Barlangtól a Szent Sír-bazilikáig

A siratófalhoz tartok elsőként. Az impozáns épületrészlet a Titus császár által 70-ben lerombolt templom maradványa, a judaizmus legszentebb helye. Belépni csak szigorú biztonsági ellenőrzés után lehet. Nem gond, az átvizsgálás gyorsan megy, a sor halad.
Kora délután érkezem, a nap csak úgy ontja a meleget, a fal szinte vakít, ám mindez nem befolyásolja a hithű zsidókat, érkeznek egyenként és csapatostul, érkeznek fiatalok és idősek. Feketében valamennyien. A fal felé fordulva állnak, s mormolják a könyörgésüket, közben ingatják testüket. Mellettük, köztük turisták, imádkoznak ők is az istenükhöz vagy csak nézelődnek, s közben cédulát rejtenek a kövek közé, rajta kívánságuk.
Közéjük lépek én is, s figyelem a zsidók arcát. Mellettem egy vörös szakállas férfi, szemét az ég felé fordítja, teljes átéléssel könyörög Istenéhez.
A fal mellett épület, be lehet lépni oda is, ám a látvány ugyanaz, a különbség csupán annyi, hogy ott árnyékban imádkoznak a zsidók, s le is ülhetnek. Többségük idős.
Amikor kilépek, látom, a fal mellett férfi söpri a kívánságokat tartalmazó papírdarabkákat a kövezetről. Nincs egyszerű dolga, hosszú másodpercekbe telik, amíg egy-egy imádkozó észreveszi.
A Templom térre, amely a muszlimok legszentebb helyei közé tartozik, a siratófal mellett lehet feljutni egy fából ácsolt, fedett lépcsőn.
A bejáratnál a főrabbinátus figyelmeztetése olvasható: aki a térre lép, az elveszíti a szentségét. Nem is vár sok turista a belépésre, bár, az az érzésem, nem az intelem, sokkal inkább a muszlimok idegenkedése miatt.
Már a bejutás sem egyszerű.
Több kapu is vezet a térre, ám mindegyik előtt gépfegyveres őrök ülnek golyóálló mellényben. Csak a muszlimokat engedik át, mások csak az említett helyen léphetnek be, s csak meghatározott időszakban. A beléptetés lassú, csomagátvilágító berendezés nincs, mindenkinek kinyittatják a táskáját.
A téren két építészeti remek, az Al-Aksza és a Sziklamecset, ahonnan a muszlimok hite szerint Mohamed próféta az égbe rugaszkodott a lováról. Bejáratánál cipők sorakoznak. Venném le én is, ám felesleges a próbálkozásom, a kapuőr int, nem mehetek be. Különben is, hamarosan kezdődik az esti ima, amikor a hithű muzulmánokon kívül még a téren sem tartózkodhat senki.
- Go back! - parancsolja vissza a fekete reverendás, lengő szakállú görögkeleti szerzetes az asszonyt a sor végére ellentmondást nem tűrő hangon. A kicsiny kápolna előtt várunk a sorunkra a keresztény Szent Sír-bazilikában. Arra a helyre szeretnénk bejutni, ahol a hagyományok szerint Jézus testét sírba helyezték.
{p}
Szegény ember, gondolom, nem lehetnek már az idegei rendben, ám tévedek. A következő pillanatban a legkedélyesebb hangon cseveg tovább ismerősével, majd amikor az asszony sorra kerül, hozzá is ugyanolyan előzékeny, mint bárki máshoz.
De kell is a rendet tartani, a szűk kápolnában egyszerre csak hárman-négyen férünk el, s a keresztény zarándokok az egész világról érkeznek. Portugálokkal együtt lépek a belső részbe, társaim a sírt jelképező márványlap előtt sűrűn vetik a keresztet, majd letérdepelnek, s átszellemülten imádkoznak. Az ájtatosságra azonban csak néhány perc marad, a szerzetes int, hogy távozzunk, a sor hosszú. A bazilika a keresztény világ egyik legszentebb helye, a sírtól néhány lépésnyire üvegfallal védett szikla, a Golgota, Krisztus megfeszítésének helye. Mellette a padon néhány orosz ortodox szerzetes üldögél, a sír mögötti kápolnában pedig kendős, szakállas férfi, kopt szerzetes, hite szerint szintén Krisztus sírjának egy részét őrzi. A bazilikában a keresztények közötti feladatokat a törökök osztották szét uralmuk idején.
