Szelevényi honfoglalás

Szelevény kicsi falu a Körös-zugban; érdekes módon hetekkel ezelőtt Romániában hallottam először róla. A nagy dunai árvizekről tartottunk hazafelé, s valahol Temesvár és Arad között megálltunk egy tányér levesre. Az út menti fogadó magyar pincére csodálkozva hozta a levest:
- Maguk itt keresik az árvizet, amikor Csongrád mellett Szelevényt költöztetik!?
Április 22. szombat volt, Szelevény történetének egyik legijesztőbb napja. Akkor már úgy tűnt, nem tudják megvédeni a Körösök vizétől, az erős férfiakon kívül hagyja el hát mindenki. Így is történt. Az emberek mellett a jószágokat is menekíteni kellett, és senki se tudta, mikor lesz vége a rossznak.
Két hét múlva lett: május 5-én, pénteken mindenki visszatérhetett a falujába.
Hajnali öt óra körül tűntek fel az első, bútorral, hűtővel, ágyneművel megpakolt teherautók, s hamarosan az állatokkal, tehenekkel, sertésekkel tele járművek is megérkeztek.
Egész nap tartott a honfoglalás. Délutánra megcsendesedett a falu, de a főutca és a környéke továbbra is ostromlott várhoz volt hasonlatos. A kép egyáltalán nem erőltetett: a támadó víz ellen két-három méter magas, sok helyen három-négy méter széles, homokzsákokból emelt falak bonyolult rendszere védte Szelevényt. Ezen a pénteken a védelmi fal bontásához is hozzá lehetett kezdeni.
Az újságokból, televíziókból jól ismert templom szomszédságában idős nénike, a nyolcvanegy éves Bánvölgyi Józsefné kapálgatja a kiskertjét. De nemigen tudja eldönteni, hogy merre is menjen. Az elmúlt két hétben teljesen elvadultak az itteni kertek. Térdig ér a fű, a dudva ellep mindent. Az ő portája is nagyon elkanászosodott.
- Látják, mit jelent tizennégy nap? - sopánkodik, aztán megvigasztalja magát. - De üssek a számra! Adjunk hálát az úrnak, hogy megmenekültünk. Mert két hete, mikor jött a parancs, hogy szedelőzködjünk, senki se merte hinni, hogy épségben viszontlátjuk Szelevényt.
Bánvölgyi néni Pesten, a lányánál vészelte át a nehéz napokat, s az igazat megvallva, kicsit becsapta a rendelethozókat. Ő már csütörtök este hazaköltözött.
- Nem lehetett énvelem már bírni - mondja, aztán széles mosollyal elindul a kiskapu felé, mert megállt ott egy asszony, Maszlag Lászlóné, és bekiáltott.
- Jaj, de régen láttalak!
Úgy örül egymásnak a két idős asszony, mintha évek óta nem találkoztak volna.
- Tudják maguk, milyen félelmetes ismerősök nélkül a falu? - fordul felénk Maszlag Lászlóné. - Csak álltam kint a kapuban esténként, s vártam a hazajöttüket.
{p}
De nem volt mindenki olyan szerencsés, mint ő. Maszlagné csupán egyetlen éjszakát töltött távol, a szomszédos Cserkeszőlőn, egy nyaralóban. Másnap azonban visszakönyörögte magát.
- Szerencsém volt az őrökkel - meséli -, visszaengedtek. Igaz, a mi házunk magas parton áll, oda nem tud feljönni a víz. Ráadásul otthon volt három nagy hízónk, etetni kellett őket. Vitték, menekítették volna azokat is, de azt mondtuk, minek, itthon van a fiunk, majd az gondoskodik róluk. Igen ám, de kisebb gondja is nagyobb lett a disznóknál. A többi férfiemberhez hasonlóan neki is a gáton kellett lennie éjjel-nappal.
A férfiak zöme most sem a saját portájával van elfoglalva. Túlesvén a költöztetéseken visszatértek a vízhez. Pontosabban a gáthoz. De mennyire más ez a munka most, mint a kezdetekkor! Akkor az volt a kérdés, hogy kibírják-e egyáltalán a gátak a víz rettenetes nyomását. Kibírták, bár a szakemberek óvatosak: apadáskor is kiszakadhat a töltés, mondják; de ezekben a napokban már a belső gátak bontása a nagyobb munka.
Hatalmas markológépek, dömperek között bukdácsolunk, minden sarkon vízügyes kezeslábasba öltözött férfiak ürítik a homokzsákokat. Csak ebben az egy faluban közel hetvenötezer homokzsákot használtak fel, azt most mind el kell távolítani.
