Öngyógyítás sámándobra

- Csak egyetlen napot kell rászánnod, és meg fogod érteni, ki vagy, mit keresel ezen a földön valójában! Ha egyszer eljössz, hidd el, a következő alkalmat már alig várod! - érvelt a témában jártas ismerősöm.
Hát, nem is tudom - bizonytalankodtam, mert az effajta ígéretekben soha nem hittem. Ismerősöm meggyőző erejének és jómagam nagyfokú kíváncsiságának köszönhetően végül mégis beadtam a derekam. Fogtam az utazótáskát, a tréningruhát, egynapi hideg élelmet, félretettem a fenntartásaimat, és elindultam a pécsi belvárosi iskola tornatermébe.
Meditációs hangulat fogadott: a bordásfalak és az ablakok színes selymekbe burkolóztak, sejtelmes fényt adó gyertyák és füstölők égtek mindenütt. Halk zene szólt, miközben magukba forduló, tréningruhás emberek, többségükben vegyes korú nők üldögéltek plédjeiken. Egyszer csak megszólalt egy csengettyű - a program elkezdődött.
Először ki kell kapcsolni a cselekedeteinket felügyelő tudatos énünket. Szorgalmasan gyakoroltam tehát a programvezető által tanított tűzlégzést (két hirtelen szippantás orron át, majd hosszabb kilégzés szájon keresztül). Mindhiába. Kakukktojás-érzésem csak erősödött, mikor megszólalt a sámáni énekhanggal kísért, ősi ritmusokat idéző sámándob, és elindult a hangos, dinamikus transzzene. Ekkor ugyanis bekötött szemmel kellett volna mozogni, ahogy jólesik. Előtte a rutinosabb résztvevőktől tanácsokat kaptam:
- Hagyni kell, hogy jöjjenek a természetes mozdulatok. Előbb dönti el a tested, hogy mit akar, mint ahogy azt te észrevennéd - mondta egyikük.
- Vigyázz, előfordulhat, hogy képeket is látsz, amelyek üzeneteket közvetítenek - mondta másik szomszédom. - Előttem a múltkor így világosodott meg, hogy gyerekkoromban szülői erőszak áldozata lettem.
Ajjaj! Ezek után tudatos énem még inkább maradni kívánt... Így a hosszú órákig tartó transztánc alatt néhány ugrándozó mozdulattal próbáltam múlatni az időt, miközben - mondanom sem kell - olykor-olykor kilestem kendőm mögül. Megdöbbentő kép tárult elém: egyesek pillangóként repdestek, kezükkel szárnyakat imitálva, mások őrült tempóban forogtak, és akadt, aki keresztül-kasul futkározott a termen. Közben a programvezető és segítői felügyelték, hogy a már-már extázisba esett résztvevők nehogy összeütközzenek. Volt, aki sírt, mások nevettek. Akadt, akinek megjelent az "erőállata" (az erőállat olyan tulajdonságot képvisel, ami az adott emberből éppen hiányzik), és azzal a képzeletbeli lénnyel táncolt.
{p}
A mozgás után a hangoké lett a főszerep. Még mindig bekötött szemmel, de már körben ülve, hatvan percig (hát, hogy is mondjam?) ordítoztunk. A cél először testünk hét energiaközpontjának, csakrájának egészséges szintre hangolása és a bennünk maradt érzelmek levezetése volt. Kezünket mindig az adott testrészre helyeztük, és tetszőleges hangon morogtunk, kukorékoltuk vagy sikoltoztunk, ki-ki érzése szerint.
- Ez már nekem is túl bizarr volt - vallotta be a szünetben az egyik lány. - Szerintem csendesebben is le lehet vezetni a feszültséget, ezt nem vállalnám még egyszer.
Szomszédom vitába szállt vele:
- Én veszettül élveztem, mert amúgy nagyon-nagyon visszafogom magam. Ez az éneklés nagy szabadságot adott. Hát hol máshol ismerheted meg így a hangodat?
Hm, jómagam örültem, hogy vége. A program záróakkordjaként különböző népek ismert zenéire eljártuk a szeretettáncot, és megölelgettük egymást. Befejezésként a nap során szerzett élményeink feldolgozására meditáció és beszélgetés következett. Ekkor végképp világossá vált: csalódottságommal egyedül maradtam. A többiek különleges élményekről számoltak be:
- Minden alkalommal közelebb kerülök önmagamhoz - mondta Guldner Jánosné. - Tükröt kapok arról az oldalamról, amelyet a mindennapokban nem veszek észre. A mostani transztánc nekem azt üzente, legyek képes felszabadultan élni. Legfontosabb célom, hogy tudjak szeretetet adni és elfogadni, tudjak megnyílni és teljes bizalommal fordulni az engem szeretőkhöz.
- Nálam legnagyobb eredménye a csakrahangolásnak volt - folytatta Cserfai Gábor. - Hatására átalakultak, harmonizálódtak bennem az energiák: az életemet uraló, túlzott testiség gyengült, míg a szellemi sík erősödött.
- Én sok mindent kitáncoltam már magamból, ilyenkor teljesen újjászületek - mondta Hajdu Zoltán sámándobos. - Persze ez is csak egy módszer a sok közül, de számomra olyan út, ami nagyon mélyről, belülről jön.
Végül Bukovinszky Anna transztánc-programvezető is elmesélt egy történetet:
- Egyik alkalommal képet láttam: édesanyám hasában voltam, ahol egy hang felszólított: "Szüless meg!" "Nem akarok", mondtam. Ez mindenre választ adott. Édesanyám negyvenkét éves korában, szívbetegen lett várandós velem, mindenki próbálta lebeszélni rólam. Nem akartam világra jönni, nehogy megöljem. A transzélmények világítottak rá, hogy egész életemben bizonyítani akartam, érdemes volt engem vállalni. Azt gondoltam, hogy a teljesítményemért szeretnek, és én is akkor szerettem, ha megkaptam szolgáltatásaim ellentételezését. A transztánc kapcsán mindezt már új fényben látom. Meg tudtam bocsátani édesanyámnak és saját magamnak is, és az átélt élmények hatására most tanulok feltétel nélkül, nyitott szívvel szeretni.
Vége a beszámolóknak, lassan szedelőzködünk, hazaindulunk. Nézem a felszabadult arcokat. Kicsit irigykedem...