Kétszáz éves lelkiismeret-furdalás

Az ifjú gróf elkésik az ebédről. Még mielőtt a terített asztalhoz ér, értesül róla, hogy az oroszok áttörték a Budapest előterét védő gyűrűt. Ám az ellenség közeledése nem ok arra, hogy elmaradjon a dorgálás az illetlen késés miatt. Gróf Károlyi, a családfő csak a kötelező feddés után közli László fiával: "Maga veszi a hátizsákját, és délután indulnak az osztrák határ felé!" 1944. október 14. volt.
Ezen az októberi napon látta utoljára az európai magas kultúra színvonalának megfelelő állapotban a fóti kastélyt és a hozzá tartozó parkot a most hetvenöt éves Károlyi László, az ősi uradalmak egykori várományosa. Első körben a környékbeli emberek rohanták meg az Ybl Miklós által áttervezett pazar épületet; vittek, amit tudtak. Állítólag a legkapósabbak a függönyök voltak, azokat azért szaggatták le, hogy ruhát varrjanak maguknak - aztán jött a hadi nép...
Manapság László gróf és felesége, az erdélyi származású nemesasszony, dálnoki Kenyeres Erzsébet albérlőként él a kastély egyik szárnyában - annak rendje és módja szerint havonta fizetnek a lakhatásért.
- Ami megmaradt a fóti és füzérradványi kastélyunk, valamint a budapesti Múzeum utcai palotánk berendezéséből, azt nagyjából itt láthatja - mutat körbe a gróf a fóti kastély galériájában. Néhány restaurált szekrény, asztal, szék, kerevet, valamint az ősökről készült olajfestmény ad ízelítőt a mágnások letűnt világáról.
- Ennyi könyvet sikerült fellelnünk a család valaha nagyhírű, páratlan kincseket is tartalmazó könyvtárából - hívja fel a figyelmemet Károlyi László arra a nyolcvan-száz kötetre, ami szépen belefért egy kis szekrénykébe.
- Mi lett a könyvtárral? - kérdem.
- Elégették a kastély udvarán 1949-ben.
Aztán hosszas csönd.
- Hol volt ön 1949-ben? - próbálok témát váltani, mert lesír a házigazdáról, mennyire fáj neki a könyvtár pusztulásáért felelős oktalan barbárság.
- Cementeszsákokat cipeltem Argentínában.
Ettől a közléstől, mint valami ifjúkori kalandtól, kicsit felderül, és hozzáteszi:
- De egy idő után feljebb léptem, már téglát adogathattam a mester kezébe.
László gróf az ötvenes években Peruba költözik, ahol saját ültetvényt hoz létre a Felső-Amazonas vidékén. Elsősorban kávét termeszt, de foglalkozik gumifával, banánnal és borssal is. A kávé világpiaci árának zuhanása azonban arra kényszeríti, hogy megváljon birtokától. Belekóstol a bankárszakmába. 1967-ben áttelepül Angliába; itt céget alapít, amely főként brit és amerikai tőkeérdekeltségeket képvisel a harmadik világ országaiban. Nyelvi nehézségei nincsenek: hat nyelven beszél. Egy irodát még ma is fenntart Londonban, mondván: "Valahol nekem is meg kell keresnem a kenyérre valót."
{p}
"Kuruc áruló?"
Időközben átmegyünk a szalonba. Feltűnik, sőt megérint az a gördülékeny udvariasság, amelynek köszönhetően azonnal és természetes módon eldől, ki kit enged előre az ajtóban. Erzsébet asszony vár bennünket, és nála is mindjárt érzem azt a belülről fakadó előzékenységet, amely a vendégnek szól, noha világos, hogy mindenekelőtt munkáját végző újságíróként vagyok jelen. Mi tagadás, elbájol a kifinomultság és kellem, ahogyan Károlyiné különleges teákkal és zamatos kávéval kínál muzeális értékű szervizből. A férjhez fordulok:
- 1943-ban, amikor az volt a sláger, hogy "havi kétszáz pengő fixszel az ember könnyen viccel", az első tizennyolc leggazdagabb főnemes között öt Károlyit találunk. Ebbe a legfelsőbb jövedelmi kategóriába azok kerültek bele, akiknek az éves jövedelme 200 ezer és 800 ezer pengő közé esett. Ön persze kamasz volt ez idő tájt, mégis, miképpen emlékszik vissza a mérhetetlen vagyonra?
