Vegyétek magatokra Buddha arcát!

Tüskés hajú, szelíd arcú férfi ül oldalt nekünk és a szobornak is: Szabó Attila, szerzetesi nevén Santi. A mai meditációt ő fogja vezetni. Nő lép be, kissé késve, arcán elnézést kérő mosoly. Háromszor leborul a szobor előtt, s helyet foglal ő maga is.
- Tisztító gyakorlattal kezdjük - szólal meg Santi. - Ezáltal férünk hozzá a tudatunkhoz, amely tökéletes és tiszta. Ne gondoljunk semmire, csak figyeljük a lélegzésünket.
Figyeljem a lélegzésemet? Mi sem könnyebb. Figyelem, amint belélegzem, kilélegzem. Belélegzem, kilélegzem. A felsőtestem emelkedik, aztán süllyed. Emelkedik, süllyed. A csönd szinte teljes, csak a hólé csorgása hallik kétoldalról. Belélegzem, kilélegzem. Belélegzem, kilélegzem. A lábam enyhén zsibbadni kezd, meg kellene igazítani, de nem merek mozdulni, ilyen csöndben az is túl hangos volna. Belélegzem, kilélegzem. Már teljesen elzsibbadtam - lesz, ami lesz, óvatosan kiemelem a bal lábam a jobb alól. Körülnézek, mindenki egyenes tartással ül, most veszem észre, hogy az én hátam már rég megroggyant; újból kihúzom magam. Belélegzem, kilélegzem. A szemek csukva, az arcok rezzenéstelenek.
Mellettem Judit ül, középkorú asszony, az egyetlen, akit ismerek a társaságból, ő hozott ide is, a buddhista misszió kamaraerdei imaházába. Előző nap jártam nála, gondolataim a találkozásunk körül forognak.
Csengő hangja ránt vissza a jelenbe, a gyakorlatnak vége, mocorgást hallok, csontok ropogását. Most vág belém, hogy már rég nem a lélegzésemet figyeltem, gondolataim elkalandoztak. Na mindegy, majd a következő gyakorlatnál éberebb leszek...
Santi golyócskákból álló láncot vesz a nyakába, így folytatja a szertartás vezetését.
- A beszéd megáldása következik - hallom szelíd hangját.
Előttünk a padlón imakönyv, benne szöveg, azt olvassuk egyszerre és hangosan, mint ahogy az iskolában szokás olvasásórán:
- A beszédcsakrában lévő RAM szótagból tűz támad, amely elemészti a nyelvemet, s az vörösen fénylő háromágú vajrává változik át. Ennek közepén...
Nem állítom, hogy értem, amit olvasok, pedig Judit elmagyarázta előzőleg, hogy a csakra (ami leírva cakraként szerepel) erőforrás, amelyből hét van az emberben, akárcsak a belső elválasztású mirigyekből. Azért is kell egyenes tartással ülnünk elmélkedés közben, hogy a csakrák energiája szabadon áramolhasson bennünk. Amíg a mondat értelmét igyekszem összerakni magamban, a társaság a szanszkrit ábécét ismételgeti:
- A, Á, I, Í, U, Ú, R - és így tovább, majd egy ősi szöveget ugyancsak szanszkrit nyelven - OM YE DHARMA-HETU-PRABHAVA... - és így tovább.
Fordítása a szöveg alatt zárójelben: minden jelenség okokból fakad...
{p}
S mindezt hétszer ismétlik, majd hirtelen elhallgat mindenki. Óvatosan körülnézek, látom, a szemek csukva, a hátak egyenesek. Az én lábam bezzeg zsibbad, óvatosan feltérdelek, azt sem bánom, ha zajt keltek vele; de úgy még rosszabb - vissza lótuszülésbe.
Az arcok rezzenéstelenek, mindenki elmélkedik. Megpróbálok én is, ám hirtelen nem jut eszembe semmi bölcs, kinyitom a szemem, előttem az imakönyvecske, azt nézegetem. Az OM szón akad meg a szemem, ez legalább ismerős, mindent, mindenséget jelent, legutóbb a Gyémánt Út Buddhista Közösség Huszár utcai imaházában hallottam.
A csengő hosszan zeng, a szemek nyílnak; én meg avval vigasztalom magam újabb meditációs kudarcom után, hogy legalább a buddhizmusról gondolkodtam.
- A lemondás éneke következik - vezet tovább a mester.- Noha ráléptem a dharma útjára, és menedéket vettem, nem hagytam fel teljesen a tévutakkal... - olvassuk közösen.
Ebből legalább értek valamit. A dharma a Buddha tanítása, a menedékvétel pedig a közösséghez való tartozás szándékának kinyilvánítása.
