Egy forradalom bájos mítosza

- Haladjunk időrendi sorrendben. Reggel a márciusi ifjak a Pilvax kávéházban gyülekeztek.
- A hiedelem szerint. Ám azt a kávéházat akkoriban ugyanis még nem Pilvaxnak nevezték, hanem Fillingernek. A tulajdonos pedig nem Pilvaxnak írta a nevét, hanem Pillvaxnak. Amúgy valóban itt gyűltek össze az ifjak, ám a megbeszélt időpontban egyedül a dadogós Sükei Károly érkezett meg.
- A többiek?
- A többiek jó szokás szerint alaposan elkéstek. Sükei várakozott egy darabig, majd fogta a már megfogalmazott tizenkét pontot, kitűzte a későbbi Petőfi Sándor utca sarkára, s magyarázni kezdte.
- A tizenkét pont tartalmazta azokat a követeléseket, amelyekkel az akkori vezető politikusok éppen Bécsben kilincseltek, ahol már két nappal korábban fellángolt a forradalom.
- Lényegében igen, csak a pesti ifjak a követeléseiket sokkal radikálisabban fogalmazták meg. Érdekességként jegyzem meg, hogy a bécsi forradalom kitörésében is jelentős szerepe volt Kossuthnak, a március harmadikán elmondott beszédében éppen az osztrák örökös tartományoknak követelt alkotmányt.
- Magyarország ezek szerint akkoriban demokratikusabb ország volt, mint nyugati szomszédunk...
- Hogyne, hiszen Magyarországon a király csak a koronázás után és az országgyűléssel együtt alkothatott törvényt. Ausztriának pedig sem alkotmánya nem volt, sem országgyűlése.
- Sükei tehát elkezdte magyarázni a tizenkét pontot.
- Vagy harmincan hallgatták, s ennyi ember között már akadt egy besúgó is. Mivel szegény Sükei erősen dadogott, a besúgó úgy érezhette, könnyű dolga van, az ifjút mindössze el kell vitetnie a Szent Rókus Kórház második emeletére, ahol akkoriban a gyengeelméjűeket ápolták. Elszámította azonban magát, az emberek Sükei mellé álltak.
- Nyilván a forradalmi hangulat miatt.
- Akkorra már a társadalom is, a gazdaság is megérett a változásra. A gazdasági változások szükségességét elsőként egyébként Széchenyi István fejtegette Hitel című munkájában. Nagy vagyonok voltak az országban, de pénz annál kevesebb, és az ősiség törvénye miatt a földbirtok nem szolgálhatott a hitelek fedezetéül.
- A legszükségesebb társadalmi változtatás pedig a jobbágyfelszabadítás lehetett.
- Így van. Ennek legfőbb szószólói egyébként a Széchenyi által módfelett utált Kossuth Lajos és Deák Ferenc voltak, akiknek sikerült megalkotniuk az érdekegyesítés politikáját, s megértetniük a birtokosokkal, hogy a kényszermunkán, vagyis a roboton nincs áldás, ők is jobban járnak, ha fizetnek az elvégzett tevékenységért.
- Térjünk vissza a Fillinger kávéházba, azóta bizonyára megérkeztek a későn ébredők is...
- Megérkeztek, s nyomban el is indultak az egyetemekre. Nemsokára több ezresre duzzadt a tömeg, s természetesen azonnal meg is akartak valamit valósítani a tizenkét pontból.
- Legkézenfekvőbb egyből az első pont, a cenzúra eltörlése lehetett.
- Pontosan. Ezért elindultak Landerer nyomdájába, hogy kinyomtassák a tizenkét pontot és a Rajta magyart.
- A Talpra magyart.
- Petőfi eredetileg Rajta magyarnak írt, ám egy Szikra Ferenc nevezetű joghallgató figyelmeztette, hogy mielőtt rohamozna a magyar, először talán föl kellene tápászkodnia. Petőfi, aki ki nem állhatta, ha beleszólnak a verseibe, ez egyszer engedett.
{p}
- Megérkeztek tehát Landerer nyomdájához.
- Landerer kiváló kapcsolatokat ápolt a titkosrendőrséggel, és tudta, hogy az ifjak meg fognak jelenni nála. Éppen ezért már előző este azt mondta a gépmesterének, hogy ha a fiatalok kevesen érkeznek, ki kell őket pofozni, ha sokan, ki kell nyomtatni a szöveget.
- Sokan jöttek...
- Sokan, és Landerer számított rá, hogy nem rendelkeznek majd a cenzor engedélyével. Számon kérte a cenzor aláírását, hogy később igazolni tudja magát. A tiszta lelkű ifjak erre tanácstalanul néztek össze, mire  Landerer súgta oda Irinyinek, hogy foglaljanak már le egy gépet, őt pedig zárják be az irodájába.
- A szöveg nyomása hosszabb ideig is eltartott. Mit tett közben a tömeg?
- Március 15-e bájához tartozik, hogy Irinyi az első néhány nyomat elkészülte után szózatot intézett az akkor már ötezresre duzzadt tömeghez: Elmondta, hogy a nyomdászok most ebédszünetet tartanak, de délután három órakor már lesz elég nyomtatvány, amit a Nemzeti Múzeumnál fognak kiosztani. Addig mindenki menjen ebédelni.
- Ezzel azt kockáztatta, hogy nem jönnek vissza.
- Valóban, ám mégis visszajöttek, méghozzá tízezren. Ekkorra már vidékiek is voltak közöttük, azok, akik a szokásos pesti József-napi vásárra érkeztek az ország minden tájáról.
- Petőfi pedig elszavalta az akkorra már kinyomtatott Nemzeti dalt.
