Most bosszút álltak a hegyek

Szünetet tart a lelkész, úgy folytatja.
- Ezért vagyunk mi is itt, kedves testvéreim. Hogy együtt sírjunk veletek bánatotokban.
Gyakorlott prédikátor Ditróy Csongor, a hatás nem marad el, szem nem marad szárazon. A padsorok telve, igaz, nemcsak helybéliekkel, hanem vagy harminc-negyven lelkésszel. Hasonló öltözetben ők is, mint a prédikáló társuk, ám senki sem botránkozik meg. Sőt.
Napközben romot takarítottak, most, este a lelket tartják a falu lakóiban. Nem először azóta, hogy áradat szakadt a székelyföldi Nyikómentére és környékére.
Az első sorban Osváth Jolán ül, feketében, amikor a templomba lépek, ismerősként bólint felém. Alig néhány órája jártam nála.
- Földön járó ember ilyent ne érjen - tördelte a kezét, amikor a portájára léptem. - Percek alatt zabolátlanná vált a Nyikó. Amikor hallottam, hogy jön a nagy víz, szaladtam menteni a majorságot - mutat az udvaron kapirgáló tyúkokra. - Alig néhány maradt belőle. Még az a szerencse, hogy a tehen nem jött volt még be.
Az udvaron heverő szárad. Mögötte a ház fala az ablak felső szintjéig mocskos. Odáig emelkedett a víz.
- Láttam, vágtat egyre veszettebbül, menekültem befelé. De jött utánam oda is - vezet a házba.
A szobában a bútorok középen, a padló felpúposodva, a mennyezet megbontva.
- Fenn ült a két lányom a két kicsivel a rakott kályha tetején, a víz meg egyre csak emelkedett. Nem tudták meddig, féltek, ott fulladnak a gyerekekkel. Késsel kaparták le a vakolatot, aztán a puszta kezükkel szakították ki a deszkát.
Este hat felé érkezett az ár, éjfélig nem is csillapodott.
- Sötétség volt, koromsötét, mi meg csak vártuk az ár vonulását. A végén a kályha be is szakadt, attól féltünk, szétesik az egész.
Éjjel kettőkor végre emberi hangokat hallott az utcáról.
- Járták a férfiak végig az utcákat, nyakig vízben, kiabáltak be a házakba: éltek-e?. Reggelre lement az ár, s jöttek a rokonok a szomszéd falvakból segíteni. De legalább annak örvendek, hogy temetnünk nem kellett.
{p}
Tizenhat áldozat
Az Osváth családnak nem, ám aznap, augusztus 23-án tizenhat áldozata volt a felhőszakadásnak.
Közülük három Farkaslakán.
Alacsony férfi álldogál az udvaron, fején a magas, szinte karimátlan székely szalmakalap, ő Jakab Márton. Nehéz beszédű, s a szavamat sem érti először.
- Az édesanyánk, te, azt akarja tudni... - szól rá testvére, Simon.
- Hát, ahogy jött a víz, rendeztem az állatokat, aztán szaladtam érte a nyári konyhába. Kilencvenhárom éves volt szegény, emeltem ki az ágyról, mennék fel a lépcsőn, de kapja ki az ár a kezemből, sodor engem is. Az ereszbe kapaszkodtam, a szomszéd házéba, úgy menekültem meg - mutat a tetőre.
Gyűlnek körülöttünk az utcán, magyaráz a szomszéd asszony is már.
- Szegény Erzsike néni, sikoltott, aztán ragadta magával az ár.
Két kilométerre találták meg másnap, Nyikómalomfalván.
- Valami kis segítséget, ha kapnánk - szól közbe a szembe szomszéd. - Úgy halljuk, tele van a sportcsarnok ruhával.
- Mit akarsz te, hozzád nem is ért az ár - ripakodik rá egy másik asszony a körből.
- Na, nem azért, csak ha volna.