Hosszas önostorozás következik, a végén pedig:
- Oh, guru, szabadíts meg, kérlek, az igaz útról való elbitangolástól!
Ismét csönd. Ole Nydahl jut eszembe, a láma, akinek a tanítását néhány héttel ezelőtt hallgattam.
- Most pedig száznyolcszor borulunk le Buddha előtt - vezeti tovább a meditációt Santi a csengő újabb hosszas búgása után. - Ki szeretne gongatni?
Vállalnom kellene, gondolom magamban, ki tudja, bírom-e; de aztán mégis átengedem a lehetőséget az egyik hölgynek. A gyakorlat egyszerű: egymáshoz illesztett tenyerünket a fejünk fölé emeljük, majd az arcunk elé, végül a mellkasunkhoz, majd letérdelünk, előrehajolunk egészen addig, amíg a homlokunk érinti a padlót.
Kezdetben semmi gond, ám úgy a felénél érzem, igyekeznem kell, hogy tartsam az ütemet. Lassítanék - ám a gong könyörtelen. A ritmust egyre kevesebben tartják, az egyik buddhista kiáll, talán nekem sem volna szégyen. Inkább mégsem, végzem a gyakorlatot a magam ritmusa szerint.
Most bezzeg szó sincs a gondolataim elkalandozásáról...
Újabb meditáló társam állt ki, most már igazán nem volna vállalhatatlan, hogy abbahagyjam, fontolgatom, amikor kétszer egymás után szólal meg a gong.
Kissé kóvályogva ülök vissza a zsámolyra. Fejem tele vérrel, gondolataim a helyén, tudta a liturgia összeállítója, mikor kell megmozgatni a társaságot.- Valamennyi életemben, bárhová is születek, bárcsak rendelkeznék a magasabb világba születés minőségeivel! - mondom a különleges imádságot a többiekkel; majd még némi elmélkedés, s állunk fel.
A meditáció véget ért.
{p}
Vágyak és szenvedés nélkül
A polcon Buddha, körülötte könyvek, indiai szobrocskák - elefántot ábrázoló több is -, a falakon a buddhizmus jelképei. Világosságot a mécsesek fénye szolgáltat, az illatot pedig a füstölők.
A hangulat keleties és meghitt, akár egy szentélyben.
Judittal ülök a padlón, pontosabban párnákon egy budai villában, a hálószobája előtti kis helyiségben, s igyekszem magamba szívni valamit a vallás alapjaiból. Az asszony lelkesen magyaráz, időnként hozzátéve, hogy nem tartozik a megvilágosodottak közé, csak törekszik ezen állapot elérésére.
Buddháról beszél, a 2500 évvel ezelőtt élt királyfiról, aki huszonkilenc éves korára megcsömörlött az élvezetektől. Évekig kereste élete értelmét, míg végül megvilágosodott. Buddha szerint az ember alapvetően jónak születik, ám jósága a vágyai által csorbul, a következmény pedig a szenvedés. A megoldás kézenfekvő: ki kell iktatnunk az életünkből a vágyakat, s elmúlik a szenvedésünk is.
A vallásból az idők során különböző irányzatok ágaztak el: a kis út, amely csak az egyénnek nyújt megoldást, a nagy út, amely a közösségnek, s a gyémántút, amely a nagy út továbbgondolása, s csak tanítók által sajátítható el. Fiatal nő megy keresztül a helyiségen, Judit legidősebb lánya.
- S ő mit szól hozzá, hogy az anyukája a buddhista tanításokat igyekszik követni? - nézek a lány után.
- Elvittem a közösségbe, de nem kötötte le. Mint ahogy a másik két lányomat meg a férjemet sem. Afféle csodabogárnak tartanak a családban. Én azonban így érzem jól magam, ráadásul legnagyobb hibám, a türelmetlenségem is enyhült.
Judit annak idején mindenkinek meg akart felelni, s ez általában sikerült is, egészen addig, amíg anya nem lett. Itt viszont csődöt mondott, legalábbis úgy érezte, mivel a gyerekei nem ettek, főzhetett nekik akármit. Ő pedig csak tömte őket. Vagyis tömte volna, ha hagyják magukat... Mindezt súlyos kudarcként élte meg, s férje, anyósa sem értették viselkedését.
- Egyszer még meg fogod gyilkolni őket - jósolták, mire ő olyannyira pánikba esett, hogy pszichiáternek kellett segíteni rajta.
A fordulatot egy tíz évvel ezelőtti thaiföldi út hozta az életébe.
- Az emberek arcán végtelen nyugalmat és elégedettséget láttam. Ennek okát keresve jutottam a buddhizmushoz, s vettem menedéket benne.