Pontosan hat órakor énekszó hangzik a templom mélyéből, lágy, szelíd dallamok. Az ének erősödik, nők és férfiak közelednek, egyikük kezében füstölő, másiknál egyházi zászló. Ferencesek valamennyien, a férfi és a női ágból a világ minden tájáról. Magas, szőke apáca halad elöl (később megtudom, holland klarissza), de van a csapatban vékony bőrű szerzetes Koreából, éjfekete férfi Ghánából.
Lassan haladnak, meg-megállnak, a turisták fényképezik őket. Kápolnájukba lépnek, énekükben nyugalom, harmónia.
A mise rövid, alig félórás. Az afrikai szerzeteshez lépek. A férfi udvariasan válaszolgat, közben átszellemülten mosolyog, gondolatai érezhetően máshol járnak. Mintha a földi dolgoknál fontosabbakon elmélkedne.

Királyságból zarándokház
Ülök a Via Dolorosa egyik épületének a lépcsőjén, a harmadik stációnál, ott, ahol Jézus először esett el a kereszttel, s figyelem a bazár forgatagát. Nem tudom megunni.
Belépsz a damaszkuszi kapun, s máris a varázsos Kelet kellős közepén találod magad. Áru minden mennyiségben. Egzotikus gyümölcsök, soha nem ízlelt magvakkal megszórt pékáru, ezerféle édesség. Párizst megszégyenítő illatszerek. Kelmék, keleti papucsok halomban. Vallási kegyszerek, keresztek, kipák egymás társaságában. S persze tömérdek giccses szuvenír, bögrék a mecsetek és a siratófal képével, plüsstevék és oroszlánok, az európai utazó mégiscsak azt veszi legszívesebben. Ha csak egy pillanatra is megállsz, máris megszólítanak, kínálnak, s alkura késztetnek, s ha megköttetett az üzlet, sírnak: "No business!" Azért nagyon nem kell sajnálni őket, olyan üzletet sosem kötnek, amivel rosszul járnának.
Néha órákig lődörgök a bazárban, s élvezem a nyüzsgést. Vagy csak leülök egy lépcsőre az arab fiatalok mellé, s figyelek.
Házaspár vágja át magát most a forgatagon, bőröndöt húznak maguk után. Európaiak, ezt már csak a szőkeségük is azonnal elárulja. Az arabok arrébb húzódnak, ők pedig fel a lépcsőn, s csöngetnek.
Egy apáca nyit ajtót.
Felnézek, a táblán látom a feliratot: "Austrian hospice." Osztrák zarándokház. Itt, a muszlim negyed kellős közepén.
Csöngetek magam is, ugyanaz az apáca siet a bejárathoz, szívélyesen tessékel beljebb. Amint becsukódik mögöttem az ajtó, hirtelen csend és kellemes hűvös vesz körül.
Mintha egy másik világba csöppentem volna. Európa Jeruzsálemben. Vagy Közép-Európa.
Az apáca szava halk, s amikor megtudja, honnan érkeztem, int a fejével, hogy kövessem. Kápolna ajtaját nyitja, s magamra hagy.
A kápolna telve magyar emlékekkel.
Nemcsak magyarokkal, de azokkal is. Az osztrák császárság címere mellett ott a magyar királyságé, Ferenc József mellett Szent István. S még egy magyar király, II. András. Miért éppen ő? Magyarázatként ott a háttér, vagyis Jeruzsálem látképe: II. András részt vett az egyik  keresztes hadjáratban.
A sarokban rövid ismertető az épület történetéről. A Habsburgok 1736-tól a "Jeruzsálem királya" címet is viselhették, mivel Lotharingiai Ferenc, vagyis Mária Terézia férje az első jeruzsálemi király, Boullion Gottfried leszármazottja volt. Az üres titulusba Metternich kancellár idején igyekeztek némi tartalmat lehelni, s bekapcsolódtak a nyugati hatalmak közel-keleti politikájának alakításába, ám próbálkozásukból végül csak erre a zarándokházra futotta.
Hátam mögött az apáca áll, kezében a kulcs, ideje indulnom. Ám mielőtt visszatérek a bazár forgatagába, a ház kávézójában rendelek egy Sacher-tortát.
{p}
Puskás Öcsi a zsidó negyedben
Ha Kelet, akkor koldusok. A két fogalom összeér az ember fejében. Nem is a szegénység, inkább az életforma miatt. A keleti ember lételeme a kéregetés.
Hogy ez nemcsak elmélet, azt jó tíz éve tapasztaltam, amikor újságíróként először jártam Izraelben. Estére fogadást adott az izraeli miniszterelnök Antall József tiszteletére, gondoltam, ez a legjobb alkalom, hogy megnézzem a szent helyeket, legelsősorban is a városon kívüli Olajfák-hegyét, ahol Jézus a keresztre feszítése előtti utolsó éjszakát töltötte.