Segítség van, érkezik Magyarországról is.
Az utcán négy-öt férfi nézegeti a Nyikó rombolását. Hódmezővásárhelyről jöttek, több millió forinttal.
A polgármesteri hivatalban Pusztavám első emberével akadok össze, hozta községe adományát. Alig ülünk le beszélgetni, szolnoki baráti társaság érkezik, több busznyi adománnyal.
- Kilenc órát várakoztattak a határon, el ne felejtsd megírni - köti a lelkemre egyikük.
Előttük két egyetemista fiú ugrott be búcsúzni. Az áradás hírére kerekedtek fel, s segédkeztek egy hétig a fertőtlenítésben.
De érkezik segítség Romániából is. Nemcsak az unitárius lelkészek, hanem szinte valamennyi környező település munkabíró lakói takarítják a romokat.
Öregember ballag lefelé a Sáros utcán, a Nyikó mentén. Csíkból indult még előző nap.
- Ismerősömhöz jöttem - emeli a kalapját. - Nem láttuk egymást már vagy húsz éve, de most hallottam, mi történt, gondoltam, segítek.
Batyujában három liter olaj és három kiló cukor.
A rombolás mindenütt szembetűnő, de Farkaslakán különösen az, talán, mert itt a Nyikó két házsor közé szorult. Partján töméntelen szemetet rakott le, de maga a víz már csak az iszapot cipeli magával szüntelen, nem hiába nevezik a patakot szőkének.
Az egyik udvaron asszonyok feketében. Mellettük romrakás.
- Kinn voltam éppen a hegyen - lép elő egy fiatalember, Fancsali Zoltán -, amikor látjuk, nagy baj lehet, a víz kocsikat görget az oldalból. Mire leértünk, már elsodorta a hidat is, nem tudtunk átkelni rajta. Egy tömbház tetejéről láttuk, ahogy csuklik össze a házunk. Beton villanyoszlopot vágott neki a víz.
Csak másnap reggel tudták meg, hogy édesanyjuk és a sógornője a ház padlására menekültek. Mindketten odavesztek.
- Azok a friss sírok a temető bejáratánál az övék - mondja a férfi.
- Édesapja hogy viselte?
- Visszament a boksákhoz, fel a Kalonda-tetőre. Azt mondta, jobb neki ott, legalább nem látja, mi történt. Meg a boksákat sem lehet magukra hagyni.
Ami a szomszédos Korondnak a fazekasság, az Farkaslakának a faszénégetés. Évszázadokon keresztül duzzogott a tűz a boksában, ahogy a falu híres szülötte, Tamási Áron írta, nem is igen maradt fa a környező hegyeken, legfeljebb a tetejükön. Ma ismét ott duzzognak a boksák, a faszénnek jó a piaca, szállítják szerte Európába.
A Nyikó másik oldalán villanyoszlop, tetején szerelő, munkájukat fiatalember figyeli, Miklós László.
- Jövő hétre készen lesznek, ígérték - bizakodik.
Meséli persze ő is a történetét, miképpen akarta megfogni a vizet pallókkal, akkorákkal, amilyeneket korábban meg sem bírt emelni - amíg az összest fel nem kapta a víz. Az utolsót mérgében belevágta a vágtató árba.
{p}
Ha nem hagytok erdőt...
A házán tábla, látom, az autószerelésből szerzett jövedelmét vendéglátással egészíti ki.
- A napokban vitatkoztam éppen egy erdésszel - meséli. - Mondtam neki, ha nem hagytok erdőt a Hargitán, nem jönnek majd a vendégek.
- Vágják nálunk is - bólogat a villanyszerelő, aki a társának adogatja a szerszámokat. Gyimesből érkezett.
Magyarországi házaspár lép az udvarra, kislánnyal. Járják a falut, de nemcsak nézelődnek, pénzt is hoztak egy-két rászorulónak.
- Még most sem alszunk itthon - folytatja Miklós László.
