Ilyen állapotban van a kórházba került Dévényi Tibor
origo.hu
Pillanatnyilag nyolc ország tartja a kezében a világ gazdasági ügyeit. (Na jó, Kínát és Indiát se feledjük!) Van persze az ENSZ, meg a Biztonsági Tanács, de hogy merre a merre és hol a meddig, azt jelenleg az USA, Kanada, Francia-, Német- és Olaszország, Nagy-Britannia, Japán és Oroszország vezetői határozzák meg. Ezek a hatalmak önmagukat G8-nak nevezik (a betű mögött szerényen az óriás jelentésű angol giant szó húzódik meg), róluk mint a földkerekség gazdaságának nagyjából kétharmadát lefedő tömörülésről beszélhetünk. Amikor ezek egyet tüsszentenek, a fél világ tüdőgyulladást kap. Szóljunk Shakespeare-rel: "Ha a király sóhajt, mindig a nép nyög arra jajt."
A minap e nyolc ország vezetői az oroszországi Szentpétervárott találkoztak egymással, a fő téma némi atomgondokon (az iráni és az észak-koreai rakétakísérleteken) túl a világ energiarendszerének újragondolása volt. Ebben a vendéglátó laposztó szerepben érezheti magát: az oroszoknak van olajuk, gázuk, kiterjedt üzleti rendszerük, Európa e szempontból a kezükben van. A bizonytalanság felé sodródó közel-keleti helyzetben ez egyáltalán nem mellékes körülmény. Talán apróság, talán nem: ha ezelőtt húsz évvel valaki nekem azt mondta volna, hogy az angol futball-csúcsklub, a Chelsea többségi tulajdonosa egy olajból, gázból meggazdagodott orosz milliárdos lesz, hát én körberöhögöm. Ma már csak az a kérdés, hány nagy focicsapat kerül hasonló helyzetbe. A pénz - mondta nekem egy tanult barátom - a leggyorsabb sodrású folyó, biztosan utat vág magának arra, amerre akar.
És most éppen azt teszi.
Ne legyen kétségünk, a nyolc nagy azon töri éppen a fejét, hogyan jöjjön ki az aktuális energiaválságból. Oroszország e szempontból nincs igazán nehéz helyzetben, végső soron az USA sem, de a többiek - például (és különösen) Japán - napi dollármilliárdokkal kénytelenek játszani, amikor az olajadu "harmadik országok" kezében vár a kijátszásra. Igen, most kell szót ejteni a közel-keleti arab államokról. Az úgynevezett fejlett világ súlyos dilemmával került szembe. Ahol az energiaforrás nagy mennyiségben található és olcsón kitermelhető, az félig-meddig, sőt néhol teljesen ellenséges terület. Ugyanakkor a birtokgazdák viszonylagos jómódja attól függ, hogy erre a forrásra milyen áron és meddig van igény. Magyarán: kell az arab olaj, az arabnak meg a pénz. Ez elvileg lehetne normális, sima üzlet is, de ma nem az. Fegyverek dörögnek az olajkutak környékén, a királyok pedig sóhajtanak, s a nép nyög. Drágul a gáz, a benzin, és velük minden, amihez ezek kellenek. Értik: minden.
A nagyok most éppen "alternatív megoldásokon" törik a fejüket. Az Európai Unió a megújuló, biológiai alapú energiaforrások mellett tette le támogatásokkal és kedvezményekkel megacélozott garasát, az amerikai gondolkodás inkább a természeti-geodéziai adottságok - amiből tehát (szélből, napfényből, árapályból, bővízű folyókból) jó sok van náluk - kihasználását tartja üdvözítőnek. Bárhogy is lesz, valami már a közeli jövőben megváltozhat életünkben, mert ami most van, az tarthatatlan. Aki ezt nem veszi észre, vak.
Mi is láttuk ezt már, ráadásul évekkel ezelőtt. Remek tanulmányok készültek a biodízel felhasználhatóságáról, a bioetanol, a szélerő gazdaságosságáról. Aztán mindig jött egy pénzügyes, és szakszerűen kimutatta: ha a sokat emlegetett kedvezményeket mi is azonnal bevezetnénk, ennyi és ennyi adóbevétel-kiesés veszélyeztetné a költségvetést. Ez történt tavaly is. Nekünk mindig Mohács kell ahhoz, hogy végre észrevegyük: valami másként van, mint eddig volt.
A nagyvilág pedig az elmúlt hónapokban üzent. Nem hangosan, de hangsúlyosan. Tán meg kéne hallani.
origo.hu
borsonline.hu
life.hu
hirtv.hu
haon.hu
origo.hu
mindmegette.hu
vg.hu
origo.hu
origo.hu
origo.hu
origo.hu