Vettem egy térképet, s vágtam át az óvároson, az arab negyeden. De tudhattam térkép nélkül is, hogy hol járok: az egyik épületre jókora palesztin zászlót festettek, alatta egy terepszín ruhába öltözött gépfegyveres férfi üldögélt. Számítottam rá, hogy megkérdezi, mit keresek itt, ám tévedtem, épp csak a szemét emelte rám. Nem úgy, mint néhány lépéssel arrébb tucatnyi fiatal arab fiú. Kedvesen kérdezték, hogy segíthetnek-e. Köszöntem, nem, ám egyikük azonnal jelentkezett, hogy szívesen elkísér. Milyen udvarias, gondoltam; végül is, miért ne. De nem erről volt szó.
- Húsz dollár - rukkolt elő azonnal a tarifával, miután bólintottam.
Ennyiért beérem a magam társaságával is, ám a fiú lement tizenötre, majd tízre, hiába ráztam a fejem. Amikor a nyomaték kedvéért kiléptem a körből, s továbbindultam, követett egy darabig, majd amikor végül lemaradt, utánam kiabált arabul. Nem ismerem a nyelvüket, de a hangsúlyából azért sejtettem a mondandóját...A zsidó koldusnak más a taktikája. Nem ajánl segítséget, ám annál nyájasabb.
Rutinosan vágtam át a nyáron az arab negyeden, hajtottam el ajánlkozó alkalmi idegenvezetőimet, akik már angolul kiabálták utánam, mit gondolnak rólam, s léptem a zsidó negyedbe.
Kövérkés, szakállas férfi jön velem szembe, fején kipa, s már messziről nyújtja a kezét. Arcán olyan széles és meggyőző a mosoly, hogy elbizonytalanodom, nem ismerem-e.- Német? - készül átölelni, miután megszorongatta a kezem. Valószínűleg elutasító lehet a testtartásom, mert az ölelésről végül letett.
- Nem vagyok német - ábrándítom ki, ám emiatt az öröme, hogy láthat, cseppet sem lohad.
- Francia? - fürkész.
- Magyar.
Erre már nem kerülhetem el, hogy meg ne lapogassa a hátam.
- Magyar? - öröme immár határtalan. - Magyar - ismétli, majd felkiált: - Puskas - s közben olyan mozdulatot tesz, mint aki egy labdát rúg el.
Persze csodálkozom, hogy azonnal előkotort az agyából egy magyart. Meglepődésemet használja ki, s nyújtja a tenyerét, adnék-e neki egy sékelt.

Ferencesek
A szent helyek őrzése már hét évszázada a ferencesek feladata, még VI. Kelemen pápa bízta meg őket evvel 1342-ben. Szerepük a latin patriarchátus 1847-es megalakulásáig volt különösen jelentős. Manapság nemcsak a szent helyek körüli teendőket látják el, iskolákat, kórházakat is fenntartanak. Több mint harminc országból érkeztek, s három-négyszázan lehetnek. A legszegényebbeknek lakást bérelnek, hogy ily módon is lassítsák a keresztények elvándorlását. Krisztus követőinek a száma ugyanis a Szentföldön folyamatosan csökken, főleg az arab keresztények hagyják el szülőföldjüket. Az orosz zsidók bevándorlásával viszont némileg lelassult a folyamat, mivel velük keresztény családtagok is érkeztek.

Betlehemben
A hatvan-hetvenezres Betlehem lakóinak többsége muszlim, kereszténynek tíz százalékuk vallja magát. Utóbbiak többségükben görög ortodoxok, a többiek római és görög katolikusok. Az éjféli misét, amelyet a világ számos tévétársasága közvetít, hagyományosan Jeruzsálem katolikus pátriárkája, Michel Sabbah celebrálja francia és arab nyelven. A szertartást a négy-ötezer férőhelyes Születés templomában tartják, s nemcsak keresztények vesznek részt rajta, hanem a Palesztin Hatóság legfőbb vezetői is. A templomban található az a barlang, ahol a hagyomány szerint Jézus született, a mellette lévő Szent Katalin-templomban pedig az a hely, ahol az Alsó-Pannóniából származó Szent Jeromos (szobra képünk előterében) átültette a Bibliát latin nyelvre, lehetővé téve evvel, hogy a nyugati ember is megismerje ezeket az írásokat. A fordítás, amelyet Vulgatának neveznek, a középkori európai kultúra alapjait teremtette meg.