Fürdőzők veszélyben

Adatok és okok
Az Országos Rendőr-főkapitányság statisztikája szerint 2005-ben 174-en lelték halálukat a különböző vizekben. A legtöbb áldozatot a Duna szedte, 63 személy fulladt a legnagyobb folyónkba. A Tiszába húszan, a Balatonba hatan fulladtak bele. A többi vízi baleset színhelye kisebb folyó, bányató, mesterséges tó volt. A Velencei-tó nem követelt áldozatot, és a strandokon is csak elvétve következett be vízbe fulladás. (Az elmúlt évi adatsorban benne foglaltatnak a téli halálos balesetek is, amelyek elszenvedői alatt beszakadt a jég.)
- A balesetek okozói maguk a fürdőzők: figyelmen kívül hagyják a tiltó táblákat, felhevült testtel vagy ittasan ugranak a vízbe - mondta Garamvölgyi László ezredes, az ORFK kommunikációs igazgatója. - Meglepetéseknek teszik ki magukat ezeken a tiltott vízterületeken, hiszen nem ismerhetik tulajdonságaikat. A mederfenék egyenetlenségei olyan örvényléseket idézhetnek elő, amelyek jó úszókkal is elbánhatnak. Ráadásul a kisebb folyóknál és tavaknál nincs is ellenőrzés, könnyebb megszegni a tilalmat. Azokon a vizeken is előfordulhat persze haláleset, ahol van ellenőrzés, de szerencsére kevesebb: az elmúlt évben 288 személyt mentett ki a vízi rendészet.

Négy lelket követelt a Szamos
Mint a legtöbb folyónk, a Szamos is évről évre megköveteli a maga áldozatát. Ám ami a napokban történt Olcsva és Olcsvaapáti között, túltesz mindenen: egyszerre négy embert is magával ragadott a víz.
A múlt hét derekán egy öttagú olcsvai család ment le fürödni a folyóra, de csak a legkisebb gyermek, egy hétéves fiúcska tért haza élve. Pár perc leforgása alatt vízbe veszett a tízéves nővére, a tizenhárom éves bátyja, az anyja és a nevelőapja, őt magát is az utolsó pillanatban mentették ki a zavaros habokból. A tragédiát mind a mai napig képtelen feldolgozni a két kis falu, egyszerűen nem értik, hogyan fulladhat egyszerre négy ember a folyóba.
Olcsvát és Olcsvaapátit komp köti össze, a révlejáró környéke mindig mozgalmas. Most meg különösen az, hiszen a két gyermek holttestét napokkal később találták meg az őket kereső tűzoltók, rendőrök és az önkéntes civilek, horgászok, halászok. A révhez vezető olcsvai utcán végig szép, tiszta házak, porták, mindenütt meggyfák sorakoznak. De a legtöbb helyen a termés még ott piroslik a fákon. Nemigen fogja az embereket a munka, a tragédiával vannak elfoglalva.
Közel a gáthoz idős asszony álldogál a kiskapuban, nézi a nagy nyüzsgést. Kelemen Sándorné elborzadva néz át az út másik oldalára.
- Ott laktak szerencsétlenek - mutat egy kerítés nélküli, húszéves-forma kockaházra. - Délután négy körül még láttam őket. A szomszéd, Győző tolta a biciklit, rajta egy nagy kenyérrel, a többiek meg mellette, utána. Egy óra múlva pedig már nem éltek. Felfoghatatlan...
L. Győző egyedül élt a folyó közeli házban, nagyjából három hónapja ismerkedett meg egy ötgyermekes, elvált gégényi asszonnyal. Hamarosan összeköltöztek. Az asszony hozta a három kisebb gyermekét is, és meglepően hamar beilleszkedtek a szatmári faluban, pedig a rétközi és a Szamos menti falvak élete nem ugyanaz. Eljártak napszámba, azon a borzasztó napon is oda voltak meggyet szedni. És munka után lementek megmártózni a Szamosban.
Állítólag a vízmércénél, a nagy kanyarban, ahol talán a legveszélyesebb a folyó. Szinte hihetetlen, senki nem vette észre időben a bajt.
- Én is csak arra lettem figyelmes, hogy egy hason fekvő férfit hoz a víz - eleveníti fel a drámai perceket Balogh Lajos révész. - Kisvártatva két halk, vékony "Segítség!" is elhangzott, s feltűnt a vízen egy gyermekfej. De már el-elmerült.
Az apáti révész azonnal a folyóba vetette magát, s ahogy elérte, átnyalábolta az akkor már magatehetetlenül sodródó gyermeket. Az olcsvai oldalon kapaszkodtak partra. Ösztönösen cselekedett: lábbal felemelte a magatehetetlen testet, hogy kifolyjék belőle a víz, aztán lefektette, és a kisfiú, csodálatosképpen, szinte azonnal magához tért. Akkorra a társak, a parton állók már riasztották a mentőket, a tűzoltókat. Pár perc múlva meg is érkeztek, de már nem volt kin segíteni.
