Új istenség a láthatáron?

Amikor először olvastam bele a CBA vállalati dalába, rögtön tudtam, hogy megosztom az élményt olvasóimmal. Íme egy rövidke részlet: "Vásárlóink száma igen nagy, / És egyre csak bővül. / Ha többen leszünk, az nem nagy baj, / Annak mindenki csak örül."
A Magyar Külkereskedelmi Bank himnusza sem akármi, különösen a refrénje tetszetős: "MKB, MKB, MKB, / Érzem, itt a helyem. / MKB, MKB, MKB, / legyünk, ha gondolod, / de csak, ha / gondolod, / egymásé." Mi ez a refrén, ha nem elcsent parázs a szerelmi szenvedély tüzéből. Ne mondja senki, hogy egy bankot nem lehet szerelemmel szeretni! Elvégre a pénzszámláló gép pörgése felérhet kedvesünk nyelvének forgásával. És miért ne kelhetne versenyre pár előnyös kamatláb párunk lábával?
A Pest Megyei Közútkezelő dala is "gyöngyszem": "Dolgoznunk kell akkor is, ha beborul az ég, / Besüpped lábunk alatt a sár, a hó, a jég. / Előttünk a messzi bércek, göröngyös világ." Elmélyedve a szöveg értékeiben, egyszer csak felcsillámlik a rejtett vágy, ami nem más, mint a határon túli terjeszkedés. Erre a "messzi bércek" kifejezésből következtethetünk. A cég haladási irányát a Kárpátok égbe nyúló csúcsai szabják meg.
Saját himnusszal dicsekedhet a Pest Megyei Temetkezési Vállalat. Személy szerint ugyan még nem sikerült hallanom, de egy bátor, életigenlő himnuszt képzelek el, amelyben bár utalás történik az elhíresült hamleti sírásó kissé lehangoló mélyfilozófiájára, ugyanakkor egy lendületes refrénnel előre tekint a sokat ígérő, céges jövőbe. Belehelyezkedve a megismert himnuszok hangulatába, én például ilyen refrént írnék a temetkezési vállalatnak: "Hej, haj, halihó, / Nyugodj nálunk, / hullajó!"
Aki ad magára, himnuszt akar. Rákosi Mátyás is mindenáron újat akart íratni. A legenda szerint Illyés Gyulát, a költőt, és Kodály Zoltánt, a zeneszerzőt környékezte meg, de hiába. "Minek új himnusz? - kérdezte Kodály. - Nekünk jó a régi is."
A vállalati himnusz a multik találmánya, de a példa ragadós, a kisebb cégek kezdik ugyanazt csinálni, mint a mamutcégek.
Mi a hasonlóság a diktátorok és egy világcég vezető menedzsere között? A kizárólagosság. Szeretik, ha alárendeltjeik nagyjából egyféleképpen gondolkodnak a világról. (Bár az ideológiai különbségek vitathatatlanok.)
Tavaly márciusban így fogalmaztam a Szabad Föld hasábjain: "Aligha tévedhetünk, ha azt állítjuk, hogy minden világcég igyekszik megteremteni a maga hazáját, saját zászlóval, márkajellel, hűségkötelezettséggel, a kötődés eszméjével, legendákkal, a minőségre kihegyezett rátartisággal, saját biztonsági szolgálattal. Sőt vannak hőseik is: ők a sikeres menedzserek. Ám mindez mélységesen hamis, mert kizárólag a haszon gyarapodását tartja szem előtt. A haszonkulcsok, az érdekkapcsolatok világa ez, a beárazható hazáé." Már akkoriban feltűnt, hogyan sajátítja ki, alakítja át a nagyvállalat a hazához, nemzetállamhoz kapcsolódó jelképeket, értékeket. Igaz, a céges himnuszokról még nem tudtam. Mi várható jövőre? Talán megszületik valamelyik multi propagandafőnökének agyában a gondolat, hogy nyitni kellene a vallási területek felé. Felhasználhatnák például a teológusok azon állítását, miszerint mi, emberek, isten képmásai vagyunk. Elvégre, ha a cég feltűnhet úgy, mint otthon, haza, állam, akkor miért ne tűnhetne fel istenként, következésképpen az alkalmazottak miért ne lehetnének az új istenség képmásai?
Meglehet, már dolgoznak az eszementség részletein...