Az elmúlt napokban természetesen "zárva" tartott a falu egy része. A korcsma holnap nyit, üvegajtaján számítógéppel szerkesztett felhívás: "Értesítem a tisztelt lakosságot és a tanulóifjúságot, hogy az iskola hétfőn reggel B hetes órarenddel kezd. Az óvoda szabályos munkarenddel ismét üzemel."
Az egyik bolt előtt fiatalasszony, Hegedűs Gáborné gyermekkocsival, az úton egy markológép, alatta két férfi. Nyakig olajosak.
Ez is most bír elromlani! - morognak.
Az asszony csitítja őket:
- Örüljetek, hogy itthon vagyunk!
A férjét meg annak a kollegáját csitítja így; egyébként most, nemrég érkeztek meg a Szolnok melletti Szandaszőlősről. A nagynénjüknél húzták meg magukat. Ma már nagyjából hazaköltöztek, de a hűtő meg a fagyasztó még Cibakházán van, a férfi kollégájánál, a két kis malacuk pedig Nagyréven, a falu többi disznajával együtt.
A hátunk mögött lévő bolt még zárva, de a szemközti utcában lévő élelmiszerüzlet nyitva. Lassan visszatér a rendes kerékvágásba az élet, amit az is mutat, hogy sokak idejéből már a porta csinosítására is telik. A futballpálya szomszédságában fűnyíró zakatol, idős asszony tologatja. Bent az udvaron már egyenesen áll minden, a ház előtti szilvafák alatt burjánzik a fű.
- Már nem sokáig - nevet a nyolcvankét éves nénike, özvegy Váradi Józsefné. - Ma lekaszálom, holnap pedig nekilátok permetezni. A szőlőt meg a tizennégy szilvafát.
Ha azt vesszük, hogy ma reggel még Kunszentmártonban, keresztlányánál hallgatta a rádiót, egészen jól haladt a munkával. A hat órai hírekben hallotta, hogy lehet költözni - azonnal félbehagyta a reggelit, s nekilátott pakolni. Nem volt sok dolga, csupán két ruhát s két otthonkát vitt magával. Még a hűtőszekrény dugóját sem húzta ki a falból. "Jöjjön, aminek jönnie kell!"- mondta...
- Tudják, mitől féltem legjobban? - néz ránk komolyan. - Hogy amíg én oda vagyok, a két kotlóm alatt kikelnek a kiscsirkék. De nem keltek ki. Megvárták, míg hazajövök.
A szakemberek szerint lehet szólni nekik: kibújhatnak a tojásból.
{p}
Vízmosta károk
A keletkezett károk nagy része igazából majd csak a víz visszahúzódása után mutatkozik meg. Az már bizonyos, hogy az árvíz és az annak következtében hónapok óta fennálló belvíz miatt a mezőgazdaságban több százmilliós a kár: az őszi vetés egy részét kimosta a víz, az árpát, a borsót, napraforgót már márciusban, áprilisban el kellett volna vetni, a most vetendő kukorica magját meg a felázott földek miatt képtelenség talajba juttatni. A kormány rövidesen dönt arról, hogy milyen támogatást vagy segítséget kapnak a károsultak. Ugyan nagyobb baj nélkül megúsztuk a rekordokat döntő dunai és tiszai árhullámokat, ám így is sokba került az egész. A belvíz, majd az árvíz elleni védekezésre eddig 16 milliárd forintot költött el a vízügy, és több milliárd forintra rúgnak a honvédség, a katasztrófavédelem és az önkormányzatok kiadásai. Csaknem 12 millió homokzsákot használtak fel a védvonalakon, volt olyan nap, amikor húszezernél többen dolgoztak a gátakon.
Ahol lehet, már bontják a homokzsáktöltéseket. Megnyitották a Hármas-Körös és a Hortobágy-Berettyó torkolatában lévő árvízkaput, és duzzasztják a Tiszát, hogy meggyorsítsák az apadást. Továbbra is rendkívüli a védekezés a Tiszán Kiskörétől a déli országhatárig, a Hármas-Körös torkolati szakaszán Kunszentmártonig. A kormányzati koordinációs bizottság kezdeményezte, hogy május 9-én, kedden 15 órától oldják fel a Tisza Kisköre alatti szakaszára, a Marosra, a Hármas-Körösre, a Zagyvára csaknem egy hónapja elrendelt árvízvédelmi veszélyhelyzetet. A szakemberek szerint 10-12 napba is beletelik, mire a víz visszahúzódik a medrébe a Tisza alsó szakaszán.