- Kamaszként is tisztában voltam azzal, hogy a mi pénzünk, a forgótőkénk nem vethető össze a jól menő gyárosokéval. Weiss Mannfrédék például könnyen zsebre tehettek volna bennünket. Kevéssé ismert, hogy a két háború között rendkívüli terheket róttak a nagybirtokokra. Ennek megvolt a logikája. Csonka-Magyarországon maradt ugyanis másfél millió, lényegében nincstelen agrármunkás. Őket foglalkoztatni kellett, következésképpen csak elenyésző mértékű gépesítést engedtek meg bizonyos területeken. Ugyanakkor az alkalmazottak után az uradalmak fizették a nyugdíjjárulékot, a betegbiztosítást, és lakásokról is gondoskodniuk kellett. Csakhogy így roppant nehéz volt versenyezni például az argentin, a kanadai és az amerikai búzával. Ám a szegényeket sem hagyhattuk magukra. A Károlyiak törték is a fejüket a lehetséges megoldásokon. Különben a családunkra mindig is jellemző volt a szociális érzékenység.
- A Károlyi Mihály-féle útra céloz? - érdeklődöm kissé provokatívan.
- Semmiképp sem - szögezi le a gróf, és arca rezdülésén látom, rosszul hat rá elhíresült rokona nevének említése.
Gróf Károlyi Mihály az elveszített I. világháború után lett ideiglenes köztársasági elnöke Magyarországnak. Szó, ami szó, nem az alkalmasságáról híresült el, hanem arról, hogy átengedte a hatalmat a Kun és Landler vezette bolsevikoknak, ami végső soron tovább rontotta hazánk és a nemzet egyébként is roppant nehéz helyzetét. Ezenkívül 1919-ben földet osztott a kál-kápolnai birtokán, ámbár a rossz nyelvek szerint, amit a sajátjaként adományozott, azt jelzálog terhelte, hiszen már rég elkártyázta.
- Kétségkívül, ifjú korában Monte Carlóban a vagyonának java részét eljátszotta - meséli a házigazda. - Igazából azt sem tudta, merre feküdtek a birtokai. Ékes példa erre az ő különös földosztása. Amikor az odaszervezett sajtó előtt, fent állva egy szekéren látványosan intézkedett, előadván, hogy itt ennyi hold ezé legyen, amott annyi amazé... nos, akkor fenyegetően odalépett hozzá egy bajuszos magyar paraszt, és így szólt: "Az rendben van, gróf úr, hogy a saját földjét osztja, de arra kérem, az enyémet hagyja békén!" Egyébként a famíliának az volt a hallgatólagos véleménye róla, hogy ő a magyar történelem egyik legkárosabb szereplője. Bár otthon nemigen hoztuk szóba Károlyi Mihályt, épp eleget nyüstöltek miatta a pannonhalmi diáktársaim. Na, nem mintha a kuruc Károlyi Sándorért nem kaptam volna mégannyit, őt leárulózták.
Károlyi Sándor volt az a kuruc generális, aki 1711-ben letette a fegyvert a császári hadak előtt, ezzel elbukott a Rákóczi-szabadságharc.
- Az utóbbi húsz-harminc évben változott a történészek álláspontja - mondja László gróf. - Ma már jobbára egy okosan megkötött békéről beszélnek, ami figyelembe vette a realitásokat, és hosszú távon fejlődést biztosított a kimerült országnak. Ugyanakkor Károlyi Sándor élete végéig tépelődött azon, vajon elérhetett-e volna előnyösebb szerződést a magyarság számára. Gyötörte a lelkiismeret amiatt is, hogy nem kísérte el Rákóczi fejedelmet a száműzetésbe. Lelkiismeret-furdalása még kétszáz év után is éreztette hatását. Nagyapám a huszadik században is támogatta azokat a Sibrik leszármazottakat, akiknek elődjük kitartott a fejedelem mellett Rákóczi törökországi haláláig.
