Munkabér plusz áfa

Szótári értelmezés szerint az "adó alatt minden oly közvetlen vagy közvetett szolgáltatást értünk, melyet az állam vagy valamely más adóztatási joggal bíró közjogi személy (törvényhatóság, világi vagy egyházi község) szükségleteinek fedezése céljából egyenlő és általános szabály szerint követel tagjaitól". Tehát: egyenlő és általános szabály szerint.
Szép és fennkölt elv - kár, hogy csak ritkán érvényesül. Hazánkban a politikai babrálgatás egyik kedvenc terepe az adórendszer átalakítása. Főként így, választás környékén sorjáznak az adócsökkentési ígéretek, de valóságosan valamiképpen soha nem történt semmi.
A politikusok a személyi jövedelemadót emlegetik, ha újabb híveket akarnak maguknak szerezni. Pedig ez csak egy - és arányaiban folyvást csökkenő - tétele az adóbevételeknek. Meg aztán lássuk tisztán: a rendszerváltozás utáni években a ténylegesen munkát végző állampolgárok legalább harmadrésze gyakorlatilag kivonta magát a személyi jövedelemadó fizetési kötelezettsége alól: vállalkozást alapított, és onnantól kezdve egész megélhetése könyvelési és elszámolási ügyeskedések sorozatából állt. Tudok olyan tetőfedő brigádról, amelyben minden "dolgozó" egy gazdasági társaság. Tehát nem Kovács János ácsmester mászkál az ácsolatok között, hanem a Kovács Bt. ügyvezetője. A cég egyszerűsített vállalkozási adót fizet a "fővállalkozótól" kapott szerződéses díj után (plusz áfa), s az ügyvezető saját magát alkalmazza. Ez történik forma szerint, a valóságban egy évek óta együtt dolgozó brigádról van szó, ahol egy főnök (ő a valódi vállalkozó) irányításával az alkalmazottak elvégzik a rájuk bízott munkát. Régen ezt munkaviszonynak nevezték, ma cégek közötti szerződéses megállapodásnak. A korábbi rendszerben volt évi szabadság meg betegállomány, az újban nincs - aki (pontosabban: amelyik "cég") nem jön dolgozni, az nem keres pénzt. A főnök széttárja a kezét: "Tartanám én "bruttón" a srácokat, de a mai vállalási díjakból képtelenség kézbe adott százezer forintot legálisan kigazdálkodni, mert ezután csaknem hatvanezret kellene fejenként befizetnem az államnak. Nem megy."
Az is igaz persze, hogy ebben a rendszerben is van "adótartalom", hiszen a melósok saját betéti társaságukban a minimálbér után fizetnek járulékot, pontosabban az evát fizetik. De meggyőződésem, hogy valódi munkáltatói viszony ilyen formában sokáig nem működhet.
Ahhoz, hogy az ácsok ismét "dolgozók" lehessenek, az egész adórendszert kellene megreformálni. Ezt minden politikai erő hosszú évek óta ígérgeti, de helyette néhány százalékos szja-csökkentésekről szól igazából a nóta, ennyit pedig meg sem érzünk. A gyerekek után járó adókedvezmény szép intézmény (az egy- és kétgyermekes családok most sóhajthatnak: volt), de az egész semmi ahhoz képest, amit ma egy nagycsalád fenntartása felemészt, ráadásul csak akkor vehető igénybe, ha elég magas az apuka vagy anyuka bevallott jövedelme. Ügyeskedünk tehát.
Ahhoz, hogy a helyzet változzon, valódi adóreformra lenne szükség, de ettől, valamiért, minden kormányzó hatalom ódzkodik. Ami van, az ugyanis valóban nagyon sok polgártársunknak jó. Nincs ebben semmi bűn: a rendszer maga sodorja ilyen helyzetbe a "munkavállalók" jó részét. Közben a csendes többség - köztük a foglalkoztatók zöme - fogát szívva adózik, a többiekhez képest aránytalanul magas terhet viselve. Hol van itt az "egyenlő"? Hol az "általános szabály szerint"?
Két-három százalékok meg járulékbabrálások helyett a valós helyzettel kéne végre szembenézni, de mielőbb. Mindannyiunknak könnyebb lenne az élete.