Bátor tett a múlt feltárása

- Meglepte, hogy önre esett a gyülekezetek választása?
- Őszintén csak azt mondhatom, hogy nem. Már két korábbi választáskor is felvetődött a nevem, ám mindkétszer nemet mondtam a jelölésemre. Először azért, mert túl fiatalnak éreztem magam, másodszor pedig azért, mert nem sokkal azelőtt neveztek ki az evangélikus egyetem újszövetségi tanszékének az élére, és az a feladat teljesen lekötött.
- A Fabiny név korábban sem volt ismeretlen az evangélikus egyházra figyelők körében.
- Édesapám szintén lelkész, s évtizedekig tanította az egyháztörténetet az egyetemünkön.
- Nem ön az egyetlen protestáns egyházi vezető, akinek a rokonai is lelkészek. Mintha ezen egyházak irányítását néhány lelkészcsalád tartaná a kezében...
- Ez így túlzás, ám az kétségtelen tény, hogy vannak olyan lelkészek, akiknek a felmenői nemzedékek sora óta szolgáltak az egyházban.
- Nem vezet ez belterjességhez?
- A veszélye megvan, ám én ezt nemigen tapasztalom. S ne hagyja figyelmen kívül az előnyét: a hagyományaink, értékeink így sokkal könnyebben továbbadhatóak.
- Ön az északi evangélikus egyházkerület gyülekezeteinek püspöke. Ez Magyarország északi részét jelenti?
- Nem egészen, ugyanis Dunántúl északi része nem hozzám tartozik. Az egyházkerület Pest megye, az Északi-Középhegység, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye, valamint a főváros budai oldalának gyülekezeteit foglalja magában.
- Ezek szerint a pesti oldal egy másik egyházkerületé. Biztos, hogy ez jó felosztás?
- Biztos, hogy nem jó, ám a szocializmus egyházellenes éveiben ezt kényszerítették ránk. 1952-ben az addigi négy egyházmegyét kettőre voltunk kénytelenek csökkenteni. Amikor lehetett, az egyházkerületek számát háromra növeltük, ám a főváros felosztását végül meghagytuk, aminek oka egyebek között az is, hogy igazából egyik nagy vidéki gyülekezetünk sem akart püspöki székhellyé válni.
- Püspök úr, mi az, ami egy evangélikust megkülönböztet, mondjuk, egy katolikustól és egy reformátustól?
- Kegyesség szempontjából talán az, hogy a kettő között áll.
- A középen állók könnyen jellegtelenné válhatnak.
- Reméljük, hogy mi ezt el tudjuk kerülni. Szoktak ugyan lutyinak csúfolni bennünket, ami a langyosság kifejezése, de mi ezt igaztalannak érezzük, s ezért el is utasítjuk. Nem beszélve arról, hogy a középen állásnak előnyei is vannak, közvetítő szerepet tölthetünk be nagyobb testvéreink között.
- Tudnak élni ezzel a szerepükkel?
- Eddig még kevéssé, az elmúlt tizenöt év jórészt a talpra állásunk ideje volt. Most viszont már ilyesmire is nagyobb erőket fordíthatunk. Az egyházak kapcsolatát egyébként össze sem lehet hasonlítani a korábbi időszakkal. Példa erre a püspökszentelésem, amelyen a régi gyakorlattal ellentétben nemcsak egy küldött képviselte a testvéregyházakat, hanem püspökök egész sora.
- A középen állás jele az is, hogy amíg a római katolikus egyházban hetvenöt éves korában kell kérnie egy püspöknek a nyugalomba vonulás lehetőségét, a reformátusoknál pedig hatévenként választanak, addig önöknél nincs új megméretés, de hatvanöt éves korban nyugdíjba kell vonulni?
- Pontosan. Úgy látjuk, hogy a hatévenkénti választás túl gyakori, hetvenöt éves korára pedig már túlságosan elfáradhat egy püspök a szolgálatban.
{p}
- Negyvenhét évesként önnek tehát csaknem két évtized adatik arra, hogy megvalósítsa a terveit. Mi volt az első tevékenysége?
- Valamennyi lelkésztársam telefonszámát beírtam a mobilomba.
- Szeretne közvetlen kapcsolatot tartani a lelkészeivel?
- Ezt tartom természetesnek, bár sajnos nem volt mindig magától értetődő az egyházban. Az egyik nemrég leköszönt püspök mesélte, hogy lelkésze kórházba került. Felhívta az illető feleségét, hogy érdeklődjön a beteg állapota felől. Az asszony majd' elejtette a kagylót ijedtében. Addig egy püspök hívása nem jelentett túl sok jót, általában letolás volt a célja.
- Az efféle egyházvezetői magatartásnak nem sok köze lehetett a kereszténységhez. Püspöki programbeszédét olvasva egyébként feltűnt, hogy célja az egyház közelmúltjának feltárása.
- A bizottság már korábban megalakult, én csak erősíteni szeretném a tevékenységét. Meggyőződésem, hogy a múltat csak úgy lehet lezárni, ha előbb tisztázzuk, mi történt valójában.
- Ezt nem osztja mindenki az evangélikus egyházban?
- A többség így gondolja, ám vannak ellenzői is az efféle munkának.
- Azért, mert olyan dolgok derülnének ki róluk, amire szívesebben fátylat borítanának?
- Ezért is, de nem kizárólagosan. Vannak, akik a legjobb szándékkal gondolják, hogy az ilyesmi az egyház belügye, a szennyes kiteregetése csak árt a tekintélynek. Én azonban úgy gondolom, hogy a múlt feltárása a bátorság jele, amit a közvélemény méltányol. Ráadásul hiába is akarnánk eltitkolni bármit, az előbb-utóbb úgyis nyilvánosságra kerül kívülálló kutatók által, ám akkor már esetleg egyoldalúan.
