Amerika üzen

Az említett skót városban a világ legfejlettebb hét országa és a változatlanul nagyhatalomnak számító Oroszország tanácskozott, előkészítendő a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) decemberi tárgyalási fordulóját. Ha ez a nyolc ország - köztük Európából Nagy-Britannia, Franciaország, Olaszország és Németország - összefog, a többieknek nem marad valami sok mozgástere: óvatos becslés szerint is érdekeltségeik uralják a világ kereskedelmének legalább a felét. Ha ezek sóhajtanak - idézzük ide Hamlet szavait -, "mindig az összes nép nyög arra jajt".
A mostani skóciai tanácskozásnak eredetileg két hangsúlyos napirendi pontja volt: az egyik az afrikai országok súlyos adósságának rendezése, a másik a kereskedelmi szabadság, az úgynevezett liberalizáció fokozása. (A londoni robbantás után természetszerűleg került elő a terrorizmus elleni harc, de erről majd máskor szólunk.) A második ügy nekünk, magyaroknak elevenünkbe vág.
"Csináljuk együtt" - mondja Bush, és talán kacsint is hozzá. Hát persze, hiszen az amerikai farmtörvényben rögzített támogatások nagyjából - nem tévedés - a tavaly az unióhoz csatlakozott országokéinak felelnek meg, vagyis a régebbi közösségi államok gazdálkodóinak folyósított pénzösszegek harmadát kapja egy átlagos észak-amerikai gazda. (Meg persze hozzájuk képest féláron gázolajat - de ez már megint egy másik kérdés.)
És itt kell azon elgondolkodnunk, vajon miért is mondja most sok magyar agrárszakember, hogy az amerikai kezdeményezés nekünk hasznos lehet. Hiszen itt nyilvánvalóan támogatáscsökkentés sejlik fel a láthatáron - ugyan miért jó az nekünk? Mielőtt erre válaszolnánk, gondolkodjunk egy kicsit! Az már szinte közhely, hogy a magyar termőtáj talaj- és éghajlati adottságai alapján elsősorban a szántóföldi növénytermesztésnek, illetve az ahhoz kapcsolódó állattenyésztésnek kedvez. Ha e két ágazat egyensúlyban működne, akkor nem lenne itt gabonaraktározási gond, mert az állattartók feletetnék az abrakot, és így a mag "bőrbe kötve" hagyhatná el az országot. Mindenki jól járhatna. Csakhogy nem így áll a dolog.
A mi sertésexportunk zöme elvileg könnyedén állná akár a minőségi, akár az úgynevezett "disztribúciós", vagyis szállítási versenyt a dán vagy holland konkurenciával. Valójában mégis rosszak az esélyei, mert a piacon - uniós bővítés ide vagy oda - igazából változatlanul a támogatások versenyeznek egymással: a "régi tagok" disznójába a magasabb szubvenciók, egészségügyi és higiéniai kiegészítések révén nagyjából harmadnyi árkiegészítés "épül be", a miénkben alig öt százalék az arány. Ráadásul a szintén dotált technológiai fejlesztések révén lényegesen hatékonyabbak is az ő hizlalóik, mint a mieink többsége. Ebbe a helyzetbe tenyerelne bele az USA elnökének javaslata. A mi valódi versenytársaink - tessék szétnézni a bevásárlóközpontok pultjain! - nem a tengerentúli gazdák, hanem az unión belüli termelők. Ha az amerikai javaslat célt ér, könnyebben birkózhatunk meg velük, mint eddig, mert a csökkentés náluk súlyos érvágással lesz egyenlő, míg mifelénk a mai helyzet alig változna.
A magyar agrárgazdaság megroggyanásának legfőbb oka az elmúlt tizenöt évben a gabona-hús egyensúly megbomlása volt. Bármilyen hihetetlen, most az amerikaiak segíthetnek nekünk abban, hogy az helyreállhasson. Hogy ehhez mit szól majd az agrártámogatásokra elképesztő összegeket költő Európa, az már más kérdés. De hogy érdekes öt év áll előttünk, az bizonyos.