Nincs már Lenin-kocsma, nincs már Pista sem

Jó tíz évig üzemelt egy döngölt padlójú ivó Sajóvelezden. A Leninről elnevezett kocsmát temérdek munkásmozgalmi emléket felhalmozó tulajdonosa, Horváth Pista tette országos hírűvé, aki életvidám, különös ember volt. Volt. Ugyanis Párizsban agyonverték.

Hazai életKeresztény Gabriella2005. 11. 04. péntek2005. 11. 04.
Nincs már Lenin-kocsma, nincs már Pista sem

Nemrég tudtam meg, milyen szörnyűség történt vele. Szíven ütött, mert Pistát régtől ismertem. Sőt, először lapunk adott hírt rendkívüli gyűjtőszenvedélyéről, s a szenzációra éhes kereskedelmi televíziók ezután szinte megrohamozták. Elvégre igazi kuriózumnak számított Borsodnak ebben a szegény szegletében egy olyan kocsma, ahol olcsó felesek, korsó sörök mellett naphosszat üldögélve több ezer plakett, plecsni, jelvény, falakat beborító Lenin-, Sztálin- és Rákosi-képek, pulton díszelgő mellszobrok, érdemrendek, zászlók, a kommunista múlt megannyi relikviája mellett múlathatta a törzsközönség a munkanélküliségtől szétfolyó időt. Ha Putnokon jártam, gyakran lekunkorodtam a rissz-rossz velezdi útra: vajon mi újság az italgőzös, füstös "Lenin-mauzóleumban"? Amit egyébként Pista üttetett félhivatalosan a kilencvenes évek derekán múzeummá, jobb híján, mert egy névtelen feljelentés miatt a rendőrség rajtaütésszerűen elkobozta gyűjteménye néhány értékes darabját, majd kiróttak rá háromezer forint egyszeri pénzbírságot ilyen figyelmeztetéssel: "Legyen szíves befejezni az önkényuralmi jelképek gyűjtögetését!"
A tősgyökeres sajóvelezdi kocsmáros - őt idézve - "tojt az egészre". Budapesti tengődése (ahol szerinte minden volt, csak akasztott ember nem) és válása után visszatért falujába, italboltot nyitott, új asszonyt kerített maga mellé, született egy kislánya. És persze esze ágában sem volt felhagyni a "magyar-szovjet barátság" emléktárgyainak gyűjtögetésével, noha meggyőződéses "hithű hitetlen" volt, legalábbis ami a pártokat és politikát illeti. Így jött létre a munkásmozgalom fellegvárának térségében a rendszerváltás után a nagy iparvállalatok gyűléstermeinek kiszuperált "kacatjaiból" egy amatőr múzeum, melyet Pista a profik szenvedélyes elszántságával gyarapított, immár a hatóságok teljes közönye mellett.
{p}
A Lenin kocsma folytonos tétlenségtől fáradt látogatói is inkább a poharukra koncentráltak, mint a marxista-leninista eszmék hirdetőinek távolba tekintő arcmásaira a légypiszkos falakon. Az viszont tény, hogy a kocsma borostás, folyton melegítőben ténykedő tulajdonosa minden év november 7-én ünnepélyesen megkoszorúzta az ivó udvarán felállított, saját kezűleg aranyszínűre pingált Lenin-mellszobrot. Erre az eseményre az országos médiák mindig hiéna módjára vetették rá magukat. Pista ilyenkor tréningruha helyett katonai egyenruhában feszített, mellkasán csilingelő érdemrendekkel, váll-lapján temérdek rendfokozattal, és minden alkalommal csupán annyit mondott az egybegyűlteknek: "Nincs ünnepi beszéd! Mindenki gondoljon, amit akar!"
Hogy ki mit gondolt, ma már lényegtelen. Hogy Pista mit akart, tavaly húsvétkor miért ment világgá, soványra töpörödött, 78 éves anyja, Irma néni sírta el nekem. Egy konyhai hokedlin ülve döbbenten hallgattam végig fia vérfagyasztó történetét. Március 16-án lett volna 52 éves, ha Párizsban, egy parkon keresztül szállása felé ballagtában ez év január 15-én meg nem támadja három férfi, pedig a zsebében talán nyolc euró és egy csekkszelvény volt.
- Téglával ütötték-verték szegényt, aztán félholtan odahagyták. A barátai a szálláson várták, ők leltek rá hajnalban. A rendőrök elfogták a támadókat, de hogy mi lett velük, nem tudom. Pista öt napig feküdt eszméletlenül a kórházban, majd meghalt. Istenem! Tavaly decemberben a kisebbik fiamat vitte el a gégerák. Januárban a nagyobbat megölték... Az űzte el itthonról, hogy az élettársa elhagyta. Összeállt egy nálánál húsz évvel fiatalabb nővel, és vitte magával az aranyos, 11 éves kislányukat is. A fiam eladta a kocsmát, bepakolt egy nagy kocsiba, előbb Hollandiába ment, de ott becsapódott. Utcalányokat kellett volna futtatnia, ezt nem akarta. Majd Párizsban kötött ki. Valami önkiszolgálóban dolgozott, egy szálláson lakott más magyarokkal. Még el sincsen temetve szegény, megszakad a szívem, hogy még haza se tudtuk hozatni. Erzsike lányom, aki itt a postán dolgozik, intézi az ügyet. Ő többet tud erről...
- Anyuka nem tudja - suttogja a posta ajtajánál a lánya -, hogy Pistát a polgármesteri hivatal már eltemettette Párizsban március 15-én. Egy nappal a születésnapja előtt... Sajnos fogalmunk sincs, hová, és hamvasztották-e vagy koporsóba tették. Csak az a bizonyos, ezt a konzul mondta, hogy öt év múlva lehet exhumálni, a hazaszállítása körülbelül egymillió forintba kerülne. De honnan kerítünk ennyi pénzt? Talán ha azt a rengeteg Lenin-holmit, ami itt maradt Sajóvelezden, az unokatestvéremnél, sikerülne eladni. Pista vitt ugyan ki belőlük valamennyit, mert Párizsban akart nyitni egy Lenin-kocsmát, de másként alakult a helyzet... Volt egy hétszázezer forintot érő életbiztosítása, azt letétbe helyezték a lányának. Az unokaöcsém a halálhírre nyomban kiutazott a franciákhoz, de azt mondták, jobb, ha nem nézi meg. Szinte a felismerhetetlenségig szétverték a fejét. Először orosz állampolgárnak gondolták, ha nincs nála az a csekk, azonosítani se tudják. Annak alapján hívtak fel engem telefonon...
Négy éve - amikor italt, cigarettát raboltak a sajóvelezdi "Lenin-múzeumból" - azt írtam: "A Pista-kocsma élt, él és élni fog?" Pista azonban nincs többé. A kocsmát pedig most Manó sörözőnek hívják.

Ezek is érdekelhetnek