- Apám is révész volt, így gyermekkorom óta járom a Szamost, mégsem merném azt mondani, hogy ismerem - mondja a kisfiú megmentője. - Állandóan változtatja a medret. Ráadásul itt közel van már a torkolat, s ha alacsony a Tisza vízállása, hihetetlenül felgyorsul a folyása. Egy jó úszónak is komoly kihívás, hát még annak, aki nem tud úszni! Márpedig Győző egészen biztosan nem tud úszni... Vagyis hát nem tudott... - igazítja ki magát keserűen. - S úgy tudom, a tizenhárom éves fiú kivételével a többiek sem tudtak.
De akkor hogy kerültek a sodrásba? Talán sohasem tudjuk meg, hiszen szemtanú nincs, csupán a halálos veszedelemből éppen csak hogy kikecmergő hétéves fiúcska szavaira hagyatkozhatnak a tragédia vizsgálói. Az eddigiek szerint a nagyobbik fiú került először veszélybe. Ő, talán bízva az úszótudományában, túl messze merészkedhetett a parttól, s amikor érezte, hogy elkapja a folyó, kiabálni kezdett. A mostohaapja utána vetette magát, de szinte nyomban elmerült. A fiú anyja talán már nem is gondolkodott, amikor utánuk ugrott... a kislány pedig követte az anyját.
- Ha láttak gyönyörű kislányt... Hosszú, szőke haja volt, nagy, zöld szeme. És halott.
Harmincöt év körüli, feketébe öltözött, barna arcú asszony mondja ezt, halkan, Ramocsa Istvánné, L. Győző húga. Fent állunk, a meredek parton, lent csónakok, izgatott emberek, civilek, egyenruhások.
- A kisfiút most találták meg, ott van kikötve szegény - mutat a fiatalasszony a csónakok mögé, de mi nem látunk, hál' istennek, semmit, csak a zavaros hullámokat, a partnak neki-nekicsapódó uszadékfákat. - Apánk itt van valahol a parton, ő már túl van az első sokkon, de anyánkkal, nem tudom, mi lesz. A legnehezebb talán mégis a két fiúnak lesz. A kis hétévesnek, meg a Győzőnk édesfiának. Pedig már az is majdhogynem árván nőtt fel, mert szülés közben meghalt az anyja. Most meg az apját is elvesztette. A család persze összefog, de a gyermek fejébe ki lát bele?

Vízbe veszett vakáció
A Balatonban eddig szerencsére csak hárman lelték halálukat, mindazonáltal Siófokon a vízi rendőrök nem kötnének fogadásokat arra, hogy az idén már nem követel több áldozatot a tó. Pontosabban a felelőtlenség. Rendre ide lyukadunk ki ugyanis, amikor a halálos vízi balesetek okaira keressük a magyarázatot a vízi rendőrökkel.
Hogy mi lehet az oka annak, hogy az idén már olyan sokan haltak meg folyó- és állóvizekben, arra nézve a Balatoni Vízi Rendészeti Kapitányság osztályvezetője, Springs József a konkrét esetek ismerete nélkül nem kíván találgatásokba bocsátkozni.
- Nagy valószínűséggel szerepe lehet ebben az időjárásnak - latolgatja -, hiszen az idén a napsütötte órák száma idáig annyi volt, mint tavaly az egész idényben. A kánikula vonzza a vízhez az embereket, márpedig sehol nincs olyan kikötés, hogy csak úszni tudó ember fürödhet.
Springs őrnagy beosztottjai az idén eddig 32 beavatkozással 52 főt mentettek ki a Balatonból. Vízbe fulladni pofonegyszerű. Elég hozzá, hogy a (gyerek)ember, ahogy én a hatvanas években Ercsiben, a Dunában lehorgonyzott halászladikból - noha nem tud úszni - a folyóba vesse magát. Ez százból kilencvenkilencszer bejött, egyszer nem. Elúszott egy hatalmas üdülőhajó, és az általa keltett szívóhatás több méterrel beljebb, a mély vízbe vitte a csónakot. Nekem akkor szerencsém volt, háromszor dobott föl az örvény, s mielőtt még végleg elnyelt volna, kimentettek. Nem tudták viszont kimenteni horgászcimborái azt a férfit, aki Szabadi-Sóstónál, a vízisípályánál veszett a múlt hónapban a tóba. Stégről horgásztak, de eloldódott az odakötött csónak, és az egyik férfi utána ugrott. A hullámok egyre messzebb sodorták a ladikot, a horgász pedig, aki Bebesi Zoltán százados szerint "rosszul mérte fel a helyzetét, túlvállalta magát", elsüllyedt a hullámverésben. Társai azonnal riasztották a siófoki vízi rendészetet, de mire a rendőrök odaértek, már nem találták.
Kühnle György törzsőrmesterrel a tragédia színhelye felé motorcsónakozunk hatvan kilométeres sebességgel, ami a vízen felér az országúti 120 kilométeres száguldással. Erősen kapaszkodnom kell a kötelekbe a gumitestű, száz lóerős motorral hajtott motorcsónak oldalán ülve, hogy ne essek a vízbe. A harmincéves törzs szerint a horgászok általában öntörvényű emberek, mindenkinél mindent jobban akarnak tudni.
