60 éve mindenki lapja

Hatvan év - nagy idő. Mennyi minden történt ezalatt. Legidősebb olvasóink még emlékezhetnek az első Szabad Földre, melynek fejléce alatt ez állt: "A Magyar Kommunista Párt földmíves hetilapja". Szabad Földön előre! című beköszöntő vezércikkében Nagy Imre, a földosztó földművelésügyi miniszter (a későbbi mártír miniszterelnök) ezt írta: "A fő feladat most abban áll, hogy megszilárdítsuk a paraszti földtulajdont, a beléje vetett bizalmat és hitet. Minden új birtokosnak szentül meg kell győződve lennie arról, hogy a földet örök tulajdonba kapta, amit tőle senki el nem vehet. De ugyanilyen bizonyosnak kell lenniök a 200 holdon aluli kisgazdáknak is arról, hogy kíméletlenül visszaverünk minden kísérletet, bárhonnan jöjjön is, amely birtokaikban háborgatni akarná őket."
Nagy Imre bizonyosan hitt abban, amit leírt, ezt példázza szembefordulása Rákosival, '56-os szerepvállalása, halála. A földmíves népre, a parasztságra azonban, amely akkor még az ország lakosságának ötven százalékát jelentette, súlyos megpróbáltatások vártak. Ezek folytatódtak az ötvenes évek végén a téeszesítéssel, amikor sokan veszni látták egész életük munkáját, értelmét.

Nem mondható, hogy a Szabad Föld heves ellenállást tanúsított a létét meghatározó hatalommal szemben, de szerkesztői túlságosan jól ismerték a falut ahhoz, hogy minden maszlagot bevegyenek. Felmondta a lap a kötelező leckét - mert nem tehetett mást -, leleplezte a kulákokat, harcolt a kupecek ellen, bemutatta a reakciós papok "igazi" arcát, ábrázolta a "Tito-fasiszták" mesterkedéseit. Buzdított a békekölcsön-jegyzésre, a beszolgáltatások túlteljesítésére, a gyapot, a citrom s még ki tudja, hányféle csodanövény termesztésére. Közben azonban igyekezett hangot adni az olvasók panaszainak, amelyek olykor zsákszámra érkeztek. Igaz, ezek később inkább már csak a pártközpontnak küldött hangulatjelentésekben kaphattak helyet, az újság hasábjain csak a szelídebbek jelenhettek meg. Mégis ilyen leveleket hozott a posta: "Ne higgyük, hogy az Isten egyedül elégséges valamennyi bajunk gyógyítására. Kell hozzá a Szabad Föld is."
Gyenes Antal, Kállai Gyula, Nagy Imre, Szabó Pál, Fehér Lajos, Szentkirályi János - ők voltak az ötvenes években a Szabad Föld vezető szerkesztői. Olyan kiváló munkatársakkal, mint Urbán Ernő, Dobozy Imre, Sipos Gyula, Teszkó Sándor vagy a nemrég, 96 esztendősen elhunyt Dancs József. S ne feledkezzünk el Buga Lászlóról, azaz Buga doktorról vagy a később a laphoz került Bajor Nagy Ernőről, akik csakhamar hallatlanul népszerűvé váltak.

A hét esztendeig, 1947-től 1954-ig tartó Fehér Lajos-korszak után 17 éven át a közkedvelt, nagyon művelt, jó humorú Szentkirályi János állt a lap élén. Főszerkesztői működésének második fele egybeesett azzal az időszakkal, amikor Fehér Lajos miniszterelnök-helyettesként nagy hatással bírt az agrárpolitikára, a mezőgazdaság, a falu sorsára. A nagyüzemi gazdálkodás előnyeinek ecsetelése mellett a háztájiról is egyre gyakrabban esik szó, előbb csak mint átmeneti állapotról, aztán - inkább már a hetvenes években - mint olyasmiről, ami a közös gazdasággal jól megfér.
Ekkor már - 1971-től - Eck Gyula a Szabad Föld főszerkesztője. Szentkirályi János után újabb közszeretetnek örvendő vezető, aki - kihasználva, hogy a központi gyeplőszár lazul - a nyolcvanas években a minimálisra csökkenti a protokollt, a száraz közleményeket a lapban, s az évtized közepére színes, okos, emberarcú újsággá teszi.
A Szabad Föld példányszáma 1986-ban eléri a 620 ezret, aztán három év alatt 758 ezerre emelkedik. A múlt őszinte feltárásának, a szembenézésnek az időszaka ez, s a hité, hogy minden jobb és igazabb lesz ezután.  Határtalan bizalom alakul ki lapunk körül.

Ezerkilencszázkilencven tavaszán bekövetkezik a privatizáció, a Szabad Föld önállóvá válik, neve mellé odakerül: "Független társadalmi és családi hetilap". A Szabad Föld Rt. társasági szerződésében az alapítók rögzítik: "A szerkesztőség (...) működése során egyetlen párt érdekeinek szolgálatában sem áll...". Május 15-i vezércikkében Eck Gyula leszögezi: "Egy olyan nagy példányszámú lap, mint a Szabad Föld, nem lehet senkié, csak mindenkié".
A rendszerváltozás után azonban nem mindenben úgy alakulnak a dolgok, ahogy olvasóink s mi reméltük. A falu, a vidék súlyos gondokkal küszködik, sok a bizonytalanság. Nem kerüli el ez lapunkat sem, akad többségi tulajdonos, amelynek a társasági szerződés szelleme smafu. Függetlenségi harcunkat azonban ekkor még - a kilencvenes évek első felében - siker koronázza, a lap újra megerősödik, 1996-ban elnyerjük a Pulitzer-díjat.
Később mégis bekövetkezik, amitől tartunk, 2000-ben politikai szócsővé válik a Szabad Föld. Legjobb újságírói közül többnek felmondanak, akad, aki ebbe belehal. Kettőezerhárom őszéig tart ez az időszak...

