Hús és gabona

A szakmai érvekkel vitatkozni nehéz lesz bárkinek is. Az állattenyésztés, a hizlalás a mezőgazdaság "nehézipara", itt a befektetés évtizedekre szól. Bizonytalanra ebben a szektorban senki sem szerződik (leszámítva persze néhány kalandort), ám pillanatnyilag egy földbérleti szerződés lejártával könnyen kihúzható a talaj - szinte a szó szoros értelmében - a hústermelésre beállt vállalkozások alól. Ma nagyon egyszerű megbuktatni egy állattenyésztő céget: "el kell bérelni" tőle a takarmányterületet, aztán vehet a piacon terményt, ahogy tud - ebbe pedig hónapok alatt tönkremehet.
A rendszerváltás óta eltelt tizenöt év főként és elsősorban a magyar állattenyésztést törte derékba, napjainkra aztán az ebből fakadó ezer más baj is felszínre került. Sokszor leírtuk már például azt, hogy a jelenlegi gabonahozamot már húsz éve is képes volt produkálni a magyar agrárágazat, ám a "felesleg" soha nem okozott gondot, hiszen exportképes állatállományunk minden gond nélkül beabrakolta - ahogy mondani szokták, mi bőrbe kötve vittük külpiacokra a gabonánkat. A maradék egy-két millió tonna szemes áru meg - benne a nyugati piacon jó áron eladható minőségjavító búza - a hagyományos útvonalakon minden gond nélkül elkelt. Ezt a folyamatot a szakközgazdászok a gabona-hús egyensúly kifejezéssel szokták emlegetni. Ez a mérleg napjainkra drámaian eltorzult. A gabona jóval több, mint amit akár csak fizikailag is kezelni lehetne, állatállományunk, a magyar hús piaci helyzetére pedig csak egyetlen jellemző adat: bizonyos kereskedelmi összesítések szerint az idén húsvétkor pultokra került sonka legalább harmada, de talán fele is, határainkon kívüli versenytársainktól került a hazai pultokra.
A hazai állattenyésztés hátterének megerősítése elvileg tehát nem lehetne támadható szándék - csakhogy mi Magyarországon vagyunk. A földtörvény minden változása rendre érzékeny politikai kérdéssé duzzad, és majdnem biztos, hogy ez az ősszel sem lesz másként. Súlyos érdekütközések tanúi leszünk majd: ha az állattenyésztőket - mondjuk - a családi gazdálkodók elé sorolják majd, akkor a kistermelői szervezetek állnak csatasorba, ha a föld jelenlegi használói (többségükben szövetkezetek, nagyvállalkozók) veszítik el mostani kedvezményezett helyzetüket, akkor azok nyúlnak a demonstrációs tábláért.
Ráadásul az állattartó telepek többsége cég, vagyis valamilyen vállalkozás birtokában van. Az pedig, isten bocsá', még az is lehet, hogy külföldié. Az elmúlt öt évben ebben a szektorban gyökeres - méghozzá piaci alapú - tulajdoni átalakulás ment végbe: igen, ne szégyelljük leírni, a hazai telepek környékén megjelent a hosszú távra tervező befektetési tőke. Csak a mi környékünkön tudok hat olyan volt szövetkezeti gazdaságról, amelynek leromlott istállóit pénzügyi befektető vette meg, és egyik-másik (persze komoly felújítás után) ma már némi hasznot is hoz. Van persze, akinek ez nem tetszik, finánckarvalyokat, dögre lecsapó pénzkeselyűket emlegetnek, elfelejtve, hogy az üres ól igazából senkinek sem jó.
Az is tény viszont, hogy ingoványos terepen akar a kormányzat gereblyézni, ha e telepeknek földszerzési előnyt ad. Nagy kérdés, vajon a választási időszakban marad-e bármi szerepe a gazdasági logikának.