Ünnepi hangulatban

A beszámoló megemlíti azt is, hogy a "vásári sokadalom gyakran és mindig ünnepi hangulatban kereste fel az alkalmilag felállított csapszékeket, s ott magát olykor igen csapongásnak is engedve múlatta napestig az időt". Hát igen, az jó időszak volt: kiépültek a budapesti villasorok, próbajáratát tette éppen az első pesti földalatti vasút az Andrássy út alatt, és az úgynevezett közélet legkülönbözőbb helyszínein - kávéházakban, kaszinókban, szalonokban - a felpezsdülő élet, a magát valóban "csapongásnak is engedő" szolid jólét számos jelét tapasztalhatta meg a járókelő.
Ezt azonban derékba törte a világháború. De a szomorúság - akárcsak az élet - sohasem örök: a harmincas évek elején az említett lap másik munkatársa, Rajnai Aladár már a nagy írót, Karinthy Frigyest kísérhette végig a standokon. Nem felejtette el megemlíteni, hogy a híres "kóstolgató" (a zseniális és akkori "médiasztár" humorista a piacok kedvence is volt: rendszeresen végigízlelgette az összes árus portékáját, akik egymással versenyezve ajánlották neki legszebb árujukat) gyomorbántalmakra panaszkodott, és "szinte alig csipekedett".
Aztán megint lángba borult a világ, de ez az OMÉK hagyományát lerombolni nem tudta. Bár volt néhány éves szünet, a hatvanas évek végétől a nyolcvanas évek közepéig a nemzeti büszkeség egyik legfontosabb állomása volt a kiállítás: a kötelességszerűen mosolygó, de belül mélyen irigykedő szocialista táborbeli "barátaink" kisebb-nagyobb rangú tisztviselői előtt a valóban nemzetközi szintre ért agrártermelés helyzetét mutathattuk be. Akkor a magyar kormány számára nélkülözhetetlen dollárbevétel egyik legfontosabb eszköze mutatkozott be (számos üzlettel az esemény után), és a szükséges pénz számolgatásakor nem volt szűkmarkú az állam.
A modern piaci világ viszonyai között napjainkban egy másféle kiállítást kell megszervezni. Bár a szervezés hátterében most komoly állami támogatás (bő hétszázmillió forint) áll, a rendezvénynek egyszerre kell a kiállító cégeknek is hasznos üzleti-szakmai fórummá és magát az ágazatot százezrek előtt népszerűsítő "bulivá" válnia. A szervezők ezen vannak, s reméljük, sikerül is összehozniuk az ágazat érdekét is szolgáló két célt.
Az ugyanis egyáltalán nem baj, ha a szakma oly sok nehéz év után, immár európai polgárként (már rég elhunyt kollégánk szavait kölcsönvéve) "magát csapongásnak is engedve" s "oldott hangulatban" beszélget majd arról, hogyan is tovább. Erre az OMÉK biztosan alkalmas helyszín.