Mérlegbolondítás mágnessel

Hat feljelentés érkezett egymástól függetlenül 2004 őszén a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányságra borsodi gazdáktól. Minden esetben a terményszállítók ellen éltek panasszal, akik - a károsultak állítása szerint - több millió forinttal károsították meg őket mérlegelési mesterkedésekkel.

Hazai életKovács István2005. 11. 18. péntek2005. 11. 18.
Mérlegbolondítás mágnessel

A vállalkozók a magtárba beérkezett terményt a tárolás előtt lemérték, ám amikor végeztek az értékesítés utáni elszállítással, megdöbbenve tapasztalták, hogy lényeges különbség mutatkozik a tárolási és eladási súly között. Mivel a tárolás ideje alatt nem tapasztaltak lopásra utaló jeleket, egyértelműsítették, hogy csakis a szállítás folyamán végzett mérlegelésnél történhetett valami fondorlat. A károsultak - az abaúji térségtől Miskolcon át Észak-Borsodig vannak ilyenek - javarészt repcét termeltek és értékesítettek, a szállítást a budapesti Udvarhelyi vagy Ferroport Kft., illetve a szintén fővárosi Global Cargo Kft. bonyolította. A megrendelők sorába az Agroker Rt., az Agrimpex és a pilisvörösvári UBM Kft. tartozik. Az okozott kár másfél millió forinttól tízmillió fölötti értékig terjed.
Bükkábrányban úgy tűnt, sikerült leleplezni a csalókat: egy nagyméretű mágnest találtak a tolósúlyos mérleg ellensúlya alatt. Ez visszatartotta az ellensúlyt, így a tolósúlyt jelentősen túl kellett vinni a tényleges értékhatáron. A sofőrök tagadták a cselekmény elkövetését, az újramérlegelés után viszont kiderült, hogy ténylegesen kilenc tonnával több került a járművekre, mint amennyit a mérleg mutatott. Az így keletkezett többletet azután leszedték az autókról.
A rendőr-főkapitányság gazdaságvédelmi osztálya nyomozott az ügyben, ám kevés volt számukra a megtalált tárgyi bizonyíték. Igaz, Vizsolyban is találtak egy nagyméretű mágnest a mérlegen, de arra - az egyik rászedett termelő szerint -nem mozdult rá a rendőrség. Idén újra Abaújban próbálkoztak, ám a tulajdonos elővigyázatosságból a saját mérlegelése után egy digitális mázsához is elküldte a rakományt. Akkor derült ki, hogy a tolvajok manipulálni tudják még a digitális szerkezetet is. A két mérés között jelentős eltérés mutatkozott, amit a felelősségre vont sofőr elismert, de nem vállalt magára. Több sofőr, akit személyesen meghallgattak, arra sem emlékezett, hogy jártak volna a károsultak telephelyén. Az eredménytelenség után a rendőrség felfüggesztette a nyomozást, az ügy előadója pedig már nem dolgozik a gazdaságvédelmi osztályon.
Időközben lapunk újabb lopásról értesült: egy észak-magyarországi malomból vittek el nagyobb mennyiségű terményt. Ugyanazzal a módszerrel dolgozhattak, vagyis a mérlegházba bejutva mágnest helyeztek az ellensúly alá, vagy a digitális mérleget az autók riasztórendszerének kikapcsolására alkalmas számítógépes szerkezettel befolyásolták. Az elkövetők profik, amit igazol az a tény is, hogy a nyomozásba bevont Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közlekedési Felügyelet szakemberei a gépjármű-menetlevelek és a tachográfkorongok ellenőrzése során sem bukkantak érdemleges nyomra.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a Szabadföld Google News oldalán is!

Ezek is érdekelhetnek