Éremtelen érdemek

Hármójuk közül kettővel lapunk olvasói is megismerkedhettek legutóbbi számunkban. Kovács Attila és Kormos Péter a még lángoló gép mellett próbálta menteni a menthetőt, amikor az bármelyik pillanatban felrobbanhatott volna. Harmadik társuk, Lévai Csaba az öreg terepjárójával ingázott a falu és a hegycsúcs között. Ő vitte fel például a magyar mentősöket is a hegyre, mert az ő járművük használhatatlannak bizonyult az igen nehéz terepen. De nem csak embereket szállított. Hanem - saját pénzen vett - üzemanyagot is, mert a magyar "hegyi mentők" aggregátorából épp csak az hiányzott.
Természetesen önzetlenül, semmiféle elismerést nem várva cselekedtek ők hárman. Így is van rendjén. De azért sokan szerették volna látni őket is a parlamenti ünnepségen.  Mert abban nincsen semmi különös, hogy a katasztrófavédelmi szakember, a főmentős, a főhatárőr vagy a polgármester részt vesz a mentési munkákban. Az a dolguk. Végtére is a baleseti sebészt sem tüntetik ki a többinél bonyolultabb műtétjei után. Azért kapja a fizetését. A szóban forgó három hejcei esete azonban más. Ők nyugodtan a másik oldalukra is fordulhattak volna a baleset hallatán. Ennek ellenére nincs bennük harag, és nem is várnak semmit. A legfontosabbat már megkapták: a szlovákok köszönetét. A jutalommal meg úgy vannak, hogy az nem kötelezően jár. Ám Lévai Csaba egyvalaminek azért mégiscsak örülne: ha visszakapná a hegyen eltűnt két benzineskannáját.