{p}
Császári látogató
Arisztokrata körökben mindig is köztudott volt: a Károlyiak rettenetesen rátartiak magyarságukra. E vélekedés igazságát életével, munkásságával támasztotta alá István gróf, aki Széchenyi István barátja volt, és a XIX. század csaknem minden jelentősebb nemzeti vállalkozása mellé odaállt erkölcsi súlyával és anyagi erejével. 1848-ban egy teljes lovasezredet állított ki a saját költségén, a Károlyi-huszárokat. Nagyjából egyszerre tartóztatták le Batthyány Lajossal, és kis híján István gróf is vértanú lett.
- István ükapámat az édesanyja vásárolta ki hatalmas összegért - súgja meg László gróf. - Így is csak 1851-ben szabadult. Ferenc József császárral azonban konokul gyűlölték egymást, és az engesztelhetetlen érzés csak öregkorukban enyhült, akkor is a császár látogatta meg őt, és nem fordítva.
Bécs olyannyira gyanúsan méregette a Károlyiakat, hogy amikor Ferenc Jóska felesége, a magyarkedvelő Sissy át-átruccant Gödöllőről Fótra egy-egy falkavadászatra, az udvar nem tartotta kívánatosnak, hogy a császárnő betegye a lábát a Károlyi-kastélyba. Igen ám, de akkor hol öltözzön át a felséges asszony a lovagláshoz? István gróf egy ragyogóan berendezett szobát építtetett az istállóra csakis és kizárólag Sissynek.
- Gyerekkoromban még láttam a császárné és királyné dámanyergeit és lovaglópálcáit szépen sorba rakva - emlékezik Károlyi László. - Sajnos semmi sem maradt meg.
Elbeszélgetünk még kicsit múltbéli történetekről, hogy annál nagyobb erővel térhessünk vissza a mába és a közelmúltba.
- Hogy nem kaptuk vissza földjeinket, erdeinket, tényleg nem fáj, nem is fontos ma már - vélekedik a házigazda. - De hogy megfosztottak bennünket az otthonainktól, az elfogadhatatlan. És még csak bocsánatot sem kértek! Különben 1995-ben tértem haza Magyarországra, és azóta nincs számomra nagyobb öröm, mint hogy a hazámban élhetek.

Military-pályán
- Magyar szívvel végigcsinálni az emigrációt, nem könnyű - veszi át a szót Erzsébet asszony. - Hogy kibírtuk, az mindenekelőtt a neveltetésen múlott. Sem Lászlót, sem engem nem neveltek a vagyon bűvöletében. Amikor a férjem gyerek volt, nem adhatott utasítást az alkalmazottnak, és azok nem fogadhatták el az esetleges parancsait. Pénzt a kezébe nem kapott, ajándék csak karácsonykor, húsvétkor és születésnapra járt neki. Sportolnia kellett, a szobája kissé hidegen volt tartva. Idejekorán tudatosították benne, hogy amit majd örökölni fog, az nem az övé, azt ő csak működteti, gyarapítja a családja és a nemzete javára.
A Károlyi és Károlyiné által létrehozott A Fóti Károlyiak Alapítvány tíz éve próbálja megszerezni a kezelői jogot a fóti kastélyra - ezzel teremtődne meg ugyanis a törvényes háttere az épület rendbetételére fordítandó összeg megszerzésének. Csakhogy a bürokrácia mindennél erősebbnek tűnik. Pedig például az a hat-hét millió dollár - ami a kastély infrastruktúrájának helyrehozatalához kellene - a gróf szerint elérhető a kapcsolatai révén. És akkor lehetne az épület esetleg Fót kulturális központja, amelyben kastélyturizmus is elképzelhető, egyszersmind bemutathatnák azokat a megmaradt nemzeti kincseket, amelyek a Károlyiak generációihoz köthetők. Arra mindenképp számíthatunk, hogy az idén megépül egy military lovaspálya, amit még sokáig szeretne használni a ma is rendszeresen lovagló gróf.
Kimegyünk fényképezkedni. Károlyiné karon fog, és mond valami fontosat:
- Tudja, valószínűleg kell még néhány nemzedék az újgazdagoknál, hogy megértsék, semmi sem a miénk az életben. Mindent csak kölcsön kapunk: a házat, a vagyont, sőt még a családot is. Ehhez képest kellene nekik gondolkodniuk önmagukról, a magyarságról, a világról.