- Pedig lehetne az emeleten... - jegyzem meg. - Ahogy látom, azt nem érte az ár.
- Lehetne, de nem tudok. Egyszerűen nem tudok elaludni, mindig a víz zúgását hallom, akármilyen fáradt vagyok is.
- S nem fél, hogy kifosztják? - nézegetem a zárhatatlanná vetemedett ajtókat.
- Sötétedés után rendőrök járőröznek a faluban. Az első éjszaka fogtak is fosztogatókat, azóta nyugalom van.
A villanyszerelő továbblép, indul a következő oszlophoz.
- Jövő hétre kitakarítunk - néz utána a férfi -, aztán jöhetnek a vendégek. Kérdezte egyikük, aki szeptember közepére foglalt szállást, hogy segíthet-e valamiben. Abban, hogy nem mondod le az utat, válaszoltam.
- Most már csak csörömpöl az alján a víz - mutat a Nyikóba Tófalvi György. - De ha akkor látta volna...
A testes öregember Nyikómalomfalva határában lakik. A települést talán éppen arról a több száz éves alkalmatosságról nevezték el, amelyet darabjaira szedett az ár. Valamikor a víz ereje őrölte a búzát, utóbb villany hajtotta.
- Nem tudtam kiigazodni a Nyikó járásán, igaz, nem is tanult mesterségem a molnárság. Egyszer sok volt benne a víz, egyszer kevés. De ennyi sohasem - törli a gazda a szemét. - Korábban is többször elöntött, gondoltam, szabályozni kellene. Volt egy kis kapcsolatom odafenn, öt kanyart vágattam le róla. Nem is öntött ki, egészen mostanáig. Most viszont...
Nem fejezi be a mondatot, nem bírja.
Nemcsak a malmát vitte el, hanem az állatai egy részét is, teheneket, disznókat. Lova viszont megmenekült.
- Reggelre csitult az ár - szedi össze magát -, de sokáig nem mertem megnézni, mert ha baja esik az állatnak, azt nem élem túl.
Vitte a víz a csűrt is, helyén nyolcan-tízen csákányozzák a törmeléket. A rokonság a szomszédos falvakból, amelyeket nem ért kár. Már másnap reggel megérkeztek, s azóta felváltva segédkeznek.
A patak partján hatalmas gerenda, félig a vízbe lóg.
- Ezt is érdemes volna megmenteni - jegyzem meg.
- Nem lehet még.
Nem értem.
- Ember nem tudja mozdítani, csak ló. De most ellett, s utána kilenc napig nem lehet ilyesmire fogni, ártana neki. Jó állat, könnyen fogan. Még a tavaszon megkergette a mén. Aztán utol is érte... - teszi hozzá.
Arcán most először mosoly.
{p}
Bellácska
A legalsó település, amit az ár ért, Siménfalva. Augusztus 23-án itt felhőnek hírét sem látták.
- Papa, hadd menjek én is veled! - kérlelte Tánczos Lajos állatorvost az unokája, Izabella.
Beteg állathoz tartott éppen, amikor a rendőr szólt neki, hogy átszakadt a tordátfalvai gát. Szinte hihetetlen, hiszen ragyog a nap, bár, valóban, ki tudja, hogy a hegyek mögött mekkora lehetett az égszakadás. Mindegy, indult, megnézze, nincs-e szükség segítségre.
- Nem gyereknek való az, Bellácska.
- De papa...!
- Na, jól van, ülj hátra.
Úgyis olyan ritkán látja. A fia benn lakik Székelykeresztúron, amúgy meg Németországba jár dolgozni, mint annyi székely fiatal.
A négyéves lányka ragyogó arccal pattant az ülésre.
A gátnak azonban kutya baja, mit beszél ez a rendőr? Ekkor csörrent az állatorvos telefonja, siessen vissza, otthon készül a baj, Kobátfalván már tarol a Nyikó.
