshozónak, gazdasági nagyágyúnak érdeke lenne.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a Szabadföld Google News oldalán is!

Ezek is érdekelhetnek