- Bizonyos részleteket szándékosan elhallgatva?
- Nem feltétlenül szándékosan, hanem mert a kívülálló nem láthatja azt, amit mi belülről élünk át. Mondok egy példát. Keken Andrást mindenki úgy ismeri egyházunkban, mint áldott emlékű lelkészt, akit meggyőződéséért internáltak is. Nemrég kiderült róla, hogy együttműködött a titkosszolgálattal. A levéltárakban kutakodókat esetleg csak ez utóbbi tény érdekli. Afelett hajlamosak elsiklani, hogy Keken András a kényszer hatására írt alá, s jelentéseivel soha senkinek nem ártott.
- Az elképzelései között olvastam azt is, hogy javítani kívánja az egyház kapcsolatát a sajtóval. Ennek azért is örültem, mert nemegyszer tapasztalom a papok idegenkedését, amikor újságíróként kopogtatok be hozzájuk véleményüket kérve.
- Ennek egyrészt ugyanaz a reflex lehet az oka, mint a beteg lelkész feleségének, amikor a püspök felhívta. Volt bizony időszak, amikor a sajtó nem a legjobb szándékkal írt az egyházak tevékenységéről. Másrészt az újságírók, sajnos, nem mindig értik azt a nyelvezetet, amit az egyház használ, s ezért óhatatlanul csacsiságokat írnak.
- A műveletlenség természetesen sajnálatos, ám a tévedések csökkenthetőek, ha az egyház nem a kívülállók számára érthetetlen nyelvet használ.
- Ez igaz, ezért is oktatunk a leendő lelkészek számára sajtóismereteket. Ennek fontosságát Erlangenben érzékeltem igazán, amikor az ottani egyetemen tanultam efféle tudományokat, amit egyébként a Duna Televízió szerkesztőjeként hasznosíthattam.
{p}
- Püspök úr, beszélgetésünk nagypénteken kerül az olvasóhoz. Mekkora a jelentősége ennek az ünnepnek a keresztények számára?
- Nagypénteken Jézus keresztre feszítésére emlékezünk. Különösen nagy misztérium ez, hiszen gondoljon csak bele, nem elég, hogy Isten, a mindenség ura emberré lett, még azt is engedte, hogy megalázzák. Az fejeződik ki ezzel számunkra, hogy az egyház nemcsak a sikereseké, a győzedelmeseké, hanem a szenvedőké is, hiszen Isten maga is szenvedett.
- A sikert a húsvét jelenti, amikor Krisztus feltámadott?
- Így is kifejezhetjük a megváltást, ami által örök életünk lehet, de közben még ott van nagyszombat, az elcsendesedés alkalma. Kőbányai lelkészként kértem is a gondnokunkat, Ancsi nénit, hogy ezen a napon ne szólaltassa meg a harangokat.
- Úgy tudom, a harangok Rómába küldése katolikus szokás.
- Valóban, de látja, egy középen álló egyház lelkésze szabadon át tudja venni azt, amit építőnek ítél. Nagyszombatra pedig következik húsvét. Én ezt úgy ünnepeltem a híveimmel, hogy a hajnali sötétségben összejöttünk elmélkedni, s közben a templomban csak egy szál gyertya égett.
- Együtt várták a feltámadást?
- Együtt, s mire a szertartás véget ért, és megszólaltattunk egy harsonát, kivilágosodott. Aztán közösen reggeliztünk. Az ilyesminek különösen a magányos gyülekezeti tagjaink örvendeztek, azok, akik egyébként egész évben egyedül étkeznek. Végül pedig szépen elrendezett tálakkal átmentünk a közeli hajléktalanszállóra, hogy azok is velünk örülhessenek, akik nem az élet napos oldalára születtek. Hiszen Krisztus őértük is feltámadt.

Evangélikusok
Evangélikusoknak a reformáció lutheri ágához tartozó keresztényeket nevezzük. Az irányzat alapítója, a német Luther Márton eredetileg Ágoston-rendi szerzetes volt. A katolikus egyház reformját célzó tanait 1517. október 31-én függesztette ki a wittenbergi vártemplom kapujára. Luthert nézetei visszavonására szólították fel, ám erre ő nem volt hajlandó, ezért az egyház kiátkozta, ami akkoriban egyenlő volt a törvényen kívül helyezésével. A német fejedelmek egy része rokonszenvezett Luther tanításaival, így megmenekülhetett, tanai pedig viharos gyorsasággal terjedtek. Magyarországon elsőként a felvidéki német ajkú cipszerek között vált ismertté a lutheranizmus, valószínűleg külföldön tanult diákok révén. Az ezerötszázas évek végére az ország lakóinak kilenctizede a protestáns hitet vallotta; igaz, a többség már nem a Luther tanait, hanem a francia származású Kálvinéit. A következő század erőteljes ellenreformációja tovább apasztotta a magyarországi lutheránusok sorait. Ma háromszáz gyülekezetben háromszázezren vallják magukat evangélikusnak, elsősorban Békés és Nógrád megyében, valamint Nyíregyházán és környékén. Többségük német és szlovák származású. Magyar gyökerű evangélikusok javarészt Kemenesalján és Orosházán élnek. A világon körülbelül hatvanmillió evangélikus él, közülük 36 millióan Európában. Számuk az öreg földrészen csökken, míg a világ többi részén, legerőteljesebben Afrikában, növekszik.