Nem tűnt el a szántó, csak gyeppé alakult

Sárgára meszelt, hosszú, keskeny parasztház. Akkor építették, amikor a most benne egyedül élő Mariska néni született. A közeli Nagykanizsán lakó fia és lánya - apjuk halála után - biztatták, költözzön be hozzájuk. Ám ő csak ennyit válaszolt: "Én innen nem menek el sehova!" A konyhába lépve rend és tisztaság fogad. Meg egy megejtően esdeklő felirat a falvédőn: "Az én jó Istenemet könyörögve kérem, hogy a kedves családomat minden rossztól őrizze meg nékem." Hiába a kívánság, az utóbbi években történteket nehezen bírja Tóth Gergelyné. Úgy érzi, kisemmizték, elvették, eladták a 115 aranykoronányi szántóját.- Öregek, betegek voltunk a férjemmel, amikor a kilencvenes évek elején a földeket is elérte a változás - emlékszik vissza. - Nem tudtuk, mi zajlik körülöttünk, de az uram azt mondta, maradjon a szántónk a közösben, mi már nem tudjuk megdógozni. Azt hittük, kimérik, de nem szóltak semmit, hogy kérvényezni kell vagy valami. Kaptuk is a bérleti díjat egészen 2002 nyaráig.
A Becsehelyi Mezőgazdasági Szövetkezet - ehhez tartozik a kis zalai falu, Rigyác határa is - 2002. július 31-én értesítette Tóth Gergelynét, hogy "aranykoronáinak nincs termőföld fedezete, mert Önnek tulajdoni lappal és helyrajzi számmal igazolható termőföld-tulajdona ismereteink szerint nincs". A levelet Tóth László elnök írta alá, őt kérdeztem hát az első hallásra érthetetlennek tűnő állításról.
- Magyarországon, mint ismeretes, nem reprivatizációval, hanem privatizációval történt a földek újbóli magánosítása - kezdi válaszát az állatorvos elnök. - Ez egyben azt is jelentette, semmi garancia nem volt arra, hogy valaki a régi helyén kapja vissza egykori földjét. Részarány és kárpótlási földalapokat egyaránt ki kellett jelölni, hiszen nemcsak a birtokuktól megfosztott embereket, hanem, kárpótlási jegyeik ellenében, például a volt malomtulajdonosokat vagy a hadifoglyokat is termőfölddel kárpótolták. Mindezt a földkiadó bizottságok intézték, s aki a megadott határidőig nem jelentette be náluk az igényét, annak földjeit később, a helyi bizottságok megszűntével, a megyei földművelésügyi hivatalok sorsolták ki. Az igénylést Tóth néni, illetve családja elmulasztotta. Amikor észbe kaptak, itt már a leginkább kelendő szántók és a vágásérett erdők mind elkeltek.
Mariska néni egy, a Letenyei Körzeti Földhivatal által kiadott, 1993-as keltezésű tulajdoni lapot rak elém, amelyből szerinte világosan kiderül, hogy neki a rigyáci határban 115 aranykorona értékű szántója van. Csakhogy ez az úgynevezett termelőszövetkezeti különlap, amely a téesztagok földbeviteli kötelezettsége alapján keletkezett részarány-földtulajdon nyilvántartására szolgált, nem helyrajzi szám szerint, hanem aranykoronában kifejezve.- Ezeket a zsiványokat csak föl kellene kötözni mind az egészet - békétlenkedik a csontritkulástól gyötört, hajlott asszony.
{p}
- Valakiknek biztos eladták az én fődemet. Első osztályú szántót vittem be a közösbe. Náluk volt a posztó is, meg az olló is, aztán annyit metszettek belőle, amekkorát akartak - veszi elő a panaszos leveleire az FVM Zala Megyei Földművelésügyi Hivatalától kapott válaszok gyűjteményét.
- Fegyelmezett hivatalnokként hadd ne minősítsem a bő tíz esztendővel ezelőtti földreformot, noha agrárszakemberként megvan a véleményem róla, és az nem pozitív - vezeti be válaszát Tóth néni földkálváriáját végigjáró utam következő stációján Németh Zoltán hivatalvezető. - Minthogy az 1993. március 24-i jogvesztő határideig nem kérte földjének kiadását, így azt hivatalunk sorsolta ki egy gyep művelési ágú rigyáci földrészletben. A szántók 2002 elejére, amikor a sorshúzás megtörtént, már elfogytak. A határozatot megküldtük az illetőnek, átvételét Tóth Gergelyné a tértivevény aláírásával igazolta. Nyolc napon belül fellebbezhetett volna a határozat ellen, de nem tette. Tulajdonjogát a Nagykanizsai Körzeti Földhivatal ezt követően bejegyezte, és a dokumentumot számára is megküldte. Ez ellen is kifogással élhetett volna.
Kérésemre a földhivatal vezetője megmutatta azt a bárki által megtekinthető tulajdoni lapot, amely igazolja, hogy Tóth Gergelynét 12 társával együtt 2002. július 18-án a rigyáci 043 helyrajzi számú gyep művelési ágú osztatlan közös területen nyilvántartásba vették.
- Mit csináljak azzal a hasznavehetetlen gyöppel, talán menjek ki rá legelni? - tűnődik Mariska néni. - A szántó után a szerény nyugdíjam mellé jól jött kiegészítésnek az a kis bérleti díj, de már négy éve nem kapom.
A becsehelyi szövetkezet a privatizáció befejezése előtt a különlapokon lévő aranykoronák alapján kötötte a bérleti szerződéseket, de azóta az osztatlan közös földeken is a tábla konkrét helyrajzi száma alapján egyezkednek a tulajdonosokkal.
- Tóth néni a gyepjét is felajánlotta a szövetkezetnek, de azt nem vehetjük bérbe, mert nincs sem szarvasmarhánk, sem birkánk - tájékoztat a névrokon elnök-állatorvos. - Bérelünk ugyan gyepeket, de csak azoktól, akiknek a szántóját is mi használjuk. Az elutasítás nagyon rosszul esett az idős asszonynak és magam is rosszallottam, de nem másíthattam meg az igazgatóság határozatát.
Az agyagos zalai szántók kelendőségére azért akad más magyarázat is. Erre vezet az M7 autópálya nyomvonala, ami a jól informált bennfentesek körében már a kilencvenes évek első felében tudott volt. Így aztán az osztatlan közös tulajdon egy ritka előnyeként a közelmúltban - arányosan visszaosztva - igen sokan kaptak néhány tíz- vagy százezer forintot, az igazán szemfülesek még milliós summákat is.
- Képzelheti, mit éreztem, amikor a fülembe jutott az útpénz híre. Én bezzeg nem kapok semmit, csak a paragrafusokkal válaszolgatnak a leveleimre. Hat elemit jártam, kapálni megtanultam, de az ilyeneket én nem tudom, nem értem - kesereg tehetetlenségében az idős asszony.