- Ez is a naphoz kapcsolódó egyik közkeletű tévedés. A lépcső oldalára elhelyezett emléktábláról egy szócska hiányzik: Petőfi itt nem szavalta el a Nemzeti dalt. Négy másik helyen igen, de itt történetesen nem.
- Mi volt a második megvalósítható követelés a tizenkét pontból?
- A nemzeti őrsereg felállítása. A tömeg ezért a városházára vonult, hogy a kitűnően felfegyverzett pesti polgárőrség nemzetőrséggé átalakítását kivívja. Sikerrel jártak. Érkezésükkor ugyan parázs vita alakult ki, ám ennek Rottenbiller Lipót alpolgármester véget vetett, s a város csatlakozott a Tizenkét ponthoz.
- A tömeg pedig elindult kiszabadítani Táncsicsot.
- A státusfoglyok kiszabadítása is a követelések között szerepelt. A most már húszezres tömeg, élén a szűzmáriás zászlót tartó Szathmáryné Farkas Lujza színésznővel a pontonhídon elindult a vár felé. Ez volt a nap legveszélyesebb vállalkozása, mert ha a csónakokat tartó láncok elszakadnak, sokan lelik halálukat a hullámok között. De nem így történt, a sajtóvétségért raboskodó Táncsics az éjszakát már a Nádor Szálló egyik szobájában tölthette; a szálloda bérlője ugyanis jó üzleti érzékkel felajánlotta neki, hogy vendégül látja.
{p}
- Előtte azonban még meghallgatta a Bánk bánt a Nemzeti Színházban.
- Ez két okból sem így történt. Egyrészt azért, mert Táncsics a szobájában végigaludta az estét, s csak másnap reggel ébredt fel.
- Mit szólt ehhez az ünneplésére összegyűlt tömeg?
- Először ugyan fölvetődött, hogy egy színészt léptessenek fel Táncsicsként, ám végül az a vélemény győzött, hogy egy tisztességes forradalom nem hazudozik. Táncsicsot végül Jókai mentette ki, aki, nem kis képzavarral azt találta mondani, hogy a vak író a viszontlátás örömét élvezi. A tömeg azonban nem nevetett, ezen a napon mindenki ünnepelni akart.
- S mi a másik tévedés?
- Az, hogy előadták a Bánk bánt. A műsort még a déli ebédszünetben megrendelték a márciusi ifjak - színésznő szerelmeik kedvéért is. Jókai ugyanis Laborfalvi Rózába, Bujuvszky Gyula, egy másik márciusi ifjú pedig Szilágyi Lillába volt szerelmes. Mindkét szerelemből házasság is lett. A közönség azonban nem drámát, hanem inkább szónoklatokat akart hallani, valamint a Hunyadi László legszebb részeit. Evvel ért véget a forradalom napja.
- Mi történt az ifjakkal később, hol találjuk őket, mondjuk, egy év múlva?
- Tisztességes forradalmárok voltak, megmaradtak közkatonáknak. Vasvári Pál a pénzügyminisztériumban lett titkár, de leköszönt, megszervezte a Rákóczi-szabadcsapatot, és 1849 nyarán Erdélyben hősi halált halt, akárcsak Petőfi. Vajda János szintén részt vett a harcokban, elfagyott lábú honvéd hadnagy lett belőle. Legmagasabbra még Jókai emelkedett: főszerkesztőként megbuktatta a kor híres rendőrminiszterét, Madarász Lászlót, aki nem nagyon tudott azokkal a kincsekkel elszámolni, amelyeket a Görgey Artúr által kivégzett Zichy Ödön gróftól koboztak el.

Nemzetiségiek
A szabadságharcban a különböző nemzetiségek más-más fokú (és irányú) lelkesedéssel vettek részt. A magyarországi németek polgárosodott gondolkodásúak voltak, s a mosoniak és az erdélyi szászok kivételével lelkesedtek a forradalom eszméiért. A szászok tartózkodásának az oka kiváltságaik féltése lehetett. Ugyancsak a forradalom mellé álltak a szlovákok, akik zömmel Görgey Artúr hadtestében szolgáltak. Lelkesedésük alapja vélhetően a jobbágyok felszabadítása volt. A szlovák evangélikus papok és tanárok viszont ellenezték a változásokat. A románok hozzáállása kettős. A Király-hágón túl élő 1,2 millió románság szembeszállt az új eszmékkel, s véres harcokat vívott a magyarokkal. A Király-hágón inneni hasonló lélekszámú románság viszont a szabadságharc mellé állt. A szerbek a szabadságharc ádáz ellenfelei voltak, az első harcokat is őellenük vívták a magyar honvédek. Ennek legfőbb oka az, hogy szabadulni akartak a magyar állami felsőbbségtől. A szerbek ellenszenvét fokozták a kormány átgondolatlan intézkedései, például az, hogy elrendelték az anyakönyvek magyar nyelvű vezetését. Az osztrákoknak ugyancsak sikerült szembefordítaniuk a magyarokat és a horvátokat, jóllehet a két nép a történelme során mindaddig békében élt egymással. A ruszinok (vagy rutének) ellenben a szabadságharc mellé álltak; igaz, ebben szerepe volt annak a húsz forintnak is, amit foglalóként minden honvéd megkapott, s ami a szegénysorban élő szláv nép fiai számára nagy kincs volt, akárcsak a nyolc krajcár napidíj, csaknem a duplája a császári seregben szolgálók zsoldjának. Nagy számmal vettek részt a szabadságharcban a zsidók, akiket akkoriban Mózes-hitűekként jelöltek, s akik a polgárosodás lehetőségét látták a kossuthi eszmék megvalósulásában. Viszonylag sok cigány honvédról is tudunk, erre utalnak az összeírásokban például a Kolompár, Fürj nevek is.