Elfogyhat a levegő

A lap szerint a magyarok életvitelén egyáltalán nem látszik, hogy valóban nagy gondban van az államháztartás. Ahogy a pártpolitikai ígéreteken sem: mindegy, melyik pártot hallgatjuk, lelkünket simogató populista duma árad, még véletlenül sem hallani - legfeljebb kisebb pártoktól - a másfél évtizede rendre elmaradó intézményi reformokról. A privatizáció ugyan nagyjából lezárult, a gazdaság egy része pörög, az export tartósan nagyobb bevételt hoz, mint az importra kiadott összeg. Ámde egyrészt a populista ígéreteket betartván az utóbbi két kormányzat rendesen kiköltekezte magát, másrészt nagy a csend a piacgazdaság kialakításának másik elengedhetetlen része, az egészségügy, az oktatás, a közszolgálati intézményrendszer átalakítása körül. Az ugyanis egyet jelent a nadrágszíjmeghúzással, ami több tízezres elbocsátást feltételez. A világ így minket amolyan civakodó népnek könyvel el. Ott talán jobban elfogadják ezt, mint saját magunk? Vagy csak beletörődnek abba, ami minket, országlakó magyarokat jó évtized óta zavar? Vagy már mi is régen belefásultunk ebbe az egészbe? A gazdasági élet nagyjai viszont, úgy tűnik, ennek a pár millió magyar számára oly fontos kakaskodásnak nem tulajdonítanak nagy jelentőséget. Az utóbbi években rekordösszeget hoztak Magyarországra, a gazdaság növekedése az idén öt éve nem látott mértéket ért el. Sok multi Magyarországot választotta regionális központjává. Vagy mégis zavarjuk őket, és lehet, hogy még több külföldi tőke jönne az országba, ha konszenzusos éveket éltünk volna? Esetleg majd az igazi választási sárdobálás tántorítja el őket?
Egy biztos: az uniós tagságunkból fakadóan már nem csak budapesti ügy egy-egy politikus el- vagy beszólása. Nem mindegy például, hogy ki és miként replikázik Tony Blair brit miniszterelnöknek. Ahogy az sem mindegy, milyen megítélés alá esik a magyar jegybank, a főügyészség vagy a legfőbb pénzügyi ellenőrző szervezet. Vezetőik tevékenysége a Financial Times elemzése szerint egyértelműen pártpolitikai elkötelezettséget tükröz. Például a jegybankelnök már-már szokásos, a kormányt célzó támadásait, a valóban bajban lévő gazdasággal kapcsolatos megjegyzéseit a pénzpiac már jóformán figyelembe sem veszi - állítja a brit gazdasági lap.
Ez nagyon nagy baj! Ugyanis a demokratikus rendszer alapjait alkotó intézményekről van szó. Ha tevékenységüket nem vesszük komolyan, ha tűrjük a körülöttük folyó pártpolitikai csatákat, Magyarország európaisága kérdőjeleződik meg. A cél nem szentesítheti az eszközt! A kreatív, ügyes magyarról kialakított kép valós, akkor is, ha nem üzletről, fejlesztésről van szó, hanem pártpolitikáról: minden eszközt bevetni, mindent feláldozni a választási győzelemért. Nem számít sem a becsület, sem a gazdasági racionalitás. Ez így nem megy tovább, mert egy idő után elfogy körülöttünk a levegő: itt fulladunk meg, ebben a banánköztársaságban.