- Amikor jószándékúan figyelmeztettem a múltkor valamelyiküket - idézi fel tehetetlen dühében -, azt vágta a fejemhez, hagyjam őt békén, ő már akkor is itt horgászott, amikor én még a szüleim hosszú távú terveiben sem szerepeltem.
 Magamba nézve igazat kell adnom a vízi rendőröknek abban is, hogy a fürdőző ember a saját kárán sem tanul. Fent említett újjászületésemet fél évvel követően, miután a Velencei-tóban jól-rosszul megtanultam úszni, az 1964. évi nagy árvíz idején, amikor Csehszlovákiában temetőket mosott ki a folyó, alsó tagozatos haverjaimmal átúsztam a majd' kilencszáz méter szélesre duzzadt Dunát. Mi több: a korábbi, aszályos években rendszeresen a balatonföldvári mólónál készültem a Balaton-átúszásra, olykor bizony egy-egy kikötőből kihúzó hajó útját keresztezve. (Remélem, a vízi rendészeti szabálysértés, amit elkövettem, már elévült...)
 A rendőrök azt is mondják, hogy a dolog alfája és ómegája a megelőzés. Ennek érdekében bárhova, gyerektáborba, üdülőbe, szállodába szívesen elmennek kötetlen előadást tartani a strandolókra, horgászokra leselkedő veszélyekről; még meg is motorcsónakáztatják a gyerekeket, ha van rá idő és mód. Úton-útfélen osztogatják a vízi rendészet mindenre, így a viharjelzésekre is kiterjedő, fotókkal illusztrált tájékoztató füzetét is. A fürdőzőkre vonatkozó "tízparancsolat" egyik legfontosabb pontja, hogy felhevült testtel ne menjünk a vízbe. Különösen így van ez a Balatonon, ahol gumimatracon, vízibiciklin napoznak az emberek, aztán gondolnak egyet, s ripsz-ropsz, belevetik magukat a vízbe. Ahogy azt Balatonmárián egy Békés megyei fiatalember is tette. Tudott ugyan úszni, ám rögtön elmerült; alighanem a szíve mondta fel a szolgálatot. Őt is, ahogy a vízbe fúlt horgászt, a Zánkán állomásozó búváregység hozta felszínre.
A július eleji országos vihar a Balatonra nem érkezett váratlanul, így időben tudták riasztani a tavon lévőket, emberélet nem forgott veszélyben. Egyetlen vitorlás szabadult el és ütközött a mólónak.
A vízi rendészet elit alakulat a rendőrségen belül, magasabb képesítési előfeltételek vannak, az érettségi a minimum, no meg legalább egy idegen nyelven meg kell tudni szólalni, a hajóvezetésre vonatkozó műszaki ismeretekről nem is beszélve. A vízi rendőrök rövidnadrágban, fehér pólóingben járnak, ami plusz harminc fokban nem akármilyen előjog. Irigylik is őket a kollégáik.
Bebesi osztályvezető-helyettes szerint a veszélyhelyzetek náluk fordítva hatnak, mint általában. Amíg a rendkívüli helyzethez kevéssé szokott emberek leblokkolnak, addig a vízi rendőröket a megemelkedett adrenalinszint általában gyorsabb, határozottabb döntésekre sarkallja. Előfordul persze, hogy a rendőr is csak döbbenten áll a motorcsónakban.
- A halottak, a vízi hullák látványát, kivált, ha már több hetet-hónapot voltak a vízben, nem lehet megszokni. Különösen akkor, ha gyerek az áldozat - mondja Kühnle György, majd a németül és angolul is jól beszélő fiatal rendőr eddigi legmegrázóbb élményét osztja meg velem.
- Bejelentést kaptunk egy öngyilkossági szándékkal eltűnt férfiról, aki Siófokról ment ki csónakkal a tóra. A felesége telefonált, a férje búcsúlevelére hivatkozva. Amikor megtaláltuk a csónakot, az illető már nem volt benne. Egy hónappal később bukkant fel, öt-hat kilométerre sodorta el a víz. Mindkét lábára egy-egy vörös terméskövet kötött, azok húzták le.
Bár a strandon lett rosszul Siófokon az idei harmadik áldozat is, az idős férfi tüdejében nem találtak vizet, eszerint a szívinfarktus már lemerülése előtt végzett vele. Ilyen esetekkel példálózva hívják fel a rendőrök a figyelmet mindannyiszor, hogy szív-érrendszeri beteg lehetőleg ne fürödjön egyedül, különösen ne távol a parttól.
A sikeres mentéseket gyorsabban törli az emlékezet, mint a kudarcnak számító tragédiákat. Az egyik legtapasztaltabb vízi rendőr, Kutas Gábor siófoki őrsparancsnok viszont nyomban az alábbi történetet meséli el, amikor élményeiről faggatom:
- Vízibiciklis gyerekek eltűnését jelentették be egyszer. Rögtön kimentünk keresni őket. A Balaton közepén bukkantunk rájuk. A vízibicikli, képzeljük csak el, meg volt pakolva bőröndökkel. A srácok elmondták, hogy az északi parton lakó nagymamájukat akarták meglátogatni...