Télűző sokác kolompok

Reggel van, a város még csöndes, de a sokác negyedben már javában zajlik az élet. Innen rajzik ki hamarosan a busók többsége, akik a nap folyamán ijesztő külsejükkel és furcsa szokásaikkal űzik majd Mohács utcáin a telet.
Bár néhány éve úgy tűnt, hogy a kivész a busó - a rendezvény nevét meghazudtoló módon alig lézengett a turisták között néhány álarcos -, mára egy nyertes pályázatnak köszönhetően számuk négyszázra nőtt. Legtöbben baráti társaságként működnek, civil szervezetekbe tömörülnek, és év közben is össze-összejárogatnak - persze maszk nélkül. A huszonnégy társaság egyik legjelentősebbike a Mohácsi Sokác Kör busócsoportja. A nagy nap reggelén az ő kulisszájuk mögé sikerült bejutnunk.
Hú, micsoda busófészek! - gondolom, miközben egy szűk sikátoron át alkalmi gyülekezőhelyük, vagyis Jaksics György asztalosműhelye felé veszem az irányt. Az udvaron állati koponyákkal és kukoricaszárakkal díszített lovas kocsi várakozik, az ablakok mögött furcsa alakok mozognak. Beljebb merészkedem. Vagy húszan sürgölődnek odabenn, a hangos délszláv zenét kereplők és kolompok zaja nyomja el. A lények valahol félúton tarthatnak férfi és busó között: lábaikra bütykös harisnya, bő gatya és fűzős bakancs került, felsőtestüket már vastag birkabunda borítja, oldalukon kötélre rögzített kolomp lóg, maszkjukat egyelőre nem viselik. Nem is csoda, akadályozná őket a terített asztal - a házikolbász, farsangi fánk, forralt bor és mézes pálinka - nyújtotta örömök élvezetében. Márpedig az energiára és "alapozásra" szükség van, mert busónak lenni nem is olyan egyszerű.
- Jó húsz kilót cipelünk magunkon egész nap - mondja a házigazda, Jaksics György. - Ezzel táncolni, kergetőzni, sántikálni, mert busó egyenes derékkal nem járkálhat, ennyi ideig nagyon megerőltető. Ez fiataloknak való. Az ötvenhárom évemmel én vagyok a városban a második legöregebb beöltöző, de én is már csak a gyerekeim kedvéért teszem.
Valóban van mit kibírni, az események egymást követik. Kóló téri gyülekező, felvonulás, seregszemle, táncbemutatók, máglyagyújtás - csak ízelítő az évente ismétlődő forgatókönyvekből. Némely busócsoportnak tán még náluk is nehezebb dolga akad. A "szigetiek" például csónakon kelnek át a Dunán, a "bödönhajósok" bocsátják vízre a farsangi koporsót, a "kerekesek" ló vontatta forgó keréken egyensúlyoznak, a Busó Klub csoportja pedig táncházat szervez. Mindemellett a kíváncsi vendégek tömegében bolondozni, japán turistákkal fényképezkedni és a kereplőt forgatni sem egyszerű. Ez utóbbi akkor vált világossá számomra, mikor a reggeli készülődésben szemtanúja voltam, hogy vágja szájba magát a bennfentes csoportvezető által a műhelybe protezsált turistacsoport enyhe német akcentussal beszélő idős hölgye. Nyomban eleredt a vér az ajkából, még szerencse, hogy a legkiválóbb ellenszer, a házi pálinka is azonnal kéznél volt.  A műhelyben egyébként infúzió is akadt, minthogy az egyik busó civilben mentős gyerek. Ez alkalommal azonban vörösborral töltötték fel a flaskát, kimenetelét pedig vénájuk helyett a szájukba rögzítették.
A kellékek között az egyelőre még pihenő maszkokra tévedt a tekintetem. Englert Antal maszkfaragó népi iparművész műhelyében később aztán többet is megtudtam róluk. Kiderült, a történelem folyamán sokat változtak, de egy jó mester kezéből ma sem kerül ki két egyforma álarc. A fűzfából, birkaszarvval készült maszkokon minden szimbolikus jelentésű. Megtudom azt is, hogy ez utóbbi kellék beszerzése nem is olyan egyszerű, mert manapság főként már szarv nélküli juhokat tenyésztenek, ráadásul Magyarországról eltűnt a kis vágóhidak legtöbbje.