{p}
Ne gyűlölködjetek!
Jóvágású férfi lép a népligeti sportcsarnokban ácsolt emelvényre farmerben, pólóban. Haja fehér, termete szálfaegyenes. A többezres, főként fiatalokból álló tömeg önkéntelenül feláll, mire ő egy mellékes mozdulattal int, hogy üljünk vissza, felesleges az efféle tisztelgés. Aztán helyet foglal a kanapén, lábait természetes mozdulattal maga alá húzza - mellette a tolmács ugyanígy tesz -, majd hosszasan törölgeti a szemüvegét, s beszélni kezd.
Ole Nydahl európai származású, a hatvanas évek lázadó ifjainak egyike. Előbb a kábítószerben keresett menedéket, de csalatkozott benne, s feleségével Tibetbe indult. Néhány év múlva visszatért, immár buddhistaként, azóta terjeszti a vallását Nyugaton, s alapítja a közösségeket.
Keresetlenül beszél, egyszerűen, a be nem avatottak számára is érthetően. Talán innen is a népszerűsége.
- A tibetiek látták, miként rombolja le a Nyugat önmagát - jelenti ki.  - Azért küldtek el, hogy megmutassuk az ő útjukat. A gyémántutat.
A nyugati ember sokáig nem is értette a buddhizmust, hiszen csupán a nemlét iránti vágyat látta benne, az életvezetés viszont, amely a szenvedésmentességhez vezet, elkerülte a figyelmét. S hogy miként is kellene élnünk, hogy ezt elérjük, abból bőven ad ízelítőt Ole Nydahl. Olyan egyszerű tanácsokat például, hogy ne ártsunk másoknak, ha nem akarjuk, hogy nekünk is ártsanak; testünk a szerelem eszköze is, éljünk vele, s ne féljünk boldoggá tenni azt, akit szeretünk; ne bölcselkedjünk túl sokat, mert merevek leszünk, ám a túl sok együttérzéstől is óvakodjunk, mert az szentimentalizmushoz vezet.
- Legfőbb tanácsom a harag kerülése - vezeti a hallgatóságát a buddhista alaptanításba. - Ne gyűlölködjetek, mert benneteket is gyűlölni fognak, s az nektek sem jó. Az állandó harc mérgezi a lelket. Szeressétek inkább egymást, s benneteket is szeretni fognak.
Mintha csak egy keresztény papot hallanék.
{p}
Három fény meditáció
Tömve a hosszúkás terem a Huszár utcában, főleg fiatalokkal, arcukról ítélve egyetemisták lehetnek. Az előtérben cipők garmadája, a kabátok nem férnek fel a fogasra, egymáson tornyosulnak. Hétfő van, ez a legnépszerűbb elmélkedési nap a  közösség számára.
- A tiszta fehér fényt látjuk, amely a homlokunkból árad. Ezáltal tisztul a testünk - hallom a tanítót.
A csönd teljes, ám a társaság itt korántsem olyan fegyelmezett, mint ahogy később Kamaraerdőn tapasztaltam. Némelyek ugyan csukott szemmel elmélkednek, mások maguk elé néznek, de van olyan pár is, amelyik inkább egymással van elfoglalva.
- Om - szakad ki hirtelen a gyülekezetből, szinte egyszerre. A hangot hosszan elnyújtva rezegtetik.- Engedjük a vörös fényt áradni a torkunkból, hogy tisztulhasson a beszédünk - szól most a tanító.
Újabb csönd következik, majd egyszerre:
- Ah - rezeg hosszan.- Most pedig a kék fény árad a mellkasunkból, s tisztul általa a tudatunk. - Hung - rezeg a csöndet követően.
Még némi tanítás a tisztaságról, majd alig félóra elteltével szedelődzködik a társaság.
Fiatal férfit, Robit kérem az értelmezésre. A férfi készséges, leülünk az imaház presszójába egy tea mellé.
- A buddhisták különböző meditációs módszerekkel igyekeznek eljutni tudatuk teljes megtisztulásáig - magyarázza. - Amit láttál, az a három fény meditáció volt. Magyarországon csaknem húsz buddhista közösség létezik, mindegyik más módszert követ.
S amíg a vallás követője meditál, Buddha arcát veszi föl. Minél több időt tölt meditációval, annál tovább van rajta a mester arca. Amíg végül egyszer teljesen rá nem ragad, s a sajátjává nem válik. Vagyis Buddha lesz maga is. Nemcsak a szertartások alkalmával, hanem egész életében. S nemcsak a gondolataiban, a magatartásában is.- Akinek ez sikerül, az megvilágosodott, s megkímélődik az újjászületéstől - hallgatom Robi tanítását.