Becsületes pékkisasszonyok

Amikor miskolci ismerősömnek elmondtam, hogy a karácsony előtti vásárlási roham idején pimaszul megloptak (csak azzal tudtam magamat valahogy túltenni rajta, hogy pénzben nem mérhető veszteség ért a közelmúltban), különös történettel ajándékozott meg.
Egy 83 éves miskolci bácsi a pékségben feledte táskáját, benne majd' egymillió forinttal - és pár nap elteltével hiánytalanul visszakerült a birtokába.
- Azóta más íze van ott még a süteménynek is - mesélte a nyugdíjas Annuska, aki, minthogy az avasi lakótelepi üzlet szomszédságában él, napi vevője a Bakery pékségnek. - Tavaly ősszel éppen a szokásos túrós buktámért mentem, amikor észrevettem a rendőröket. Először megijedtem, talán csak nem betörés volt? Sajnos az ilyesmi elég gyakori mifelénk. Később aztán megtudtam, megtudtuk mindnyájan, akik oda járunk, hogy, éppen ellenkezőleg, valami olyasmi történt, aminek hírét sem hallani manapság, egyre ritkább a mai világban. Hála annak a pékségben dolgozó három tündérnek, én már csak így hívom őket, akik a táskát megtalálták, bár akkor még fogalmuk sem volt, kié lehet. Állítólag betették a raktárba, mondván, majd érte jön valaki, hiszen a rendszeres vevők, akik ernyőt, tárcát hagynak náluk, általában hamar észbe kapnak. De másnap senki nem jelentkezett. Nem szívesen ugyan, de kinyitották a táskát, hátha találnak benne valami iratot, aminek alapján értesíthetnék a tulajdonost. Igazolvány vagy más hasonló nem volt benne. Pénz viszont annyi, hogy először nem hittek a szemüknek! Bankók kötegszám, húszezresek, alig győzték megszámolni, úgy tudom, 900 ezer forintra kerekedett az összeg. Rájuk tört az ijedelem! Kié lehet ez a táska? Talán egy maffiózóé, aki majd pisztollyal torolja meg rajtuk a feledékenységét? Az üzletvezető nem habozott, azonnal kihívta a rendőrséget. Ki is szálltak rögvest a lakótelepi parancsnokságtól.
Annuska néni szavai szerint innentől elég csavaros fordulatot vett az eset. A rendőrök elmondták, az őrsön előző nap járt egy öregember bejelenteni, hogy eltűnt a táskája, csakhogy nagyon zavarosan beszélt, alig tudtak kihámozni belőle valamit. Szóba hozott egy állítólagos betörőt, akit bezárt a lakásába, és azt bizonygatta, hogy a szerinte ellopott táskájában hatvanezer forint volt; később meg már csak hatvan forintot emlegetett. Mindenesetre a rendőrök kimentek a lakására, és ott, ellentétben a nevezett zavaros mondókájával, mindent teljesen rendben találtak. Akkor kezdett összeállni a kép, amikor felhívták őket a pékségből. Szerencsére a táskában mégiscsak akadt egy közüzemi számla is a temérdek pénz mellett. Kimentek a számlán feltüntetett címre, és - nini! - a lopást bejelentő bácsi fogadta őket. De már nem is emlékezett rá, hogy ő járt volna a rendőrségen, még arra sem, hogy vásárolt a pékségben. Nem emlékezett semmire. A rendőrök elővették tehát a bolt ipari kamerás felvételeit. Ezen látható volt a bácsi, amint bemegy az üzletbe kezében a famózus táskával - és de kifelé menet már nem volt nála.
A pénz gazdája tehát meglett. Ekkora összeget ezek után kockázatos lett volna rábízni az egyedül élő emberre, nehogy ismét elhagyja. Megkérték, mondja meg, ki a legközelebbi hozzátartozója. Így találtak rá a rokonaira, akik ugyan tudtak róla, hogy van pénze, arról azonban nem, hogy magánál hordja, a summa nagyságáról pedig fogalmuk se volt.
- Azt hallottam - fejezte be a történetet Annuska néni -, hogy a rendőrök tanácsára a megtalált pénzt a bácsi nevére bankba tették. És azt is hallottam, hogy a rendőrőrs parancsnoka szerint ilyen becsületes emberekkel, mint a pékség dolgozói, még soha életében nem találkozott.