Szatócsvirtus

Egy izgága ember, a szatócs, este tízkor megjelenik az üzlete fölött, a tizedik emeleten lévő lakás előtt, és ész nélkül döngetni kezdi a kiszemelt lakó ajtaját. A riadt házlakók nesztelenül húzódnak meg otthonaikban, s ki a kulcslyukon, ki a kukucskálón kémleli, ki az az őrült, aki mások nyugalmát ily késői órán zavarni merészeli. A magabiztos vegyesboltos mélyeket szív cigarettájából, fel alá járkál a kipécézett panellakó ajtaja előtt, majd barátnőjét biztatja, most már dörömböljön ő is. A bolttulajdonos valószínűleg nagyon ideges, azért viselkedik így. És talán azért, mert a jó modort ez idáig még sehonnan sem sikerült megvásárolnia - amire vélhetően ezután sem adódik módja...
A szatócs egyre idegesebb, még a kulcslyuk parányi résén is látszik, hogy hatalmas feje belelilul a dühbe, erei vastagon kidagadnak a nyakán. Hiába döngeti hetedjére is az ajtót, a bentiek - az anya, a hatéves óvodás és az egyetemista nagyfiú - félelemtől reszketve, némán tűrik a zaklatást. Mind tanácstalanok. Aztán, amikor már-már beszakad a lakótelepi ajtó, az anya, egy kis felindulással a hangjában, mégis megkérdezi: "Ki az?!" A válasz már régen kész: "Ki lenne? X. Y. vagyok, a lenti bolt tulajdonosa. Azonnal nyissa ki az ajtót, vagy rendőrt hívok!" Az ajtó másik felén az eddiginél is nagyobb a riadalom. A kicsi sír, az egyetemista a kezét tördeli, majd tétován a fejét vakarja - az anya pedig hihetetlen elszántsággal ajtót nyit. Meg akar győződni róla, nem rémálom-e, s nem valami tréfás időutazás-e, ami rettegésben tartja este tízkor kicsiny családját. De nem. Valóban a fűszerbolt tulajdonosa áll ott, miközben azt üvölti: "Normálisak maguk, hogy csipszet és narancshéjat dobálnak a méregdrága kocsimra az ablakukból?" - s már nyomul is, hogy körbejárja a lakást, és szemügyre vegye, honnan repült a szemét. Az egyetemista fiú útját állja. Jogot tanul, tudja, hogy ehhez a szatócsnak nincs joga. Eközben a lábtörlőn idegesen toporgó barátnő a bűnjelet, egy "csipszes" zacskót a hatéves, pizsamás kislány orra alá dugja, s mézes-mázos hangon győzködi: "Ugye, kicsim, ez a te zacskód? Mondd meg bátran, ugye te dobtad le a szemetet? Vagy az anyu volt? Naaa?!"
Az anya ekkor megelégeli a kioktatást, s a szívinfarktus eshetőségét kockáztatva jól odamondogat a fűszerboltosnak. Mindent, amit az elmúlt öt évben gondolt róla. Végül azt kéri számon remegő hangon, milyen jogon merészeli zaklatni békés családját éjnek idején az idióta csipszes és narancshéjas szövegével, s honnan veszi a bátorságot a kocsmába illő hangnemhez és a méltatlan gyanúsítgatáshoz? S bár a fia már csitítja, annyit még hozzátesz: ez magánlakás, és nem a fűszerbolt, ahol megalázhatja és kizsákmányolhatja a többségükben bejelentetlenül, minimálbérért foglalkoztatott eladókat akár húsvétkor vagy pünkösdkor is. És nem is az a hivatal, ahol "kilóra megvehet" bizonyos embereket, csak hogy békén hagyják, ha ellenőrizni vagy intézkedni kell... Éjfélt üt az óra. A megalázott nőnek ott, a tizedik emeleti bérlakásban Móricz Rokonok című regényének Zs. V. - azaz zsebre váglak - világa jut eszébe...