Segítsd falunkat, segítsd családunkat!

A tizenkét méter magas keresztet Beer Miklós váci megyés püspök, az esemény egyházi védnöke áldotta meg. Beszédében a palócok, az ország összekapaszkodására hívott fel, hogy ez a kis nép megmaradhasson, és jövőt építhessen itt, Európa közepén.
- Nekünk, magyaroknak igazából nem a világ távoli tájain kell testvértelepülést keresni. Találjunk testvérre egymásban e hazában! - mondotta Istenhez fohászkodva Beer Miklós. - Tartsátok fontosnak az együttléteket, a közös történelmi múltunkban, az anyanyelvünkben való egységet. Ez a kereszt legyen az összetartozás jele a palócföld népének és minden magyar embernek.
Az ünnep világi védnöke Csáky Pál, a Szlovák Köztársaság miniszterelnök-helyettese volt, akinek szülőháza - a jeles helytől alig több mint húsz kilométerre - Balassagyarmattal szemben, az Ipoly jobb partján fekvő Kóváron áll.
- Otthonról hazajőve énünk másik oldalával találkozunk e vidéken, mivel családomat az első világháborút követő trianoni békeszerződés a szó szoros értelmében vágta ketté - indokolta személyes jelenlétét. - Európa a XXI. század elején új arcát, új viszonyait keresi. Ki mutatja fel ebben a forrongó világban ezeréves értékeinket, ha nem mi önmagunk? - tette fel a költői kérdést Csáky Pál.

*

Kora délelőtt van. A Herencsényi Fonó udvarán hatalmas a sürgés-forgás. Minden palóc egy Bocskai-ruhás, csizmás magyarral akar szót váltani. Az őszbe csavarodó, hosszú hajú ember akár a néhány évszázaddal korábbi diéták nemesi követe is lehetne. De nem az. Még csak nem is palóc. Dienstmann Tamás ő, a Palócok Vigyázó Keresztjének megálmodója.
A Hortobágyról befut a nyolc magyar szürke ökröt szállító teherautó. Az ökrészek mossák, kefélik őket. A közelben a honfoglalás kori szekéren már ott a kereszt fehér lepellel takart mása. Hamarosan emberek gyűlnek köré.
- Szimbólum ez a nap, szeptember 24., Szent Gellért, a vértanú püspök ünnepe - elmélkedik Alberti Árpád. Az atya hittanos tanítványaival együtt a rákospalotai Magyarok Nagyasszonya-plébániáról érkezett.
Gyülekezik a nép mindenfelől. A palóc falvak viseletbe öltözött lányai, legényei zászlókkal a kezükben oszlopba rendeződnek. A helybeli idősebb asszonyok a járdákon bámészkodva türelmetlenül várják az indulást.
Végre nekilódul a menet. Az első pár ökör előtt igencsak észen kell lennie ifjabb Szabó József hortobágyi gulyásnak, hogy a hosszú vontatmány baj nélkül megérkezzék a Gyürki-hegyre.
Az éneklő menetben táblák mutatják, kik honnan érkeztek. "Mária, Mária, Szűzanyánk..." - hangzik a szalmatercsiek ajkáról. Szlovákia palóc településeiről is eljöttek, a kanyarban éppen Nagycsalomja lakói tűnnek fel.
- Naponta látjuk majd a szép keresztet a házunk udvarából - néz a tovagördülő fakerekek után Bartus Józsefné. - Isteni sugallat lehet ez! - sóhajtja.
- Hátrább, hátrább, hátrább! - terelik a forgatagot immár a Gyürki-hegynek nevezett dombtetőn a rendezők.
- Ne, nete, nej! - ordítja ostorával hadonászva az egyik ökrész. Majd megáll a szekér, megnyugszanak a kedélyek. Távolabb, a darus kocsi gémjén már ott várakozik az igazi acélkereszt. A haranglábon két kisharang szól. Kelemen István felváltva rángatja a köteleket, miközben büszkén és boldogan tekint a kamerák és fényképezőgépek özöne felé.
De már a darut figyeli mindenki. Csigalassúsággal kerül helyére a kereszt.
- Megvan! - mondja mögöttem valaki, és felzúg a taps.
- Remélem, jobban összetart majd eztán a nép - mondja ki sokak érzését, a talpig fekete palóc viseletben mellettem álló Pekár Jánosné.
A fehér kereszt méltósággal mered az égnek.
Az ökrök járommal a nyakukban lassan visszaindulnak az úton.

Bohanek Miklós képriportja