Lapunk jelenlegi kiadója, a Szabad Lap Kft. jól tudja: a vidék családi hetilapja valóban "nem lehet senkié, csak mindenkié". Mi, a szerkesztőség tagjai pedig emlékezünk arra, amit egyik laptársunk írt rólunk tíz esztendővel ezelőtt, ötvenéves jubileumunkon: "A Szabad Föld mint a vidék hagyományosan legnépszerűbb hetilapja - átélve a történelem viharait - immáron több mint fél évszázada az eligazodás támpontja megannyi családnak, különösen a falvak, tanyák népének. Sok helyütt jószerivel az egyedüli újság, amelyet írni, szerkeszteni és kiadni különös tisztesség és felelősség."
Azon vagyunk, hogy megfeleljünk ennek ma is.

Egy születésnap margójára
A Szabad Föld 2004-ben ünnepelte a 60. évfolyamát, és ebben a hónapban ünnepli a 60. születésnapját. Az ország egyik legnagyobb múltú hetilapja, e fényes ünnepek ürügyén, éppen a napokban tartott egy kicsit szerényebb, de azért bensőséges megemlékezést: lassan két éve annak, hogy új tulajdonos és új kiadó vette át a Szabad Föld irányítását.

Fő elhatározásunk az volt, hogy "kézen fogjuk" az időközben kissé magára hagyott hetilapot, új fejezetet nyitunk a hatvanesztendős lapóriás újságpapírra nyomtatott történetében. Megkezdjük a Szabad Föld modernizálását; új stílust, új rovatokat, új mondandót teremtünk, hiszen a "vidék lapjának" immár a harmadik évezred sajtójával kellett felvennie a versenyt.
Reméljük, Önök is úgy látják, hogy ígéretünket beváltottuk. Ez év januárjától új formátumban, új arculattal, megújult melléklettel került olvasóihoz a Szabad Föld. Az újság nemcsak nagyobb, hanem színesebb is lett, hála a megváltozott nyomdatechnikának. Megváltozott a műsorújság is: most már egy magazin formájú és minőségű programújságot tartalmaz a Szabad Föld.
Megteremtettük a lap működéséhez elengedhetetlenül szükséges hátországot: az újságnak lett hirdetése, marketingje, reklámja, kampányai, s egyre többet törődtünk a terjesztés gondjaival is. Egy sor akciónak örülhettek olvasóink ebben az évben, a Szabad Föld felélesztette egykor nagy sikerű országjárását, megjelentünk falunapokon, szponzoráltunk versenyeket, vetélkedőket, az újságot kézbe vehetik az intercity járatok utasai. Akcióink sorában a legnagyobb visszhangot a hatvan hektár termőfölddel díjazott Földindulás játékunk váltotta ki. Beküldött leveleik tanúsága szerint több mint hetvenezren vettek részt az eddig egyedülálló játékban, amelynek végén hatan kaphattak az általuk kiválasztott vidéken tíz-tíz hektár földet.

Úgy hisszük: a lap ismét elfoglalta régi tradícióihoz méltó helyét a hazai lappiacon. S tette ezt annál is inkább, mert továbbra is vezeti az előfizetői listát: a Szabad Föld rendelkezik az ország legnagyobb - közel 130 ezer nevet tartalmazó - előfizetői névsorával! Azt szeretnénk, hogy ez az ünnep ne csak a miénk, szerkesztőké, kiadói dolgozóiké, hanem mindannyiunkké, vagyis az Önöké is legyen.
Tartsanak velünk a következő hatvan évben is!

{p}
ARCKÉPCSARNOKUNK


Nagy Imre




Szabó Pál




Fehér Lajos




Eck Gyula




Major Lajos




Annus József




Sipos Gyula




Urbán Ernő




Dancs József




Leskó László




Varga S. József



Nézem a képeket. Nagy Imréét, Szabó Pálét, Fehér Lajosét, Urbán Ernőét, Sipos Gyuláét, Szentkirályi Jánosét. A Szabad Föld egykori fő- és felelős szerkesztői, főmunkatársai - a lap halottai. Amikor 1986-ban a szerkesztőség belső munkatársa lettem, fotóik bekeretezve már ott függtek a falon. Nyolc év telt el, amikor melléjük került Eck Gyuláé, aki talán minden idők legnépszerűbb szerkesztője volt, s a legtovább, huszonhárom évig állt a lap élén. S itt vannak azok, akik már 2000 után mentek el: Leskó László, Varga S. József, Dancs József. Az eltávozottak tablója korántsem teljes; csak akiket magam is ismerhettem, azok közül hiányzik Szegő Lajos, Söptei János, Sárdi Ferenc, Teszkó Sándor, Ari Kálmán, Körmendi Lajos, Fuchs Istvánné Ancsa képe. Akadt, aki csaknem száz évig élt, másnak alig több mint ötven jutott.
Mennyi emlék fűz hozzájuk, s mindazokat, akik még dolgoztak velük! Beszélgetéseké, vitáké, a friss lapszámoké, amelyeket együtt vettünk kezünkbe, egy-egy pohár boré. Találkozásoké és búcsúzásoké s az utolsó szavaké, amelyekről akkor még nem tudtuk, hogy a végsők.
Néznek ránk a képekről az arcok, követnek bennünket a tekintetek. Elkísérnek, velünk vannak fénykép nélkül is.Imre bácsi, drága Gyula, Jóska, Laci, Jóska bácsi, s ti, többiek, mindannyian. Figyeljetek, vigyázzatok ránk együtt, odafenn!