{p}
- Legfontosabb, hogy a maszk kényelmes legyen, hiszen a busók három napig ebben élnek. Bármekkora is a mérete, a szem-orr-száj arány mindig az emberi archoz illeszkedik - mondja a mester. Felpróbálom, tényleg elviselhető. De a szemrésen csak előrefelé látok, a lábam elé nem. Aha, ezért olyan furcsa a busók mozgása! A kísérlet után még végigpásztázom a falon lógó darabokat. Egyik kancsal, másik bibircsókos, harmadik karfiolorrú. - Engem mindig az emberi tökéletlenség fog meg. A hibáink izgatnak, azok miatt szeretjük egymást. Ha felfedezek egy ilyet, elkap a hév, és öt-tíz óra alatt kész a maszk - állítja a mester.
A reggeli készülődéskor is sokféle hever belőlük szerteszét. Van, aki nem bíbelődött faragással, fonott kosarat alakított álarccá.
- Mindig egyedinek kell lenni, és évente változtatni, cserélni, hogy ne ismerjenek fel. Nekem idén kopaszmaszkom lesz - mutatja a házigazda fia, és hozzáfűzi: - Nagy buli az egész. A jelmez mögött három napig azt csinálunk, amit akarunk. Ilyenkor sokkal bátrabban viselkedünk a lányokkal is, de persze el is várják tőlünk.
A ház asszonya jön, kezében fánkkal megrakott tálca. Neki az egész vigasságból csak a háttérmunka jut, és bár előtte-utána egy-egy nap szabadságot vesz ki, a rendezvényre mégsem tud kimenni. A konyhában sürög-forog, idén kilencvennyolc töltött káposztát készített. A férje és fiai kedvéért teszi. Ők ebben a pillanatban felkapaszkodnak az udvaron várakozó szekérre, felteszik arcukra a maszkot, és aznap már le sem veszik. Az asszony aggódva néz utánuk, amint nagy ricsajjal az utcára gördülnek.

Téltemetés, termékenységvarázslás
A velencei és a riói karnevállal egy időben tartott mohácsi busójárás téltemető és termékenységvarázsló ünnep. (A törökök elűzéséről szóló elmélet hamis, történelmi kutatásokból kiderült, hogy a rendezvény első megtartásakor a városban már hírük-hamvuk sem volt a turbánosoknak.) Az eseményhez kapcsolódó rituálék - a busók házról házra járása, az épület négy sarkának megveregetése, ártó szellemek elűzése, ágyúzás, kerepelés, égetés, a lányok megsimogatása - mind a termékenységvarázsláshoz kapcsolódnak, mondja Lehel György, a rendezvény főszervezője. Mára a rendezvény idegenforgalmi hangsúlyt kapott. A több tízezer látogató és a médiavisszhang jót tesz a hírnévnek, a vendégsereg átlagosan nyolcvanmillió forintot hagy a városban egy-egy busójárás kapcsán. Igaz, a bevétel a vállalkozóknál csapódik le, míg a tízmilliós nagyságrendű költségeket az önkormányzat állja. A busójárások történetében voltak mélypontok - 1904-ben csupán egy maszk maradt fenn a városban, a második világháború alatt pedig tiltották -, ám a hatvanas évektől a fejlődés töretlen. Sokat lendített a helyzeten a hat évvel ezelőtti pályázat, melyből kétszázötven (egyenként százezer forint értékű) busófelszerelést készíttetett a város. A busójárást fokozatosan többnapos fesztivállá alakították, ahol a hagyományos események mellett számos új elem - koncertek, szórakoztató műsorok - is helyet kaptak. Még a környékbeli szálláshelyek is hetekkel előbb betelnek, így a megelőző napokon legközelebb már csak Pécsett és Siklóson lehet szállást foglalni. A rendezvény egyetlen ellensége a csapadék, amit sajnos az idén nem sikerült megúszni.