Szegény németek

Tegyünk egy merész gondolatkísérletet: képzeljük magunkat a magyar pénzügyminiszter helyébe. Dolgunk nem könnyű. Posztunk ugyanis egy olyan országban létezik, amely választásokra készül. A fejünk felett jövő-menő "nagypolitika" minden oldalról szorongat bennünket. Kormányoldali barátaink és ellenzékben lévő ellenfeleink egyaránt nagyobb költekezésre sarkallnak bennünket, miközben a nemzeti jegybank vezetői immár napi rendszerességgel adnak közre riasztóbbnál riasztóbb adatokat arról, milyen rosszul is áll az ország szénája. Mindeközben arról készül igen-igen magas helyen fogant törvénytervezet, amelynek egyik tételeként például nem emelkedhet a gáz lakossági ára. És persze legyen nagyobb az átlagkereset, olcsóbb a lakbér, duplázódjon meg a nyugdíj - úgy általában: minden legyen jobb. Ezt kimondani könnyű, megvalósítani nehéz.
A kormány javaslatára a mindenható költségvetés valamennyi elkölthető forintról rendelkezik. Látszólag óriási hatalom ez. Valójában azonban a több tízmilliárdos keretekből csupán néhány százmillió az, amiről van mit meggondolni, amit valóban úgy lehet elosztani, hogy ép ésszel mérlegelhetjük, mérlegelheti a miniszter, ki kapja, s ki nem.
Mifelénk az ígérgetések és fenyegetések szezonja tombol. Minden családban természetes, hogy időnként higgadtan megbeszéljük, hogyan is állunk. Erre ma a magyar "nagypolitika" (ismét idézőjelbe tettem, s egyáltalán nem véletlenül) nem képes. A díszes társaság egyik fele (éppen aktuális uralmi helyzetétől függően) száguldó, dübörgő gazdaságot emleget, a másik szerint pedig éppen hogy csak tartjuk magunkat a szakadék szélén. Az ígérgetési/fenyegetési versenynek pedig győztesei nem lesznek, csak vesztesei: mi leszünk azok, bizony, mindannyian, magyarok.
Hogy gondolatkísérletünkre visszatérjünk, e ponton kell belátnunk, pénzügyminiszternek lenni ma Magyarországon nem jó. (Valószínűleg Németországban sem az.) Államférfiúi nagyság és bölcsesség e pozícióban nálunk teljesen fölösleges, napi érdekek mozgatják az aláírói pennákat, lobbisták kilincselnek és kiszámolt választói szavazatok lebegnek országos érdekek felett.
Miközben legalább tíz éve tudjuk, hogy az országot az elmúlt évtizedekből megörökölt, félig-meddig átalakított "nagy ellátórendszerek" kötik gúzsba. Igen, hozzá kellene fogni a nyugdíjrendszer, az egészségügy reformjához, az oktatásügyhöz és a vidékpolitikához is - végre érdemben, valódi érvek alapján. A garanciatörvénynek elnevezett kuszaságnak ehhez az egészhez semmi köze sincs. A hazánkban négyévente zajló ötletbörzének - választási kampánynak - már alig van más témája, mint a gázár meg a nyugdíj.
Harsányság ideje jött el és a választási kalkulációé. Minden más - például a "haza sorsa" - mellékes. Nehéz félévünk lesz, de mi jön azután?