- Maradj itt, Bellácska, mindjárt jövök - állította le a kocsiját a templom előtti emelkedőn - előbb apa kocsiját beteszem a garázsba, hogy be tudjak állni magam is.
Házuk talán harminc méterre. Alig lépett az udvarába, amikor az utcán hullám vágtatott, két és fél méteres. Megérkezett a Nyikó.
- Bellácska! - vágott bele, de hiába, már nem volt átjárás a templomhoz. A víz ellepte az udvart, menekülni kellett a lakásba. De jött oda is utána, ajtón, ablakon. Éppen csak a nyolcvanéves anyósát, paralízises sógornőjét sikerült a padlásra menekítenie.
A víz meg nem akart szűnni, hömpölygött szakadatlanul az utcán. Éjfél után tudott csak üggyel-bajjal a templomhoz gázolni. A kocsi a tér sarkában, felborulva, összelapítva, rajta egy másik autó.
Izabella sehol.
Két napra rá találták meg a holttestét öt kilométerrel lejjebb, Rugonfalva határában, az akácosban.
- Sosem tudjuk meg, hogy kiszállt-e a kocsiból, vagy benne fulladt, s később sodródott el. Csak az biztos, hogy az ablak le volt húzva.
Az állatorvos udvarán üldögélek, itt eleveníti fel az eseményeket. Arca kemény, tartja magát. Kezében az óvodában készült fénykép, Izabella a bátyjához hajtja a fejét.
- Semmink sem maradt, a temetésre is úgy kellett vennem egy rend ruhát. De bánnám is én, csak Bellácskával ne történt volna baj.
Hátrább kerülünk, a pajtát mutatja, egyetlen hízó árválkodik benne. Ló, tehén fulladt meg mellőle.
- Hát ez meg hogyan maradt meg? - nézek az állatra.
- A tehén ki volt kötve, s amikor ellepte a víz, annak a hátára állt s tartotta ki a fejét.
A pajtában lexikonok, szakkönyvek száradnak.
- Tűzifám sem maradt semmi télire - mutatja a helyét. - De meg is bosszulták a hegyek, hogy az ember elrabolta az erdeiket.
A szénégetők jutnak az eszembe, említem is az állatorvosnak.
- Irtják ők is, de az régi történet. Az utóbbi tizenöt évben viszont a Kárpátokban mindenfelé tarolnak, most pedig, amikor végre megtalálták az erdők új tulajdonosait, végképp nincs kímélet - parázslik a hangja. - Régen azt mondták, vágj ki egy fát, s ültess helyette hármat. Ma meg? Mindenki magának szabja a törvényt. Öregek kaptak egy-két hektárral, lábon eladják a fát róla. Csak itt, Siménfalván három gáter szabja a gerendát.
- De ekkora esőt az erdő sem tudna megtartani - jegyzem meg.
Alig két óra alatt 120-130 milliméternyi eső hullott a nyolc-kilenc kilométer hosszú, három-négy kilométer széles völgybe.
- Nem is gondolom, hiszen kilenc patak ajándékozza meg vizével a Nyikót. Viszont lassította volna, annyi bizonyos. S ha ugyanennyi víz lassabban folyik le, nincs tragédia. Vagy nem akkora.
Kövér, nagydarab ember néz be a pajtába, vizslat egy pillanatra, de aztán az állatorvost keresi a szemével.
- Doktor úr, nagy eset történt.
Az állatorvos ránéz, ugyan mi újat tudna neki mondani a szomszéd.
- Megvan a süldő - mondja lassan, várva a hatást.
A férfi elkerekíti a szemét.
- Kilenc nap után? Hisz ez csoda.
- Csoda bizony. Kinn találták meg a határban, nem is messze ide. Szegény már egészen elvadult, alig bírtam befogni. Jöjjön, nézze, nincs-e valami baja. Úgy látszik, mégiscsak vágunk karácsonyra.